MTI

Az idősebb apák gyerekei kevesebb utódot nemzenek

Az idősebb apák gyerekei kevesebb utódot nemzenek egy nagy szabású nemzetközi kutatás szerint - számolt be róla a phys.org portál.

A Proceedings of the Royal Society B tudományos lap aktuális számában megjelent nagy léptékű, hosszú időtartamot felölelő kutatása a termékenységet és az öregedés összefüggéseit vizsgálta. Korábban is volt már bizonyíték arra, hogy az idősebb apák gyermekeinek az átlagnál kevesebb utóda születik. Az új kutatás során kanadai, német és svéd, több nemzedékre visszanyúló, digitalizált születési, egészségi és halálozási adatbázisokat tanulmányoztak, összesen több mint 1,4 millió emberre terjedt ki a vizsgálat.

A tanulmány három populáció adatait elemezte, ezek 1670 és 1850 között éltek, valamint egy svéd embercsoportét, melynek tagjai 1932 után születtek. A kutatók figyelembe vettek egyéb tényezőket: egyebek mellett az anyai életkort, a termékenységet esetleg befolyásoló környezetszennyező anyagokat is, hogy csak az apai életkorra és a reprodukcióra koncentrálhassanak. Tanulmányuk megmutatta, hogy az idősebb apák gyerekeinek az összes vizsgált csoportban általában kevesebb utóda született, mint a fiatalabb apák gyerekeinek.

Az idősebb korban gyereket nemző apák kérdését azért kell tanulmányozni, mert a fejlett világban emelkedett a férfiak gyerekvállalásának átlagéletkora. A kutatók szerint azért fontos az apákra koncentrálni, mert az újszülött a legtöbb új genetikai mutációt az apától örökli, ezekből az életkor emelkedésével egyre több lesz.

A kutatók szerint az utódok csökkent termékenysége részben az apai spermiumokban az idő előre haladtával végbemenő mutációk számlájára írható. Az is lehetséges, hogy az idősebb apák kevésbé vesznek részt a szülői feladatokban vagy gyerekeik más egészségi, esetleg mentális zavarokkal jönnek világra. Egyes friss tanulmányok kimutatták, hogy az idősebb apák gyerekeinél nagyobb eséllyel alakul ki skizofrénia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #3
    A fertilitási kutatások elég sok bizonyítékot halmoztak fel arról, hogy a spermium kevéssé öregszik, lévén mindig újra termelődik még idős férfiakban is. És a tapasztalat az, hogy amennyiben a spermium képes megtermékenyíteni, akkor nem okoz semmilyen problémát az embrióban a donor kora. Ellenben a nők petesejtje már a születéskor adott, vagyis a készlet velük öregszik. Nagyon nem mindegy. 35 felett már in vitrohoz is nehéz életképes petesejtet találni...
  • czihaki #2
    Sajnos valóban kitolódott a nemzés ideje mind a két nemnél, hiszen ha idősebb korban szül egy nő utodot, akkor nyilván a férfi is idősebb. De szerintem se lehet élettaqnilag egészséges 30 felett szűlni az első gyermeket, mivel nem csak a test öregszik és válhat gyengébbé energetikailag, hanem minden sejt amely a testben van igy az ivarsejtek is, amely viszont genetikailag torzulást okozhat. Akár szellemi akár, testi betegségre hajlamosíthat, mert az ivarsejtekben levő esetleg sérült információt tartalmazó DNS kodot, nem lesz képes egészséges erősebb kod kiszorítani, mert már azok is gyengébbek lettek.
  • Ender Wiggin #1
    MIközben a tényleg fontos szempontot figyelmen kívül hagyják, hogy a 70-es évek óta eltelt 40 évben megnégyszereződött az első gyereket 35 éves kora után vállaló nők száma. Nehogy már ennek ne legyen szerepe (meg a petesejtekben végbemenő mutációknak)...