MTI

A bíróság leállította Obama szén-dioxid-kibocsátást korlátozó tervét

A szövetségi Legfelső Bíróság súlyos csapást mért Barack Obama amerikai elnök politikájára, felfüggesztve az elnök klímaváltozást lassítani próbáló ambiciózus programjának fő elemét, amely az erőművek szén-dioxid-kibocsátásának jelentős csökkentését célozta.

Az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő taláros testület tagjai 5-4 arányban adtak igazat annak a 27 szövetségi államnak, továbbá különböző vállalatoknak és gazdasági csoportoknak, amelyek keresetet nyújtottak be az elnök terve ellen. A kedd esti szavazás eredménye azt jelenti, hogy amíg a jogi vita tart, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó szövetségi szabályozást nem léptetheti életbe az amerikai Környezetvédelmi Hatóság (EPA). A "tiszta erőművek" megteremtését célzó terv (Clean Power Plan) értelmében az amerikai erőműveknek 2030-ig drasztikusan, 32 százalékkal kellene csökkenteniük szén-dioxid-kibocsátásukat a 2005-ös szinthez képest.

A bírósági döntéssel lényegében leállították az elnök stratégiai tervének megvalósítását a klímaváltozás elleni küzdelemben. A bírák rövid közleménye szerint a szabályozás végrehajtását addig szüneteltetik, amíg a jogi vita tart. A legfelső bírói testület öt konzervatív bírájának mindegyike a szüneteltetés mellett voksolt, a négy liberális bíró pedig elutasította a felfüggesztést.

Több szövetségi állam, köztük a jobbára szénbányászatból élő Nyugat-Virginia és az olajtermelő déli óriásállam, Texas, továbbá nagyvállalati csoportok egész sora még októberben nyújtott be keresetet a Legfelső Bírósághoz, e szövetségi környezetvédelmi szabályozás végrehajtásának leállítása érdekében. Ugyanakkor több mint tucatnyi szövetségi állam és a Városok Országos Szövetsége, amely több mint 19 ezer amerikai várost tömörít, támogatja a Fehér Ház tervét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #9
    Vagy nem.
  • Tinman #8
    A következményei viszont rettentő károsak és nem csak az egészségre...
  • Tinman #7
    Már csak rendes, tisztességes cigányokra lesz szükség és ki is koptatom a szótáramból mint szitokszót ;-)
  • NEXUS6 #6
    Monnyuk a fejlett államokban egyre szigorúbak a kibocsájtási sztenderdek és a mérgező/rákkeltő/egészségkárosító anyagok mennyisége folyamatosan csökken, errefelé egyre tisztább a levegő. Kínában egyelőre nem, de ott meg a legtöbbet költik a világon erre a problémára, ott is meg lesz előbb utóbb a látszata.

    A CO2 viszont abszolút nem egészségkárosító, legalább is a levegőben levő mennyiségben, ez egy másik kérdés.
  • globint #5
    Na tessék, egy rasszista megjegyzés! :D
    Értem én, hogy a németkedik szó nem létezik, de akkor inkább a szemétkedik, és nem a cigánykodik...... ;-)
  • ostoros #4
    Úgyis a tőke győz. Mert az USA oligarchia, nem demokrácia.
    Ezt már amerikai professzorok bizonyították.
  • gombabácsi #3
    fenn kell tartani... az amcsi jólétet :D
  • Macropus Rufus #2
    végül is... ha nem ezen a bolygón lennének ők is, csak röhögnék rajtuk, hogy most a saját szarjukba fognak belefulladni. De basszus itt vannak ők is ezen a bolygón. Ezért mindannyian szopni fogunk.
  • Tinman #1
    Majd zabáljátok meg a szenet, vagy a rákos gyerekeiteket a szétqrt bolygón... Kiotó óta az USA csak cigánykodik a kérdésben. Undorító!