SG.hu·

Karácsonyi ajánló

Közeledik a Karácsony, ami a kiadóknak és a fejlesztőknek egy igazi aranybarlang az év végi hajtás. Most megnézzük a legnagyobb címeket, melyek bizonyára sokak fája alatt megtalálható lesz.

Akad ezek között olyan cím is, ami már megjelent. Ilyen a Torchlight II és a Borderlands 2 is, melyek bizonyára addig is számos kiegészítőt és extra tartalmat kapnak majd. Ugyancsak esélyes a két sportjáték is, a Fifa '13 és a Pro Evolution Soccer 2013. De természetesen jön még jó pár alkotás.

Október 12-én jelenik meg az XCOM: Enemy Unknown, mely a népszerű stratégiai sorozat felújítása lesz. A program hozza a klasszikus játékmenetet, de természetesen a mai elvárásoknak megfelelő grafikai színvonallal. Érdekesnek tűnik. Kíváncsian várjuk, a mai közönség mennyire fogadja be a kissé régies játékmenetet.

12-én lát napvilágot a Dishonored, mely a Bethesda legújabb sorozatának - vélhetően - első darabja. A fejlesztők szerint a program teljes szabadságot nyújt majd a küldetések során és szabadon élhetjük ki kreativitásunkat. 19-én jön a Doom 3 BFG Edition, melynek sikere már kérdéses.



Melyiknek örülnél a legjobban?

Szintén az év végi hajtás egyik győztese lehet a Medal of Honor: Warfighter, mellyel természetesen együtt jár a Call of Duty: Black Ops 2 is. Nem kérdés, hogy utóbbi ismét esélyes a médiarekord döntésre, de idén változhat a helyzet. Az EA szerint ugyanis a Warfighter az őszi felhozataluk legnagyobb alkotása lesz.

A Ubisoft az Assassin's Creed harmadik részével támad majd, melyben új hős mutatkozik be. A versenyjátékok szerelmeseinek a Need for Speed Most Wanted nyújt majd kellemes kikapcsolódást, az akciójátékok rajongóinak pedig érkezik a Hitman Absolution.

Elméletileg még idén megjelenik a StarCraft 2: Heart of the Swarm, de természetesen biztos megjelenési dátumot nem tudunk. Az utolsó esélyes szintén a Ubisoft produktuma. A Far Cry 3 a gyengébben sikerült második epizód után visszatér a megszokott trópusi szigetre és új játékmódokat hoz be a szériába.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© nlght2012. 09. 28.. 10:40||#12
nem követem a trendet, de a doom3 már pár éve (majdnem 10) kijött, ha jól emléxem...
© mochee2012. 09. 25.. 19:07||#11
Szerepjátékból nem lesz valami? Amúgy egy fasza kalandjátéknak is simán örülnék.

Syberia 2-t írják decemberre, de annyira 0 hír van róla, hogy szerintem tuti nem fog megjelenni.
Mindegy, Baldur's Gate Enchanted Editiont lehet nyomatni novemberben.
© narumon2012. 09. 24.. 08:22||#10
Nem tudok róla. Pont ezt írom 😞
Azt hiszik a kiadók, hogy azért nem éri meg kiadni stratégiát mert nem veszik, holott azért nem veszik mert nincs egy normális. Amit a C&C4-el csináltak az vérlázító. Amikor meg kijön egy olyan játék mint az SC2 akkor mindenki fikázza, hogy ugyanazt kell csinálni mint az 1-ben. HÁT ÉN UGYANAZT AKAROM CSINÁLNI! Nekem ne változtatgassák a játékmenetet össze vissza! Egyébként kínomban éppen Red Alert 2-t játszok; Yuris revenge van most 😊
© Tetsuo2012. 09. 23.. 23:48||#9
Azt en is hianyolom.
© kissssss2012. 09. 23.. 13:06||#8
most csak a Hitman és XCOM az ami érdekel engem, a többi erõsen felejtõs.
© Saccard2012. 09. 23.. 11:35||#7
Már én is nagyon hiányolok egy jó stratégiát. De egy klasszikus RTS-t ahol a taktikák kimeríthetetlenek mégis pörgõs és ügyességi is egyben. A legutolsó RTS a LOTR:BFME2 volt amivel tudtunk több órát is játszani, de még egy picit az is egyszerû volt. Miért nem készül semmilyen RTS? Nem hiszem h nincs rá igény szerintem nagyon sokan örülnének még egy warcraft 3 vagy Red alert 2 szintû stratégiázásnak (nyilván új játékelemekkel, kicsit más gameplayyel). Vagy készül ilyesmi? Ha igen osszátok meg velem légyszíves! (U.i.: csak az új CnC-rõl tudok 😞 )
© Krisztiam2012. 09. 23.. 10:49||#6
ezekre mondjuk csak kíváncsi leszek, nem biztos, hogy jók lesznek..
© narumon2012. 09. 23.. 10:03||#5
Aki nem igazán ugrál az akció játékokért annak folytatódik a "fos év" 😞
A starcraft2-ben tudok még reménykedni amúgy egész évben alig volt valami stratégia vagy manager játék - teljesen kihalt a mûfaj. Kalandjáték is ritkán bukkan fel (minõségi) pedig én ezeken a mûfajokon nõttem fel. Most meg más sincs csak FPS meg FPS meg TPS meg FPS jah és még megjelenik egy kis FPS is... 😞
© Krisztiam2012. 09. 22.. 13:14||#4
én ezekre vok kíváncsi: AC3, Far Cry 3, Doom 3, Hitman Absolution, Medal of Honor, need for speed mw
© Fbn Lx2012. 09. 22.. 02:53||#3
vezet a dishonored 2 és az ac3, és hátul van a picsában a legújabb cod
bár az egész világ olyan lenne, mint ez az sg szavazás