Gyurkity Péter

Erősödik a veszélyeztetett grönlandi gleccser

A meglepett kutatók szerint ez a hidegebb óceáni áramlásnak köszönhető.

A klímaváltozással foglalkozó szakemberek nagyjából 20 éve kísérik figyelemmel a grönlandi Jakobshaven-gleccser olvadási ütemét, hiszen ez felelős az ottani jégtakaró jelentős részének (mintegy 7 százalékának) óceánba áramlásáért. Nagy meglepetést okozott köreikben, hogy a gleccser most erősödésnek indult, így az olvadás folyamata is lelassult.

Épp a napokban számoltunk be arról, hogy a gyakori esők miatt gyorsabban olvadnak a grönlandi gleccserek, ennek viszont most ellentmondani látszik egy új tanulmány, amely az utóbbi 3 év adataira támaszkodva emeli ki, hogy a fenti, kiemelkedő jelentőségűnek mondható példány erősödésnek indult. A NASA JPL közleménye szerint a kutatók az észak-atlanti oszcilláció módosulásával magyarázzák a változást, ez szabályozza ugyanis a meleg és hideg áramlatok időközönkénti (periodikus) váltakozását. A globális klímaváltozás a jelek szerint ezt a tényezőt is befolyásolja, így már 3 éve a szokásosnál jóval hidegebb víztömeg érkezett Grönland nyugati partjaihoz, ez pedig a gleccser olvadását is alaposan lelassítja.


A folyamat maga persze ettől még nem áll meg, de érdemes leszögezni, hogy a kutatók egyáltalán nem számítottak erre. Az elmúlt 20 év mérései alapján az eddigi trend folytatódását, netán annak erősödését várták, ettől azonban eltérő eredményt voltak kénytelenek regisztrálni, ami néhány évig még kitarthat (amíg az említett oszcilláció vissza nem vált a melegebb áramlatokra). Maga a forrás nagyjából 1000 km-re délre van Jakobshaventől, ennek beazonosítása szintén nem volt egyszerű feladat, bár először 2016-ban vették észre, hogy az öbölben uralkodó hőmérsékletek a nyolcvanas évek óta nem látott szintre csökkentek. Érdemes ehhez hozzátenni, hogy a gleccser vastagsága 2003 és 2016 között 152 méterrel csökkent, vagyis valóban nagy méretekről van szó.

A kutatók számára mindebből az a tanulság, hogy a gleccser alatti támasz formája mellett az óceáni áramlatok is komoly szerepet játszanak a folyamatban, az új technológiák bevetésével (ahogy az az itteni, a NASA Oceans Melting Greenland névre hallgató programja esetében is történt) pedig érdekes eredményekre bukkanhatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!