SG.hu·

Máris hiánycikk a The Witcher 2 Dark Edition

A CD Projekt jól döntött, mikor a PC-n már megjelent és sikeres The Witcher 2: Assassins of Kings címú alkotásuk konzolos portja mellett döntöttek.

A mai hírek szerint ugyanis a játék Dark Edition kiadása már bőven a program megjelenése előtt hiánycikké vált. Az április 17-én boltokba kerülő alkotásra ugyanis annyi előrendelés érkezett, hogy a "rendes" vásárlók már nem juthatnak hozzá, ha a boltokba kerül a The Witcher 2.

Egyedül Lengyelországban van még "készlet", de ennek oka, hogy a játékot fejlesztő csapat is odavalósi. A világ többi részén már csak az Enhanched Edition lesz elérhető és természetesen az alap kiadás.


A The Witcher 2 hőse ismét Geralt, aki természetesen ott folytatja kalandját, ahol az előző részben befejezte. Hősünk egy összeesküvés közepén találja magát, melyet a Scoia'tel szervezetének köszönhet és emiatt rögtön egy börtöncella rácsai mögött találjuk magunkat. Innen veszi kezdetét a kalandunk.

A The Witcher 2 konzolos verziója új irányítási rendszert is kap, valamint három új karakterrel is találkozhatunk (akik egyébként a PC-s verzióhoz is letölthetővé válnak hamarosan). Emellett a Hármas felvonásban kapunk 3 óra extra küldetést is és elérhető lesz a Dark nehézségi fok és az Arena mód is. Az új bevezető videóval pedig együtt jár egy új lezáró jelenetsor is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ffxi2012. 03. 17.. 12:59||#2
Lengyelor. hatalmas piac 😊
© IMYke2.0.0.02012. 03. 17.. 11:49||#1
Megérdemlik a sikert. Dõljön csak a "lé", mert így nagyobb eséllyel kapunk még Witchert 😊
+1