MTI

Évente három Földnyi erőforrást használ el az EU lakossága

Az idén május 10. az európai túlfogyasztás napja: ha mindenki úgy élne, mint az európaiak, a Föld éves tartalékai már ezen a napon kimerülnének. A kontinensen lakók 2,8 Földnyi erőforrást használnak el évente.

A Global Footprint Network minden évben nyilvánosságra hozza a túlfogyasztás világnapjának aktuális dátumát, az idén először pedig az európai túlfogyasztás napjának dátumát is meghatározták. A Global Footprint Network adatai szerint tavaly augusztus 1. volt az a dátum, amikor az emberiség fogyasztása túllépi azt a mennyiséget, amelyet a Föld egy év alatt képes újratermelni, az év hátralévő részében a Föld csupán "hitelezte" az erőforrásait az emberiség számára. A fogyasztás mértékét tekintve ez egy globális átlag, ami országonként más képet mutat.

Az idén az európai túlfogyasztás napja május 10-re esik. Ezt a dátumot úgy állapítják meg, hogy összehasonlítják az egy lakosra jutó ökológiai lábnyomot a globálisan rendelkezésre álló, egy személyre eső biokapacitással. Antal Alexa, a WWF (Természetvédelmi Világalap) Magyarország kommunikációs vezetője elmondta: minden évben más dátumról van szó, hiszen az emberek fogyasztása és ökológiai lábnyoma is változó. A Föld eltartó képességét, a biológiailag termékeny területeket állítják párhuzamba az emberi igényekkel, jelenleg az utóbbiak a nagyobbak. Globálisan az 1970-es évek elején léptük át az egyensúlyi állapotot - mondta. Az Európai Unióban a mai nappal elhasználtuk az egy évre elegendő erőforrást - tette hozzá.

Mint hangsúlyozta, a természeti ökoszisztémák működése jelenleg az összeomlás szélén van a túlhasználat miatt. Az Európai Unióban 2,8 Földnyit fogyasztunk, a túlfogyasztásban élen járunk. Ha az Európai Unió ország lenne, akkor a harmadik legnagyobb ökológiai lábnyomú ország volna, az Egyesült Államok és Kína után - jegyezte meg. Ha mindenki úgy élne mint a magyarok, akkor is több mint két Földre lenne már szükség - tette hozzá.

Globális és helyi szinten is szükség van a cselekvésre a folyamat megfékezéséhez, illetve visszafordításához. Egyénileg a fenntartható életmóddal lehet sokat tenni - hangsúlyozta, példaként említve, hogy az élelmiszerpazarlás globálisan 30 százalék, ennek csökkentésére van szükség. Emellett a közlekedés, a csomagolóanyagok és a szelektív gyűjtés problémáját említette. A kormányok és vállalatok felelőssége mellett hangsúlyozta, hogy fogyasztóként is sokat tehetünk, hiszen a mi keresletünk hat a kínálatra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #9
    "A világ legnagyobb energia fogyasztója pl. Izland. Ő több energiát fogyaszt, mint pl. az usa, majd 3x többet. "
    Azert, ha csak ugy belegondolsz siman, rajohetsz mekkora eszveszto baromsag, de ha nem menne, nezz batran utana....17.68 billion kWh (Izland) vs 3,902.00 billion kWh (USA)

    A per capita mondjuk megint mas... 51,485.15 kWh vs 12,001 kWh....(360k lakos vs 327 millio lakos) A zold energia reszesedes meg megint mas...(Izlandon valami 80%...)
  • Ulrich von #8
    Az egy dolog, hogy a cikk baromságokat ír, amit linkelsz, de a fórumban nem kéne folytatni a hülyeség terjesztését.
  • Macropus Rufus #7
    A világ legnagyobb energia fogyasztója pl. Izland. Ő több energiát fogyaszt mint pl. az usa, majd 3x többet. De a világ 10 legtöbb energiát felhasználó országából 3 az eu-ban van. Sztem ez nyomta meg a mérleg nyelvét a mi irányunkba. Igaz, ezek 2014-es adatok, de nem hinném, hogy jelentős eltérés lenne a 14-es és a 19-es adatok közt.

    https://www.tozsdeforum.hu/uzlet/gazdasag/ok-zabaljak-a-legtobb-energiat-a-vilagon-38901.html
  • Macropus Rufus #6
    "A népesedésről meg jó ha tudod, Európa a legnagyobb népsűrűségű kontinens."
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Kontinensek_és_országok_listája

    "A Föld legnagyobb népsűrűségű kontinense is Ázsia,..."

