SG.hu·

SpaceX: összejött a tengeri landolás!

SpaceX: összejött a tengeri landolás!
Teljes sikert hozott a SpaceX ötödik próbája, az első lépcső visszatért, Dragon úton van az ISS felé.

Már napokkal ezelőtt kiemelt témának számított, hogy a tavalyi baleset után a SpaceX egy újabb, immár módosított Falcon 9 rakétát indít útnak a Nemzetközi Űrállomás felé, hogy a CRS-8 küldetés keretében eljuttassa a szükséges utánpótlást és a kísérletekhez igényelt további felszerelést. A fellövés teljes sikert hozott, az első lépcső pedig sikeresen landolt a tengeren.

A Blue Origin újabb sikeres küldetése után most ismét Elon Musk cégén volt a sor, ők pedig a fő célnak számító sikeres utánpótlás mellett a tengerre történő visszatérést is kiemelten kezelték, hiszen ezt eddig négyszer kísérelték meg, félsikerrel, illetve kudarccal zárva a próbálkozásokat. A fellövés - amelyet élőben a cég oldalán, illetve a NASA erre kijelölt blogjában is figyelemmel kísérhettünk - jól indult, a Falcon 9 gond nélkül elérte a számára kijelölt pályát, ahol a Dragon kapszula levált róla, hogy ezután széthajtsa saját napelemeit és útnak induljon az ISS felé. Az első lépcső eközben visszafordult, hogy ezúttal is célba vegye a tengeren hánykolódó drónhajót.


A szakemberek, illetve a helyszínen összegyűlt tömeg kitörő örömmel vette tudomásul, hogy a visszatérés ezúttal sikerült, a rakéta első lépcsője problémamentes leszállást hajtott végre. A kísérlet során sem a szél, sem pedig a tenger mozgása nem jelentett akadályt, az ideális sebességet is sikerült elérni, így a landolást követően a rakéta nem dőlt el, hanem biztosan állt a drónhajón, amely ezúttal nem szenvedett semmilyen károsodást. A küldetés ezzel persze nem zárult le, hiszen a Dragon csak vasárnap éri el az ISS-t, amelynek legénysége a robotkar segítségével fogja majd el a kapszulát - ennek következő változata már az önálló dokkolással is megbirkózik majd.

A SpaceX az első lépcső tüzetes átvizsgálásával folytatja a munkát, ezt követően pedig a tengerre való visszatérés többszöri megismétlésére lesz szükség, hogy üzembiztossá tegyék a technológiát. Ennek köszönhetően a mostani 61 millió dollárról egészen 43 millió dollárra csökkenhet egy-egy fellövés költsége.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gaszton4212016. 04. 19.. 14:17||#17
Melyek azok a legnagyobb orosz űrbeli reaktorok amik tudnának 15MW elektromos teljesítményt? akárhol keresem még nem találtam nagyobb tesztelt példányt mint 100 kw, hangsúlyozom elektromos teljesitményt mert a termalis teljesitmeny nem ér, azzal nem lehet nagyfrekvenciás jelet generálni ami a VASIMR rendszerhez kéne. Minden 100 kw elektromos teljesítmény feletti űrbéli reaktor csak papíron létezik. minél nagyobb annál nehezebb hozzászoktatni a közvéleményt hogy ilyeneket lőnek ki a fejük fölé. Már az izotópos termoelektromos generátorral ellátott szondák indításakor is tüntetéseket szoktak szervezni zöld szervezetek.
© kvp2016. 04. 14.. 18:37||#16
"Azt hiszem ven egy 15 MW-os megoldás is VASIMR rendszerrel, de az ezzel szerelt nukleáris űrhajó is 165 t, és nem 1,5 hanem 3 hónap alatt jutna a Marsra."

Az nagyjabol 3 falcon heavy inditas es a 3 honap az mar vallalhato. A legerosebb szovjet tervezesu urbeli reaktorok pedig nagyjabol tudjak is a szukseges teljesitmenyt. Csak kell hozza egy lehetoleg nemzetkozi urallomas alacsony foldkoruli palyan, ahol az egeszet osszeszerelik. Ha a leszalloegyseg es a marskoruli platform kulon megy egy-egy lassabb jarattal, akkor meg ekkora tomeg sincs a szemelyszallito egyseg.
© jovokutato2016. 04. 12.. 13:28||#15
A Falcon Haevy rakétája lesz a következő lépcső a terve megvalósításában.
Arra építve már lehetséges nukleáris meghajtású mélyűri jármű indítása.
Ha komoly az a szándéka,hogy a Marsra eljusson,akkor ő hajlandó és képes fizetni érte ..
© NEXUS62016. 04. 12.. 02:15||#14
Csak ugye kell hozzá egy 200 MW teljesítményű áramforrás is.
Az oroszok, akik vezetők ebben a technológiában jövőre mutatnak be egy 1 MW-os űr atomreaktort, ők is a rövid Mars utazással propagálják ezt az eszközt.

Egy megfelelő teljesítményű nagytesó, viszont még további 10-15 év fejlesztési idő.

Ezen technológiát, plusz a LEO pályára állítást nem igazán fogja tudni semmilyen magáncég finanszírozni, még az újrafelhasználható rakéták jelentette alacsonyabb indítási költségek mellett sem, hiszen itt akár több 100 t-ás cuccosokról és azok feljuttatásáról beszélünk.
(Azt hiszem ven egy 15 MW-os megoldás is VASIMR rendszerrel, de az ezzel szerelt nukleáris űrhajó is 165 t, és nem 1,5 hanem 3 hónap alatt jutna a Marsra).
© kvp2016. 04. 11.. 22:36||#13
"Az ő újító szellemét figyelve mikor fogja megvalósítani a Mars utazáshoz szükséges újgenerációs űrhajtóművet?"

Mar letezik:
http://en.wikipedia.org/wiki/Variable_Specific_Impulse_Magnetoplasma_Rocket

Csak az a kerdes, hogy hol talalnak egy maganceget aki hajlando es kepes is fizetni erte es van hozza valahonnan alacsony bolygokoruli palyara allitasi kapacitasa...
© jovokutato2016. 04. 11.. 11:34||#12
Ez szép teljesítmény tőlük.Mozgó platformra jóval nehezebb letenni a visszatérő fokozatot,mint szárazföldi landolási zónára.

Ha jól tudom,az álma a Marsra jutás.Az ő újító szellemét figyelve mikor fogja megvalósítani a Mars utazáshoz szükséges újgenerációs űrhajtóművet?
© Tauri2016. 04. 11.. 10:19||#11
Általában mindig maxra töltik üzemanyaggal az első fokozatot, egyébként nem lenne jó a hatásfok.Ha spórolni akarnak az a további fokozatoknál lehetséges.
© Blacktom2016. 04. 10.. 23:22||#10
Több kép és videó egy helyen: http://everythingspacex.tumblr.com/
© Imremagdi2016. 04. 10.. 21:22||#9
Nem lépcső! Fokozat!
Utoljára szerkesztette: Imremagdi, 2016.04.10. 19:23:14
© Glutamin2016. 04. 10.. 00:42||#8
Ha leszállhat a tengerre is vagy bárhova ahova éppen sikerül, akkor kevesebb üzemanyag kell a rakétába (majd aláúszik a drón-platform), így több hasznos terhet tud felvinni.