SG.hu·
Leállt az Imperium Galactica fejlesztése
Számos rémhír látott napvilágot a napokban, melyben arról írtak többen is, belsős információkra hivatkozva, hogy hazánk legrégebbi és legismertebb fejlesztőcsapata, a Digital Reality bezárta kapuit.
Nos, szerencsére a helyzet nem ennyire rossz, de azért van miért aggódni. A Digital Reality mögött álló Docler cégcsoport egy mai közleményben ugyanis tudatta a sajtóval, hogy az Imperium Galactica fejlesztését leállították. Peller András, a DR ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy a döntés mögött nem anyagi okok állnak.
A szakmai indokok miatt voltak kénytelenek meghúzni eme lépést. Az Imperium Galactica fejlesztése ugyanis nem olyan ütemben és színvonalon haladt, ahogy azt várták és egyszerűen nem látták értelmét a további munkálatoknak. Itt rögtön meg kell jegyeznünk, hogy az általunk készített interjúban elhangzott részletek alapján az olvasóink sem voltak túlságosan lelkesek a projekt iránt.

Így tehát az Imperium Galactica "kilehelte lelkét", ám a Digital Reality nem szűnt meg. A projekten dolgozó embereket a Docler veszi át, a többiek pedig maradnak a csapatnál. Az azonban kérdés, hogy ezek után milyen projekten dolgoznak majd, hiszen állításuk szerint mindenki az Imperium Galactica fejlesztésében vett részt, azaz a teljes csapat a Doclerhez kerül.
Az üggyel kapcsolatban még a tegnapi nap folyamán kiküldtünk több mailt is, melyekben kértük a résztvevő feleket, hogy kommentálják a történteket, de még nem érkezett semmilyen válasz. Amint jön reakció, azonnal beszámolunk róla - kivéve, ha a semmitmondó "sem megerősíteni sem megcáfolni" mondat érkezik. (Közben megjött a hivatalos megerősítés és minden, fent olvasható mondat valós!)
A Digital Reality a legnagyobb sikerét az Imperium Galactica II-vel érte el, mellyel bekerültek az adott év USA Top 10 eladási listájába és BAFTA-díjat is kaptak érte. Jelenlegi utolsó munkájuk a Sine Mora és a Black Knight Sword, melyek szép sikereket értek el.