Ötvös Tibor

Folytatást kap az Elite

Elég régóta tartja magát egy értesülés, mely szerint a '80-as évek egyik legsikeresebb játéka, az Elite is visszatér.

Ma pedig a játék megalkotója, David Braben hivatalosan is bejelentette, hogy el akarja készíteni a folytatást, mely az Elite: Dangerous címet kapta. Ehhez azonban pénzre van szüksége, így természetesen a Kickstarter oldalára is feltöltötte a projektet. A dolog beindításához 1.250.000 dollárra lenne szüksége.

Jelen pillanatban, mindössze egy nap alatt 275 ezer dollár gyűlt össze, szóval a kitűzött cél abszolút nem elérhetetlen. Az Elite: Dangerous ugyanazt a játékmenetet kínálja majd elődje. Vagyis egy apró űrhajóval és némi tőkével indulunk neki a világűrnek, ahol rabolhatunk, kereskedhetünk és mindent megtehetünk, csak hogy pénzt szerezzünk.

Az Elite: Dangerous 2014. márciusában jelenik majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jakuza001 #22
    Ez nem igaz, mert rengeteg kuldetes volt benne. Sot, meg az ujsagokban levo cikkek is kuldeteket takarhattak, mint peldaul az elso napi, ahol irtak egy urhajo versenyrol, ahol a leggyorsabb versenyzo urhajot nyerhet.
    Ha ellatogattal a cikkben szereplo bolygokra ott kaphattal kuldetest. Nem a kuldetesek, hanem a Thargoidok hianya volt benn, ami nem tetszett a celkozonsegnek.
  • Botond #21
    Galaxy on Fire I-II addig is itt van :)
  • Aramir #20
    Az első kiadásban volt bőven bug, lehet Molnibalage is egy ilyen verzióval játszhatott:
    http://www.sharoma.com/frontierverse/bugs.htm
  • Szefmester #19
    Nekem a maxos időgyorsítás volt bugos.. Rendre beleszaladtam a bolygóba aminek a túlfelén akartam leszállni. :D
  • Zero 7th #18
    A Frontier nem volt olyan eszméletlenül bugos, épp csak semmi érdekes nem történt. A maxos időgyorsítás viselkedett furán néha, pl max időgyorsítással bedobott 20+ ellenséget egy anarchista rendszerbe, míg eggyel kisebb gyorsításon 2-3 támadással meg lehetett úszni a belső bolygók megközelítését.

    Az, hogy semmi küldetés nem volt benne, az lett a veszte igazából. Tényleg baromi unalmassá válik idővel a kereskedelem.

    Egyébként nem lehetett kibekkelni konkrétan kettő bolygóval a végtelenségig. Dinamikusak voltak az árak és az árukészlet, tisztára lehetett pucolni egy bolygó fő exportját, és levinni az árakat a célbolygón, ha túl sokat ingázott az ember ugyanott.

    Az FFE meg lehet, hogy bugos volt, de 386on el sem indult, úgyhogy az nekem elég sokáig kimaradt.

    Amitől viszont mindig is le voltam döbbenve, hogy a Frontierban van ugye a baszomnagy világ, egy része korrektül lemodellezve, meg vagy harminc űrhajó, zenék, néhány textúra stb. És az egész ~700 kilobájt. Durva.
  • Aramir #17
    Jaa, na azok sajnos tényleg bughalmazok voltak, főleg a 3. rész, azt gyakorlatilag félkész állapotban adták ki.
  • Molnibalage #16
    Én az Elite II és FE-ről beszélek. Egyikkel sem tudtam igazából semmit elérni.
  • Aramir #15
    Bányagép? Mintha olyan nem is lett volna a játékban (az első részben legalábbis, a többivel nem nagyon játszottam), viszont volt bányász lézer, illetve fuel/cargo scoop kiegészítés a gépre, amivel felszedhetted a szétlőt meteoritok darabjait, mentőkapszulákat, szétlőt gépekből szétszóródó rakományokat. Bugokra nem igazán emlékszem, pedig jópár hónapig játszottam +4-em, majd Amigán.
  • Molnibalage #14
    Soha nem mentem el a magarendszerektől 50-60 fényévnél távolabb. Mondjuk a játékban sem sokáig jutottam, pár katonai küldetés után elegem lett a progam hülyeségeiből.
  • Archenemy #13
    "Azt írtam, hogy generált..."

    Mivel a térképet értelmetlennek tartod, valamint úgy gondolod, hogy a távolabbi csillagok "nem fixek", azt sugallod, hogy véletlengenerált.