A jelek szerint a Sledgehammer Games "átment a vizsgán" a Modern Warfare harmadik részével.
Az Activision már korábban jelezte, hogy egyszerre három Call of Duty játékot készít. Ezek egyike a már megjelent és sikert sikerre halmozó Modern Warfare 3 valamint a már korábban kiadott Black Ops volt, a harmadik pedig a Sledgehammer Games külső nézetes játéka - lett volna. Utóbbi fejlesztését ugyanis leállították, így a csapat más alkotást kezd el készíteni.
Nem meglepő módon ez is egy Call of Duty cím lesz - legalábbis erre enged következtetni az az új állásajánlat, mely a csapat honlapján bukkant fel és melyben a "Call of Duty online részének fejlesztéséhez" keresnek embereket. A feladat pedig "új és élvezetes online módok készítése" a Sledgehammer Games Call of Duty fejlesztői részlegénél.
Remélhetőleg hamarosan bővebben is megtudunk a projektről.
Igazad van 30 dollárt ért volna meg a játék marha nagy bõr lehúzás.
Nekem az MW1-MW2 tetszett de ez túl drága és nem tudom mire fel.
Gyakorlatilag elmondható hogy kaptunk egy MW2-öt át szabott perk és csapás rendszer el és új pályákat amiknek a többsége igen gyenge a régiekhez hasonlítva.
Véleményem szerint a játékot két dolog menti meg a bukástól az egyik a neve a másik hogy még az MW3 is hozza a pörgõs COD stílust amit sokan szeretnek.
Az viszont biztosra mondható hogy következõ alkalommal valami nagyot kell dobniuk mert ez édes kevés lesz.
Csak a magam nevében beszélhetek de még egyszer engem nem vernek át ilyen " új játékkal"
Amiket itt felsoroltál azoktól sem élvezném jobban a játékot...!
Talán a jármûvek dobnának rajta valamit!
De ilyen hogy éjszakai pálya... meg összes fegyver...!
Attól szerinted jobb lesz a játékélmény hogy egy éjszakai pályán rohangálsz?De ha te mondod ettõl biztos több ezren vették volna meg a játékot mert ezek hatalmas újítások ugyebár!
Vicces vagy!
Én csak az olyan embereket butázom le aki képtelen elviselni hogy van akinek tetszik a játék =) Értõ olvasást ajánlom ismét figyelmedbe 😉 Nekem ugyanolyan graf beállítások mellett viszi a 3-at is szépen mint az egyet. Nem nézem az fps számot a lényeg hogy ne akadjon. Kit érdekel hogy 60 vagy 120 fps-el viszi mindkettõ folyamatos játékot ad. Nekem jó szórakozás a játék, nem kötök bele minden szarságba mint te. De ha neked az jó akkor egészségedre. Ha reális harcot akarsz menj ki valamelyik háborús zónába és lövesd agyon magad erre már tényleg nem tudok mit mondani =D Mert amúgy a konzol exkluzív játékokba egyáltalán nincs célzásrásegítés mi? =D Az nagyon reális ugyebár...
Skynetnek igaza van, Bár a játék motorja alig fejlõdött, a teljesítményt jobban eszi, dehát a gépeink is korszerûbbek. ( Nem magyarországra kell gondolni... )
Sok robbanás meg szépített scriptelt izé nekem is megakarsztja néha az amúgy szikla szilárdan 60 FPS-en futó (korlátozott) MW3-at.
Játszani vele nem kötelezõ, de a piac szegényes.
Én szeretem az MW3-at a sok hülyesége és szimpla elcseszései ellenére is, egyedül a csalók jelentenek problémát, õk viszont nagyon...
Tomika: Te butázol le mindenkit aki negatív véleménnyel van a butított játékmenetrõl meg a full klisével teletömött hõsamerikai sztoriról amit kb 5 perc alatt talált ki valaki.😊
Felnövök?😊 Lol
" ugyanolyan szépen elviszi az MW3-at mint az 1-et"
Negyedannyi FPS-el.😊
"Az hogy multiba miért buta a CoD "
Norecoil,atomgyenge hitbox,fullarcade ugrabugra gyilok, tréfiknek való perkrendszer. Egy mezei egyszerû Quake 3 "valós fegyverenevekkel"...
Reg5: Hogy mind szar ezt nem mondta senki,de hogy a konzolos exkluzív fps-ek messze jobbak minden tekintetben az biztos.
Nem tudom melyik része nem érthetõ annak hogy kikapcsolódásnak tökéletes. Ennyire azért ne legyél már buta hogy nem érted a magyar beszédet. Engem titulálsz hülyének mikor nem érted amit olvasol? 😊 Szerintem minden embernek megvan a maga ízlése és nem illik leszólni azt, max véleményt alkotni a témáról. De ha felnõsz majd te is TALÁN rájössz erre. Egyébként van egy 3 éves laptopom és azon szoktam CoD-ozni és képzeld ugyanolyan szépen elviszi az MW3-at mint az 1-et. Számomra ez is elõny hogy egy új játékkal is tudok még multizni laptopon mert nem akad orrba szájba. Az hogy multiba miért buta a CoD ezt nem vágom de ha te mondod biztos úgy van 😉 Biztos egy hiper kocka nem elégszik meg ilyennel, de a te kedvedért elismétlem még egyszer: kikapcsolódásnak tökéletes 😉