MTI

Megtalálták John Franklin sarkkutató 1846-ban eltűnt hajóját

Kanadai régészek megtalálták Sir John Franklin angol sarkkutató 1846-ban az Északi-sark térségében eltűnt hajóját, az HMS Terror nevű hajót.

A hajóroncsot "csaknem eredeti állapotában" fedezték fel a Vilmos király-szigetnél lévő Terror-öbölben mintegy 25 méter mélyen, egy robot tengeralattjáró segítségével - jelentette be a kanadai sarkkutató alapítvány. Adrian Schimanowski, a kutatás vezetője közölte, hogy az HMS Terrort szeptember 3-án találták meg. "Tökéletes időkapszulát" találtunk - hangoztatta. Azóta a kutatócsoport felvételeket készített a hajóroncsról és összehasonlította őket a Terror 19. századi terveivel, amelyek jól illenek a megtalált roncshoz.

"Sikeresen bejutottunk az étkezdébe, néhány kabinba és megtaláltuk az élelmiszerraktárt, ahol tányérok és egy kanna hevert a polcokon. Két borosüveget is láttunk, asztalokat és egy üres polcot. Találtunk egy asztalt nyitott fiókokkal" - közölte Schimanowksi a The Guardian brit napilappal. Az HMS Terror 96 kilométerre délre fekszik attól a helytől, ahol a szakemberek feltételezték, hogy a jég martalékává vált.


Franklin 128 fős kísérettel 1845-ben indult expedícióra az Erebus és Terror nevű hajókkal az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal összekötő északnyugati átjáró felkutatására. A vállalkozás sosem ért célt: 1846-ban mindkét hajó a jég foglyává vált a Vilmos király-szigetnél, a legénység pedig az ezt követő hetekben és hónapokban életét vesztette az éhezés, a skorbut és ólommérgezés következtében. 1848-ban Franklin barátai mentőexpedíciót indítottak a két hajó és legénységének felkutatására, azonban hiába tartott több mint tíz évig a keresés, nem jártak sikerrel.

Egy akkor talált üzenet szerint John Franklin és a legénység 23 tagja 1847. június 11-én meghalt. Néhány hónappal később 105 túlélő elhagyta a hajókat, hogy gyalog jusson ki a szárazföldre. Bár partot értek, valamennyien meghaltak, a két hajót pedig elnyelte a jég. Franklin másik hajója, a HMS Erebus maradványait két évvel ezelőtt találták meg. John Newton kanadai ellentengernagy elmondta, hogy a két hajó mintegy 46 méterre fekszik egymástól a hullámsírban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #5
    És milyen hülye nem veszi ezt észre, amikor fordítja, meg kiteszi, hogy hülyeséget írt le?
  • SirBubu #4
    ólommérgezés? akkor biztos zendülés tört ki
  • gaszton421 #3
    Pedig egyszerű, nem 46 méter hanem 46 mérföld a távolság, a két hajó különböző időpontokban süllyedt el, a jégbe fagyva lassan sodródtak ezért két különböző helyen értek a fenékre. Gondolom hibás a fordítás.
  • T0nk #2
    Jó zavaros lehet a víz, ha két éve nem láttak el 46 méterre...
  • Ender Wiggin #1
    Megatron is ott lesz valahol a közelben...