Ötvös Tibor

DmC: Devil May Cry - Csökkenő elvárások

A Capcom nagyon nagy reményeket fűzött a megújult DmC: Devil May Cry sorozatának első tagjához.

Ráadásul, ahogy azt korábban bejelentette, első elvárásai alapján olyan 2 milliós eladással lettek volna elégedettek, melyet március végéi kellett volna elérni az alkotásnak. Nos, ma azonban már elárulták, hogy ezt a számot 800 ezerrel csökkentették és már az 1,2 millió elérése is elégnek tűnik a számukra.



Érdekesség egyébként, hogy az új DmC az Államokban például elég szépen debütált, 1 milliós premiert produkált. Míg Japánban, ahonnan igazából kiindult a sorozat bukott. Megjelenésekor a Top 20-ba sem fért bele, még 200 ezer példányt sem adtak el. Ráadásul ez a fele annak, amit a Devil May Cry 4 produkált, így valószínű még jobban nyugatira veszi majd a stílust a Capcom.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • phaszfej #2
    Hogy is van ez? Az államokban 1 millios nyitást produkált Japánban meg már majdnem elérte a 200 ezret. Ehhez még jön a világ többi része tehát elvileg jócskán átlépte az 1.2 millios célt. Talán retard a cikkíró ?
  • Eriongtk #1
    Jézusom. Arra esetleg nem gondoltak, hogy ha nem köpték volna szemen a rajongókat/ DMC kedvelőit, akkor mondjuk az eladási számok is mások lennének?
    A változás nem csak vizuális volt, ahogy láttam, hanem még a karakter jellemét is egy átlagos kődarabévá redukálták...csak idegesítőbb. Csak igy tovább capcom, tegyetek bele visszatermelődő életerőt is, és ha lehet scripteljétek jobban agyon, vonjátok bele a terrorizmust, és megalkottátok életetek művét.