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Országok_népsűrűség_szerinti_listája

    A legnagyobb népsűrűségű országa meg Monaco. Kína csak az 54. a listán.
  • ugh #5
    Enyhen atlatszo, hogy allandoan az europaikaban probalnak lelkiismeret furdalast generalni.
    (Karosanyag kibocsajtas, tulfogyasztas meg a tobb bullshit)
    Mikor az egyik legpazarlobb az usa, a leg kornyezett szennyezobb meg kina.
    Mi mar lassan labbal hajtos kocsikkal maszkalunk, mikozben a nagy 2-300 kilos szarkupacok (aki 20 embernyi kajat zabalnak meg naponta) amcsik nagy suv-okkal jarnak szarni is.
    Meg a boltokban elektromos szarokkal kozlekednek, hogy meg ott se kelljen mozogni.
    Kina meg ontja magabol azt a szart, amit a gyarbol rogton a szemettelepre lehetne vinni.
    Na az is itt noveli a hulladekhegyet.
    (Ugye szar es meg ide is kell szallitani)
    Elmennek ezek a "kutatok" a picsaba.
  • ugh #4
    Ekkora otvar bullshitet.
    Nyilvan az ultra pazarlo britek egy kalap a csoringer kozep europaikkal.
    Ellenben az usakokkal akik ennek a sokszorosat pazaroljak el.
    Csak hat valamit tolni kell az europaiaknak akik valamivel ertelmesebbek es esetleg visszafognak belole hogy aztan azt is el tudja pazarolni az usa.
    Ezert lassuk mar a fatol az erdot.
  • mrzed001 #3
    Az erőforrás felhasználás nem csak az életszínvonalról szól. Ráadásul az életszínvonal is meredeken emelkedik arra.

    Valamint kissé kevered a népsűrűséget, és a lakott területek népsűrűségét.
    Igen, Európa egy aránylag kicsi kontinens. Az EU meg még kisebb. Viszont nincsenek rajta nagy sivatagok, puszták, meg műveletlen/lakatlan területek. És csak 0,5 mrd-an lakják.
    Kína területre ugyanúgy 10 millió km2 ... de 1,5 mrd-an lakják (és azért van pár lakhatatlan, illetve gyéren lakott területe).
    Ami a lakott területek népsűrűségét illeti >15 városa (közigazgatási területe) van, amelynek nagyobb a lakossága, mint a teljes Mo-nak.
    EU-ban (amíg még benne van) a legnagyobb London, és Párizs. Ennyi.
    Nézd, az EU momentán a tabella legalján leledzik: https://hu.wikipedia.org/wiki/A_F%C3%B6ld_legn%C3%A9pesebb_v%C3%A1rost%C3%B6m%C3%B6r%C3%BCl%C3%A9sei

    Szóval, nyugodtan lehet számolgatni.
    Sőt, nem olyan megterhelő prediktív analitikát végezni, hogy 1 vagy 2 generáció múlva hogy fog kinézni a föld erőforrás felhasználása.
    Ugyanis amíg a tabella alján kullogó EU-ban stagnál a születések száma, addig a többi régióban nem.
  • inkvisitor #2
    Az lehet hogy kevesebben vagyunk mint kína meg india, de az életszínvonal más.
    A népesedésről meg jó ha tudod, Európa a legnagyobb népsűrűségű kontinens. Lakott területből csak Kína meg India képes túlszárnyalni népsűrűségben.
  • mrzed001 #1
    "Az idén az európai túlfogyasztás napja május 10-re esik."

    Azért kíváncsi lennék, hogy USA-ban ez mely napra esik ?
    Február 1 ?

    Valamint, az EU lakossága (0,5 mrd) elenyésző India és Kína (1,4-1,4 mrd) lakosságához képest (azaz mondjuk harmada).

    Ugyan van-e 3x akkora az EU-ban fejenként ?

    Egy kicsit unom már, hogy az EU-t toszogatják állandóan, miközben a népesedési válság NEM itt van, nem az EU okozza a Föld túlnépesedését !