Ötvös Tibor

Életjelek a rajongói Half-Life kapcsán

A tegnapi napon újabb életjelet adott magáról a rajongók által készített Half-Life.

2004-ben jelentette be egy csapat Half-Life rajongó, hogy elkészíti a kultikus FPS modernizált változatát. Ehhez pedig a Half-Life 2 motorját használják majd fel. Egy évvel később megjelent az első trailer is a programból és akkor még úgy volt, hogy 2009-ben meg is jelenik az alkotás. Azóta azonban nagy csend volt a projekt háza táján.



Ám tegnap a Black Mesa (ez a felújított alkotás hivatalos címe) Facebook oldalán felbukkant egy bejegyzés, melynek tartalma szerint 25 ezer lájk után friss infókkal szolgálnak a srácok. Ez pár óra alatt meg is lett és este már meg is jelentek az itt is megjelent képek.

Kíváncsian várjuk, mikor jelenik meg a program.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FoodLFG #18
    Régen nézegettem, de már én is letettem róla.

    Mondjuk az ilyen fészbukkos lájkgyűjtögetésekért eltörném mindkét kezüket. Kurva nagy gyökérség és nagyképűség.

    Ha pedig tényleg a közösségnek dolgoznak és nem haladnak, akkor adjanak ki mindent, nem kell itt szarozni.
  • ugh #17
    Mert barmok.
    Nyulnek le mindent a hl 2 szeriabol amit csak lehet.
    Ha mar ez a paraly valve keptelen arra hogy par ezer dolcsival havonta meghajitsa oket.
    Nem mennenek tonkre tole.
    Sot nekik csinalnak hasznot vele.
    Szerintem egyebbkent teljesen felesleges varni. Nem fog elkeszulni soha.
    Sajnos.
  • jackoneill90 #16
    az oldal most offline. biztos frissítik gondolom. Még a valve feljelentheti őket, mert jobb játékot csinálnak mint ők a half-life sourcaal. na az nagy átverés volt.
  • Katalizátor #15
    Biztos azért tették, hogy téged idegesítsenek...
  • JaSoN HuNTeR #14
    Én se sajnálnám.
  • Ender Wiggin #13
    Én erre nem sajnálnám a full játék árát, csak lenne már a boltokban.
  • Paul #12
    Érdemes azért megnézni az oldalukon az "ilyen volt-ilyen lett" képeket durván feljavítják a kinézetet. Eddig fel sem tűnt, hogy egy-két hely mennyire üres-sivár...Remélem nemsoká kész lesznek vele!
  • amitakartok #11
    Nem az. Ezek teljesen a nulláról újraírják a játékot: nem csak textúráznak és pályaszerkesztenek hanem modelleznek, szkriptelnek, újraszinkronizálnak házon belüli hangszínészekkel, stb.
  • Zero 7th #10
    Ha egy picit is képben lennél a témában amibe belepofázol, akkor tudnád, hogy nem egy modder csapat segítségét visszautasították már.
  • Bulics #9
    Egyébként azért half life mert a fél életed elmegy mire elkészül