MTI

Sorra tűnnek el a csendes-óceáni Salamon-szigetek a tengerszint-emelkedés miatt

A Csendes-óceán déli részén elterülő Salamon-szigetek öt tagja tűnt el eddig a globális tengerszint-emelkedés következtében, és a térség további hat szigetén végez súlyos pusztításokat a tengervíz - figyelmeztettek ausztrál kutatók.

"A Salamon-szigetek északi részének legalább tizenegy szigete tűnt el teljesen az elmúlt évtizedekben, vagy pusztul jelenleg is eróziótól" - húzták alá a szakemberek az Environmental Research Letters című folyóiratban közölt tanulmányukban. A partvonalak visszahúzódása miatt két helyszínen is falvak tűntek el, és egész közösségeket kellett áttelepíteni. Az eltűnt szigetek területe egyenként akár az öt hektárt is elérhette. Mindegyik lakatlan volt, és csupán alkalmanként kötöttek ki rajtuk halászok - írta a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.


A Queenslandi Egyetemen dolgozó Simon Albert vezette kutatócsoport légi- és műholdfelvételek, valamint a helyiek elmondásai alapján tanulmányozták a terület 33 szigetének változásait az 1947 és 2014 közötti időszakban. A szakember szerint a térség vizsgálata azért érdekes, mert a tengerszint-emelkedés mértéke itt majdnem háromszorosa a globális átlagnak. A kutatók szerint az erősebb hullámzásnak kitett szigetek esetében jóval magasabb volt a part menti területek visszahúzódásának aránya, mint a nyugodtabb területen fekvő szigeteknél.

A Salamon-szigetek néhány közössége már elkezdett alkalmazkodni a megváltozott környezeti feltételekhez. A már áttelepített falusiak mellett, Taro lesz a világ első tartományi fővárosa, amely a tengerszint-emelkedés jelentette fenyegetés miatt átköltözteti lakóit és szolgáltatásait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • czihaki #1
    A globális felmelegedést részben a Föld belső szerkezetének felbomlása okozza, aminek egyik következménye a Sarki jéghegyek felolvadása, a föld szilárd rétegéből felszabadult víz, valamint az óceánok alulról való felmelegedése,-- a tengerszint magasságának emelkedése.- emiatt a laposabb tengerpartokat elönti a víz, valamint szigetek tűnhetnek el, s ráadásul globálisan, ez durva időjárás változást is fog okozni a jövőben.

    A tisztelt geológusok nagyon tévedtek amikor azt feltételezték, hogy a Föld fokozatosan kihűlő bolygó. NEM!

    A Föld egy kihűlt bolygó volt és az idő kezdetétől a Nap aktívvá válásától, az univerzumi magas feszültségű sugárzásoktól fokozatosan bomlott fel a belső anyaga és ez megállíthatatlan folyamat, amely belülről kifelé haladva pusztítja el a bolygónkat!

    Az idő kezdetén a bolygónk sokkal kisebb méretű volt és a belső felbomlás következtében lett egyre nagyobb-- Ma a Föld Magja körül, egy hatalmas Üres-Tér van. Nem pedig forró láva. A Mag nem forró és plazmaszerű, tágulni képes fala van. A belsejében vagy Higany vagy Ólom van és azzal együtt áramlik, örvénylik benne hatalmas erővel a Fehér energia, amely aztán a Sarkoknál ki, majd visszaáramlik.

    Jó lenne ha az emberiség vezető rétege észhez térne és nem vagyonosodással, háborúzással, más emberek kihasználásával elnyomásával és különböző vallásos misztikumok butításával foglalkozna, hanem a tisztességes élet megteremtésével minden ember számára, valamint ami nagyon fontos, az űrutazás tökéletesítésével-- mert a jövőben született generációk számára, pár ezer év múlva már csak egy gázos, forró platni lesz a Föld felszíne!