Ötvös Tibor

Május 15-én jön a Diablo III

Végre hivatalos megjelenési dátumot kapott a Diablo harmadik része.

A rajongókat egy ideje már idegesítette, hogy a Blizzard nem volt hajlandó elárulni, hogy pontosan mikor is jelenik meg a Diablo III. Egy ideje lehetett hallani pletykákat arról, hogy még az év első felében meg lesz a premier, de a kiadó ezt azzal cáfolta, hogy majd csak 2012 második felében jelenik meg.

Tegnap azonban a Blizzard hivatalosan is bejelentette, hogy az idei évre tervezett sikercímük május 15-én lát majd napvilágot. Az alapverzió 45 fontba kerül majd, ez durván 15 ezer forintos hazai árat jelent. Ezt a változatot mind digitálisan mind a boltok polcain be lehet majd szerezni.

A Gyűjtői változatot csak a boltokban lehet majd kapni és 70 fontba (24 ezer forint) fáj majd a rajongóknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • torma1 #6
    Hát én nem szartam össze magam a képek, videók láttán. Nem egy nagy eresztés. Ezen dolgoznak már hosszú ideje???
  • NovaTerra #5
    Amazon UK-n is 32 font, kb. 11-12k HUF. Mo.-on is van olyan bolt, ami ennyiért árulja.
  • NovaTerra #4
    http://www.gameconnection.co.uk/P:PC/Diablo_III.html
  • Szefmester #3
    Az hogy mennyi meló van benne még ne vegyük alapnak... mondok valamit: Duke Nukem Forever ;)
    Sokkal de sokkal tovább fejlesztették és mégis... Itt az volt a sok idő hogy kitalálják az újdonságokat amiket végül részben ki is dobtak mert nem tetszettek nekik, és megint újrakezdték részben. A grafikus motor volt a sok idő, azon belül is az hogy random mapokat úgy alkossa meg hogy ne valami halálunalmas vagy éppen kaotikus valami legyen a végeredmény. Meg persze az örök blizzard téma, a balansz. Valahogy érzékenyek arra hogy két eltérő kaszt másképp teljesítsen, így addig szütymörögnek míg végül ugyanazt fogják tudni csak kicsit más effektel, és rámondják hogy ez másik varázslat/skill.

    Részemről, majd kipróbálom a véglegest is, aztán majd eldöntöm megveszem-e vagy leszólom ahogy a 2. részt is egy idő (kb 6-8 óra) után.
  • Valentino #2
    Kb 3szor annyi meló van benne, mint bármely más játékban. Úgyhogy még olcsónak is mondanám. Ha csak fele annyi élvezetet nyújtana mint a Diablo 2 már akkor is megérné. De valószínűleg még több és minőségibb tartalmat pakoltak bele.
  • Skynet #1
    15ezer...szánalmas..:)