MTI

Elkészült a Ganümédész teljes geológiai térképe

Felfedezése után mintegy négyszáz évvel elkészült a Jupiter legnagyobb holdjának, a Ganümédésznek a teljes geológiai térképe, amely részletesen megjeleníti a jég borította, zord égitest földtani jellemzőit.

A Ganümédész a legnagyobb hold az egész Naprendszerben. Átmérője 5262 kilométer: mérete alapján akár bolygóként is besorolható lenne, mert nagyobb a Merkúrnál és a Plútónál. A Holdon kívül az egyetlen olyan égi kísérő, amely ideális körülmények között akár szabad szemmel is látható a Földről. Ugyancsak egyedülálló a tekintetben is, hogy az egyetlen hold a Naprendszerben, amely saját mágneses térrel rendelkezik. Felfedezőjének Galileo Galileit tartják. Az olasz természettudós 1610-ben jegyezte fel létezését a többi Galilei-holddal - az Ióval, az Európével és a Kallisztóval - egyetemben.

Tudósok egy csoportja az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Voyager- és Galileo-programjának keretében készült felvételek felhasználásával alkotta meg a Ganümédész átfogó térképét. A maga nemében ez az első olyan teljes geológia térkép, amely a kisbolygóövön túli gázóriások valamelyik holdját ábrázolja. "A Ganümédész felszíni jellemzőinek megjelenítésével pontosabb válaszok adhatók az egyedülinek tekinthető hold kialakulásával és fejlődésével kapcsolatos kérdésekre" - mondta Wes Patterson, a Johns Hopkins Egyetem Fizikai Laboratóriumának kutatója, aki a tudóscsapat tagja volt.


A korábbi megfigyelések alapján a Ganümédész jeges világát két, egymástól élesen elütő földrajzi sajátosság határozza meg. Az egyik tereptípust roppant ősi, sötétbe boruló, kráterek szaggatta felszín alkotja; a másikat világosabb, valamivel fiatalabb, egymással váltakozó mélyedések és hegygerincek teszik ki. A kutatók szerint az amerikai földtani szolgálat (U.S. Geological Survey) által közzétett térkép kiváló eszköz lehet a többi jég borította égitest geológiai jellemzőinek feltárásához, illetve összehasonlításához is, ugyanis a Ganümédészen megtalálható a holdakon kiformálódott felszíni alakzatok összes típusa.

A geológiai térkép részletesen bemutatja a Ganümédész belső evolúcióját, a többi Galilei-holddal való dinamikus kölcsönhatását és a felszínébe csapódott kisebb égitestek nyomait. A hatalmas hold kiformálódása időben csaknem végigkísérte a Naprendszer kialakulását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!