MTI

Különbözik a férfiak és a nők cirkadián ritmusa

Különbözik a férfiak és a nők cirkadián ritmusa egy friss kutatás szerint. A Pennsylvaniai Egyetem két kutatója, Sean Anderson és Garret FitzGerald a Science című tudományos lapban mutatta be eredményeit.

A szakértők az emberek cirkadián ritmusával foglalkozó tanulmányok elemzése során fedeztek fel egy mintázatot, mely alapján megállapítható, hogy különbség van a nemek között. Korábbi vizsgálatok arra jutottak, hogy az embereknek és más állatoknak egynél több biológiai ritmusuk van. Az alvás és ébrenlét szakaszait irányító cirkadán ritmus mellett az emberek rendelkeznek a légzést, a bőr cserélődését, a szívverést szabályozó ritmusokkal. Ezek közül a cirkadián ritmus talán a legismertebb, hiszen észlelhető hatása van a mindennapi életre: irányítja, mikor fekszünk le és mikor ébredünk fel, részt vesz az anyagcserében is.

Anderson és FitzGerald összesen több mint 35 ezer embert vizsgáló tanulmányokat elemezett. Eközben arra jutottak, hogy a kor és a nem alapvetően befolyásolja a test óráját. Az eredmények szerint a nők hajlamosabbak a reggeli aktivitásra, míg a férfiakra inkább az esti éberség a jellemzőbb. Azt is megfigyelték, hogy a nők rugalmasabban kezelik természetes cirkadián ritmusuk megzavarását, jellemzőbben aktívabbak napközben, ami egyébként jellemző a gyerekekre is. Ugyanakkor esténként, éjszakánként kevésbé energetikusak.

A nők többet alszanak és alvás közben több időt töltenek a lassú hullámú mélyalvás szakaszában, mint a férfiak. Az alvás közbeni zavaró tényezőkkel szemben is jóval ellenállóbbak. A férfiak ellenben jellemző módon szunyókálnak délutánonként. A kutatók nem találták okát a nemi különbségeknek, de úgy vélik, köze lehet a hagyományos anyai szerepnek, mivel természetesnek tűnik, hogy cirkadiánjuk összhangban legyen az utódokéval. Hozzátették: egyes kutatások összefüggést találtak a nők cirkadián ritmusa és nemi ciklusa között.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vanek úr #3
    Te nagyon hülye vagy, de sebaj. Ilyen is kell a világra. Csak kár, hogy ha ennyire nem tud gondolkodni, akkor legalább csendben maradhatna, és nem böfögné fel a világra a hülyeségeit.
    Egyébként nézd meg, hogy ki is van a nemi szerepek ellen, ki az, aki el akarja itthon is töröltetni a gender-szakokat. Biztos a "libernyákok", ugye? Mert a 'gonosz libernyákok' (tudod egyáltalán, mit jelent a liberalizmus, kik a liberálisok? mert nagyon nem úgy tűnik - úgyhogy elsőnek ezt kellene megnézned, megértened) az okai minden rossznak. Fogadjunk, hogy az 5G is, meg a COVID is az ő hibájuk! :D
  • SANTANTICA #2
    Na majd jönnek a libernyákok és megmondják, hogy ezek a tudósok nem értenek semmihez....mi az hogy különböznek meg egyáltalán mi az hogy nő meg férfi....ezek az idióták már rúgtak ki professzort egyetemről, mert nem volt hajlandó mást tanítani mint hogy az embereknél 2 nem van, női és férfi....még a DNS szerkezetének felfedezőjétől is elvették a Nobel díjat mert merte azt mondani, hogy van különbség fehér és néger között....ez a világ (libernyákok) úgy pusztítja a múltját, mint ha azt hinné lenne jövője :(
  • felemelő #1
    A férfiak éberebben alszanak, több kisebb szunyőkálással pótolják a nagy mélyalvási fázisokat?

    Talán a törzsfejlődés lehet az ok?
    A férfiak voltak felelősek a törzs védelméért, éberebben kellett aludni.
    Nekem egyértelmű :)