Ötvös Tibor

Októberi megjelenések

Októberben alaposan el leszünk látva kipróbálásra érdemes alkotásokkal és szinte minden műfajban képviseltei magát egy-egy program.

Épp ma jelent meg az első, mely a sikeres Airline Tycoon II folytatása lesz. A játékban lesz jó pár újdonság - az elődhöz képest. Először megépíthetjük saját repülőnket, melyet aztán le is gyártathatunk. A gép megalkotásakor szabadon engedhetjük a fantáziánkat, de azért vannak megkötések: minden, a valóságban is szükséges résznek jelen kell lennie, tehát nem készíthetünk például egyszárnyú gépet. Minden rész más és más hatással van a gép teljesítményére, melyet szintén érdemes lesz figyelni.



Ha kész a gép, akkor már csak be kell rendezni, melynél szintén teljesen szabad kezet kapunk. Megadhatjuk az ülések típusát, elrendezését, a légi kísérők egyenruháját, az ételeket stb. Ha készen vannak a gépek, akkor ideje munkába állítani őket. A mi feladatunk lesz a menetrendek kialakítása valamint felkészülni a váratlan balesetekre és esetleges szabotázs akciókra. A vetélytársaink ugyanis semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, a ha pénzről van szó - ahogy nekünk sem kell.

Negyedikén lát napvilágot a Szemtől szemben legszebb pillanatait idéző Payday: The Heist, mely tulajdonképpen egy csapat alapú bankrablós játék lesz. A programmal már kiemelten is foglalkoztunk, szóval most áttérnénk a következő megjelenése. Az NBA 2K12 szintén negyedikén jelenik meg és mivel ez lesz az egyetlen kosaras játék PC-re, így a rajongóknak ezzel kell beérni. Szerencsére azonban a fejlesztők kitettek magukért és egy remek programot kaphatunk a kezünkbe.


A repülőgép szimulátorok rajongóinak jó hír, hogy két nap múlva jelenik meg a JASF: Jane's Advanced Strike Fighter címet kapott alkotás, mely a Deep Silver logója alatt jelenik meg. A modern repülőket felsorakoztató alkotás nagyon ígéretesnek tűnik és a fejlesztők eddigi munkái alapján (Heroes over the Pacific és Heroes Over Europe) nem kell majd csalódnunk.

A játékban egy képzeletbeli ország, Azbaristan légterében kell 16 küldetést teljesítenünk 30 különböző gépen repülve. A programban lehetőségünk lesz multiplayerben is játszani. A megszokott egymás elleni játékmódok mellett lesz ko-op mód is, melyben 3 ismerősünkkel repülhetünk kötelékben.



Negyedikén jön a hónap (vagy az év) legnagyobb sikervárományosa, a RAGE, mely az id Software régen várt, poszt-apokaliptikus alkotása. A programmal már számos alkalommal foglalkoztunk kiemelten is, így most inkább az Anarchy Edition tartalmára koncentrálnánk. Az extra tartalmak között szerepel egy Crimson Elite páncél, egy dupla csövű shotgun, egy Rat Rod buggy és új közelharci támadás.

11-én lát napvilágot a hazai Black Hole műhelyében készülő Might & Magic VI: Heroes. A játékkal is foglalkoztunk már kiemelten is foglalkoztunk, így legközelebb egy kritikában mutatjuk be a programot. Ugyanezen a napon jelenik meg a Dead Rising 2: Off the Record, mely a nagy sikerű második részt bővíti ki új mentési rendszerrel és egy régi-új főszereplővel. Bővebben itt lehet olvasni a Capcom alkotásáról.



A Sacra Terra: Angelic Night egyszer már elérhető volt ingyenesen, most azonban a Gyűjtői kiadás is megjelenik. A kalandjátékot először érdemes kipróbálni, mivel érdekes alapötlettel rendelkezik (egy elmegyógyintézetben találjuk magunkat és fogalmunk sincs, hogy kerültünk oda). Az új kiadás 11-én jelenik meg.

