MTI

Oroszok lőtték le a maláj gépet Ukrajna felett

A nyomozók megállapítása szerint az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területről lőtték ki azt a rakétát, amely 2014 nyarán megsemmisítette a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépét - közölte a holland média képviselőivel az egyik áldozat hozzátartozója.

Robby Oehlers, a repülőgépen utazó Daisy nagybátyja elmondta: a nemzetközi nyomozócsoport megállapította, hogy a rakéta nem sokkal a támadás előtt érkezett Kelet-Ukrajnába Oroszországból, ahová a Boeing 777-es lelövése után a kilövőállást vissza is vitték. A nyomozók 100 gyanúsítottat azonosítottak a vizsgálat során - tette hozzá. Wilbert Paulissen, a holland központi nyomozóiroda vezetője megerősítette, telefonbeszélgetések lehallgatásából gyűjtött információk alapján megállapították, hogy oroszbarát milicisták kérték a mozgatható föld-levegő rakéta telepítését, és jelentették annak megérkezését a lázadók által ellenőrzött kelet-ukrajnai területre.

A vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy a rakétát Pervomajszk település mellől indították. Bizonyítható, hogy nem sokkal később, a maláj repülőgép lelövését követően a kilövőállást visszavitték Oroszország területére. A támadást előkészítő és elkövető mintegy száz gyanúsított kilétére is bizonyítékok állnak a holland, ausztrál, maláj, ukrán és belga összetételű vizsgálóbizottság rendelkezésre, de az még nem tisztázott, hogy a lázadók parancsra hajtották-e végre a támadást vagy önállóan cselekedtek - tette hozzá.

Thomas Aling, a holland rendőrség szóvivője elmondta, hogy a vizsgálatot végző irodák véleménye eltér a tekintetben, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok elégségesek-e bűnügyi eljárás megkezdéséhez, amelynek helyéről és időpontjáról később születik döntés. 2014. július 17-én, a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépének pilótafülkéje mellett egy rakéta robbant tíz kilométeres magasságban Kelet-Ukrajna felett. Fémrészecskék ezrei fúrták át a Boeinget, amely a levegőben darabokra tört és lezuhant. A fedélzetén tartózkodó 298 ember meghalt.

A katasztrófák vizsgálatában illetékes holland hatóság (biztonsági tanács) már októberben megállapította, hogy a repülőgépet egy földi telepítésű, BUK típusú légelhárító rakéta semmisítette meg, amelyet feltételezhetően a szakadárok területéről indítottak. Moszkva ezt a vizsgálatot - bár orosz szakértők is részt vettek benne - nem tartotta objektívnek és visszautasította. Moszkva mindeddig nem ismerte el, hogy közvetlen szerepet játszana a kelet-ukrajnai konfliktusban az oroszbarát szakadárok támogatásával. A Krím félsziget 2014 tavaszán történt bekebelezése óta az ukrán kormányerők és az Oroszország által támogatott felkelők kelet-ukrajnai harcaiban több mint 9000 embert öltek meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #13
    Ezzel több probléma van:
    1. Elvileg nincs háború. Ukrajna nem üzent hadat Oroszországnak, és az oroszok azt állítják, hogy azok ott nem az ő csapataik.
    2. Mit keresnek ott oroszok? Miért van Ukrajna területén orosz katona, és az orosz hadsereg légelhárító egysége?
    Pont az az egész lényege, hogy ezek nem orosz szeparatisták, hanem Oroszország hivatalosan fizetett katonái, akik a hivatalos megfogalmazás szerint ott töltik a "szabadságukat".
    Még akkor sem szabadna ott lenniük, ha az ukrán hadsereg ukrán területet bombáz valamiért. Ez egy másik szuverén állam, aminek a területére nincs joguk belépni katonákkal.
  • Kara kán #12
    A lényeg a következő:
    1.) a maláj gépet az ukrán légiirányítás beengedte a háborús övezetbe, tehát övék a felelősség;
    2.) valóban oroszok lőhették le, mert az a területet orosz szeparatisták ellenőrzik. Jogos önvédelem volt, mert korábban az ukrán légierő gépei bombázták őket;
    3.) az ártatlan áldozatokat sajnálni kell, természetesen.
  • ManoNegra #11
    Úgy is pont az lesz a bajuk hamarosan.
  • T2k #10
    Ennek a nulla bizonyítékkal operáló és szinte kizárólag mocskos hazudozásokból alló foshalmaznak mi keresni valója van a tudományos hírek fórumában?

