Nő az érdeklődés az európai külső váz iránt

A különleges eszköz egyre több cég figyelmét kelti fel.

2019-ben készült el az első európai külső váz, amely elsősorban ipari munkáknál alkalmazható. Az exoskeletont a 2017-ben alapított augsburgi German Bionic alkotta meg, s gyakorlatilag hátizsákként viselhető és lehetővé teszi a nagyobb súlyok cipelését. A Cray X nevű megoldást elsősorban ipari felhasználásra ajánlja a startup. A külső váz automatikusan igazodik a viselőjéhez, felismeri a mozdulatait, lemásolja és felerősíti azokat, ezáltal különleges módon tehermentesíti az illető hátizmait. Az exoskeleton emellett lehetővé teheti a vázrendszerrel kapcsolatos betegségek elkerülését és megelőzését.


A poggyászok pakolása nehéz fizikai munka, mégsincs gépesítve

Az eltelt másfél esztendőben Armin G. Schmidt társalapító sikeresen győzött meg számos befektetőt, akik között megtalálható a japán IT-Farm, a MIG és a Samsung, míg az alkalmazók között van a DHL Innovációs Központja, az IKEA és a stuttgarti repülőtér. A vállalkozás 16,5 millió euró támogatást gyűjtött össze és az összegből ki szeretné építeni az online platformját, amely a külső váz szenzorai által szerzett adatokra támaszkodna. Az információkat a platform rendszerében egy algoritmus elemzi majd ki. Schmidt szerint így a munkaadók tökéletesen átláthatják, hogy egy külső váz viselésével hány tonna súlyt lehetett megmozgatni. A menedzser úgy vélte, hogy az exoskeletonok ott lehetnek sikeresek, ahol nem valósítható meg a teljes mértékű automatizálás.

A Cray X egyébként nem csupán megvásárolható, hanem havi 700 euróért bérelhető is. A különleges eszköz alkalmazása mindenképpen kifizetődő, hiszen a segítségével az elkerülhető sérülések mellett az esetleges rehabilitációs költségek is megtakaríthatók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)