Rengeteg vegyszer van bennünk

Ezek jó része pedig már az újszülöttek szervezetében is megtalálható.

A környezetvédelemre egyre nagyobb figyelem hárul a világban, eközben azonban hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy tulajdonképpen saját magunkat is napi rendszerességgel mérgezzük a különböző vegyszerekkel. Egy új kutatásban friss módszert vetettek be, ennek révén pedig számos olyan vegyületet mutattak ki a megvizsgáltakban, amelyekről nem sokat tudunk.

San Francisco városában végezték el a részletes munkát, amelynek során 30 várandós anyukát, illetve a magzatokat vizsgálták meg, mégpedig egy új eljárással, amely a High resolution mass spectrometry (HR-MS) névre hallgat. Ennek révén számos olyan anyagot mutattak ki az anyukák és az újszülöttek szervezetében, amelyet korábban soha, egyes példányok kapcsán pedig nem is igazán komoly a meglévő tudásunk, ami további kérdéseket vet fel. Különösen a ftalátok, vagyis a különböző műanyagok gyártása során felhasznált vegyületek jelenlétére figyelmeztetnek, ezek ugyanis számos eltérő, napi rendszerességgel használt termékben megtalálhatók, korábban pedig már közvetlenül összekötötték őket bizonyos betegségekkel, illetve rendellenességgel. Nagyon úgy néz ki, hogy saját magunkban legalább olyan súlyos rombolást viszünk végbe, mint a természetben.

Komoly problémát jelent ezen a területen, hogy nem sok olyan eljárás létezik, amelynek révén kimutatható lenne a felhasznált vegyületek hatalmas tömege. Az Egyesült Államok esetében mintegy 8 ezer különböző anyagot állítanak elő (vagy importálnak), ezek közül azonban jellemzően alig néhány százat mutathatunk ki ezen vizsgálatokkal, az új eljárással viszont most 109 eltérő kemikáliát regisztráltak az anyák vérmintáiban, amelyet a köldökzsinórból közvetlenül a szülés után vett minták egészítettek ki. Ezek közül 55-öt korábban soha nem regisztráltak hasonló vizsgálatokban, ez pedig egyértelműen jelzi, hogy már a méhben megtörténik a vegyszerekkel való első találkozás.

A ftalátokat a férfi meddőséggel is összefüggésbe hozták, viszont a kutatók pusztán ezen anyagok jelenlétét tudják kimutatni, a pontos szint meghatározása egyelőre nem elérhető. A szélesebb közönség számára egy rövidebb listát állítottak össze, amely segíthet a vegyszerek elkerülésében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Irasidus #3
    Alternatív valóságban élsz.

    A DuPont cég egyik vegyianyag gyárából perfluoroktánsav (PFOA) szívárgot, a vegyi anyag szivárgása állítólag szennyezte a helyi vízkészleteket és kapcsolatba hozták hat betegséggel, például here- és vesedaganatok kialakulásával. Egyébként a gyártási folyamata során keletkezik a sav, és nem a kész polimer, azaz a teflon ami rákkeltő lenne.
  • aemus #2
    Ott vannak a mikro-műanyagok is, néhány éve robbant ki a DuPont botrány. A DuPont cég a Teflon (műanyag edénybevonat) feltalálója. Évtizedekig tudatosan mérgezték a környezetüket és az embereket. A Teflon felelős állítólag a rákos megbetegedések jelentős részéért. A botrányt azonban háttérbe szorította a Koronavírus járvány, Teflon edényeket pedig továbbra is lehet kapni.
    A történetet a Sötét vizeken (2019) film dolgozza fel.

    Ez a bolygó az emberi faj nélkül is forogna tovább.
    Utoljára szerkesztette: aemus, 2021.04.07. 10:36:23
  • Tetsuo #1
    A tibeti buddhisták szerint jelen korunk a "visszatartott mérgek kiengedésének kora"; de minden metafizikai tradició szerint a vég végét, a legalsóbb szellemi lépcsőfokokat éljük, amikor az Ember szellemi süllyedése rontja meg a látszó világot is.