    Amúgy ki volt az az észlény, aki háborús terület fölé beengedett egy utasszállító gépet? Csak nem szándékosan történt, hogy aztán valaki másra lehessen kenni a szart? Hmmmm, honnan is ismerős ez a több száz - ha nem több ezer - éves technika?
  • Jawarider #9
    Welcome to the modern world...
  • fonak #8
    "igen munkaigényes a kezelése és rendkívül összehangolt precíz csapatmunkát igényel"

    Négy ember el tudja kezelni a TELAR-t, ebből az egyik a sofőr, egy a parancsnok, aki a többi járművel tartja a kapcsolatot, rá itt nem volt szükség. Szóval kellett 2 orosz vagy ukrán ember, aki anno kiképzést kapott a cuccra (a jármű elvezetéséhez meg bárki, aki kapott kiképzést valamilyen lánctalpas katonai járműre, főleg hogy egy kamionon mozgatták a cuccot alapvetően).

    "Főleg arra a (őskori) verzióra amivel vélelmezetten lelőtték a Boeingot."

    Az relatív, hogy mi őskori, Buk-m1 volt elvileg, jóval korszerűbb, mint az MH-nál ma is rendszerben lévő elődje, a Kub.

    "A személyzet megfelelő kiképzése legalább két éves feladat."

    Hát nem tudom, anno a Néphadseregben sorkatonák is kezeltek hasonló bonyolultságú cuccot. A teljes katonai szolgálat ideje volt 2 év...
  • UUUU #7
    "Oroszok lőtték le a maláj gépet Ukrajna felett"

    Ez egy kijelento mondat, tehat tenykent van feltuntetve, mikozben a cikkben semmi mas nincs csak feltetelezes, bizonyitek nelkul.
    Ez el is arul mindent a cikkrol.
  • Cefet #6
    Megy az uszítás, a hangulatkeltés ezerrel. Szánalom, hogy már semmi nincs a tarsolyukban, csak a hazudozás. Az milyen már, hogy a nyomozó hatóság az egyik áldozat hozzátartozójával közli az eredményeket, és nem közvetlenül a "médiával"?
  • bdzsana #5
    Épp ezért egészen hihetetlen, hogy a világ jobbik feléről épp ebbe a mocsokba menekül mindenki:D
  • halgatyó #4
    Büdös nyomorult hazudozás, amit a nyugati szennyhatalom csinál.
    Megy az információs háború.
    Azt persze nem magyarázzák meg, hogy mit keresett egy utasszállító a háborús zóűna felett. Inkább agyonhallgatják és hazudoznak.
    A rendszerátmeszelés óta eltelt 25+ év alatt kitapasztalhattuk ennek a neolibernyákos rablóprivatizációs rablóvadkapitalista középosztálygyilkos rendszernek a történelemben páratlan aljasságát és hazug mivoltát.
    Ezek után már akkor sem hiszek ezeknek ha hallgatnak.
    Elég volt. Irak, Szíria, Líbia, Ukrajna, és mág hány helye a világnak. Erőszakos bevándoroltatás, emberijogi hazudozás, TTIP, CETA, TISA.
    Sokmilliós "kártérítések" bűnüzőknek, mert nem eléggé wellness a cella. Koldusok és hajléktalanok tízezrei, akik valaha becsületes, dolgozó emberek voltak, csak átverték őket a hitelcsapdával.
    Eleve csődre létrehozott cégek, amelyek eltűntek a kisemberek pénzével. Ezeket a csaló cégeket védi a csődbemenetel, míg a kisembereket semmi.
    Megszűnt fogyasztóvédelem, ipari hulladék szarok, nemlétező garancia, beépített élettartam majd szétesés.
    És még lehetne sorolni hosszasan, hogy mit is jelent nekünk ez a fosgyalázat rendszer.
    Hazudozzanak a hülyéknek, akik elhiszik!