MTI

Általános romlást mutat az orosz űrrakéták kudarca

Az orosz űrrakéták felbocsátásának kudarca mögött szakemberhiányt, hanyagságot, a vezetés stratégiai hibáit és korrupciót láttak a vezető orosz napilapok és internetes kiadványok és a nekik nyilatkozó szakemberek.

Szombaton egy Proton típusú orosz hordozórakéta utolsó fokozata hibásodott meg, és a rajta lévő mexikói műholddal együtt visszazuhant, majd elégett a Föld légkörében. Április végén egy Progressz típusú orosz teherűrhajó felbocsátása végződött kudarccal.

A Kommerszant című tekintélyes orosz politikai és gazdasági napilapnak a Hrunyicsev állami űripari tudományos- és gyártóközpontnál dolgozó, név nélkül nyilatkozó forrása elismerte, hogy a helyzet "igen kellemetlen" a külföldi megrendelőkkel való együttműködésben. Egyre nehezebb a Protonok kereskedelmi célú felbocsátására szerződéseket kötni, a hazai megrendeléseket a Hrunyicsev központ költségvetése nem tudja fedezni, a biztosító társaságok pedig minden egyes balesettel feljebb srófolják áraikat. A vállalat 2012-ben nyolc rakétaindítást hajtott végre külföldi államok megrendelésére, 2013-ban hetet, tavaly már csak hármat tudott teljesíteni.

A Kommerszant értesülései szerint a szombati Proton-indításra a szokásos 4 nap helyett a szakemberek csak kettőt kaptak a rakéta indítóállomásra juttatására, a rakéta és a műholdat a kijelölt pályára helyező egység irányító rendszerének ellenőrzésére. A Hrunyicsev központban valószínűleg azért siettek, mert már júniusra betervezték az Inmarsat 5F3 jelzésű és a Turksat nevű távközlési műholdak indítását, amit most legalább egy hónappal el kell halasztani. A lenta.ru orosz hír- és elemző portál kommentátora szerint a gyakori űripari-űrkutatási kudarcok rontják az Oroszország megbízhatóságáról kialakult képet. Tavaly 120 orosz rakéta indítása közül 9-nél történt baj.


A sikertelenségek alapvető oka az oroszországi "gyártási kultúra" romlása: a minőségi problémák, a szakképzettség hiánya, a műszaki eljárások megsértése - vélekedett Vagyim Lukasevics független űrkutatási szakértő a lenta.ru-nak nyilatkozva. A Vedomosztyi című orosz napilap szerkesztőségi cikke szerint a Proton hordozórakéta szombati lezuhanása miatt az orosz vezetés stratégiai hibáit is számításba kell venni. Bár az orosz törvényhozás alsóházának egyes képviselői szabotázsról beszélnek, az űrkutatási-űripari szakértők a hanyagságban és a szakemberhiányban látják az okokat.

A hatalomtól független újság rámutat, hogy bár az 1990-es évek összeomlásához képest a 2000-es évekre jelentősen megerősödött az orosz űrkutatás és űripar anyagi helyzete, a területet elhagyó jól képzett szakembereket nem sikerült pótolni, és nincs elegendő ösztönző eszköz arra, hogy oda vonzzák őket. A kommentár szerint irányítási problémák is állhatnak a kialakult helyzet mögött, amit a Vosztocsnij nevű, orosz távol-keleti űrkikötő építése körüli problémák is mutatnak. Még a Kremlből folyamatosan érkező fenyegetések sem mentik meg a drága állami beruházást a korrupciótól - írta a lap.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • molnibalage83 #5
    Ezek egy része új feklesztésű eszköz és civilek csinálják. Az oroszoknál eddig bevált platfromokkal lett hirtelen baj. Ez furcsa. A biztonságosabban viszont nem lennék biztos, vissza kellene nézni az elmúlt 50 év összes indítását típusra és teljesítményre lebontva...
  • overseer-7 #4
    Az én véleményem, hogy az oroszok költséghatékonyabbak és jelenleg jobb és kipróbáltabb, vagyis biztonságosabb és olcsóbb űrtechnológiai eszközökkel rendelkeznek mint az usa, vagy bárki más.

    Nem tom mi lesz kínában a következő 20-30 évben.. de durva dolgok fognak zajlani remélem, ha a technológiát vesszük
  • sedward #3
    Ez eddig két meghibásodás. Az amerikaiak jelenleg embert se tudnak küldeni az űrbe, de ott nem két meghibásodás fodult elő tavaly... Orbital Sciences Antares, SpaceX Falcon, Virgin Galactic SpaceShipTwo és több más eszköz ment még füstbe.
  • Zsoxx #2
    Hát aki ezekre a balfaszokra bízza a műholdja fellövését, az meg is érdemli...
    Én a kutyámat nem bíznám rájuk, nemhogy egy rakéta fellövését.
  • SirBubu #1
    ez a romlás csak azért fordulhat elő (már ha egyáltalán romlik, és nem csak pechjük van), mert mostanában földhözragadtabban gondolkodnak, és a Zarmatára meg pakfára kőtik a lóvét