Ugyanezen a napon lát napvilágot a Dragon Age II: Mark of the Assassin, mely a rajongókat eléggé megosztó akció-RPG első hivatalos kiegészítője. A DLC-ben egy olyan kincset kell begyűjtenünk, melyet különböző szörnyek és hasonló teremtmények védenek. A játékmeneten történtek bizonyos finomítások és a BioWare ígérete szerint nagyon figyeltek a rajongói visszajelzésekre, melyek a harmadik részben jelennek meg, de már itt is tapasztalhatóak lesznek változások.



Az Atlus alkotása, a The Cursed Crusade szintén 11-én jelenik meg és mivel már ezzel a programmal is foglalkoztunk, így lépünk tovább egy napot. 12-én lát napvilágot az Orcs Must Die!, mely az ex-Ensemble Studios alkalmazottaiból megalakuló Robot Entertainment érdekes stratégiai alkotása lesz. A játékról készült előzetesünket itt lehet elolvasni.

16-án jelenik meg a Skylanders: Spyro's Adventure, mellyel újrakezdődnek a lila sárkány kalandjai. A programhoz lehet majd vásárolni különböző figurákat, melyeket be lehet olvastatni a programba és attól fogva azt a karaktert irányítjuk. Minden egyes figura más és más képességekkel rendelkezik és lehetőség lesz ko-op akciózásra is.


A Ubisoft megirigyelte a különböző zenés játékok sikerét és úgy gondolták, hogy ők is elindítják saját sorozatukat. A Rocksmith azonban már lesz, mint a műanyag billentyűk megfelelő időben való lenyomására épülő Guitar Hero széria. Itt ugyanis egy valódi gitárral kell teljesítenünk a pályákat, melyet egy standard jack-dugóval tudunk majd csatlakoztatni a gépünkhöz. Ráadásul tanulásnak is jó, hiszen a program képes lesz az alapoktól indítva megtanítani minket gitározni. A Rocksmith 18-án jelenik meg.

Újabb kiegészítőt kap a The Sims 3, melyben ezúttal háziállatokat kapunk. Megjelenés: október 18. Érdekesebbnek tűnik a 25-én megjelenő Stronghold 3, melyről bővebben itt lehet olvasni. Ugyanezen a napon lát napvilágot Battlefield 3 is, mely napjaink legszebb FPS-ének tűnik. Az Electronic Arts nagyon bízik a sikerben és kitűzött céljuk, hogy a sorozattal konkurenciát állítsanak a Call of Duty szériának. Érdekes versenynek tűnik, meglátjuk, melyik fél kerül ki győztesen.



A szintén 25-én megjelenő Disney Universe már a kisebbeknek szól. A platformerben az összes ismertebb Disney mesehős álarca mögé bújt "manók" egyikét irányíthatjuk. A gyerekek valószínű imádni fogják. 30-án jelenik meg a hazánkban is népszerű Szellemekkel suttogó játékváltozata, mely epizodikus formában lát majd napvilágot. Első alkalommal rögtön két rész is megjelenik. A Shadowlands és a Case II is kalandjáték lesz, melyekben egy-egy "haláli" esetet kell megoldanunk.

A FIFA Manager 12 azon rajongóknak nyújt majd kellemes kikapcsolódást, akik jobban szeretik a menedzseri munkálatokat, mint rúgni a bőrt. A program a FIFA 12 motorjával jelenik meg, vagyis a mérkőzések megjelenítésére nem lehet panasz. A menedzseri rész pedig a megszokott mélységeket hozza majd, szóval a rajongók ezúttal sem csalódhatnak majd. A játék 30-án jelenik meg.

A hónap utolsó megjelenés a népszerű Cities XL sorozat 2012-es kiadása, mely természetesen megpróbál minden vonalon újítani. A legnagyobb újdonság, hogy az idei részben ezernél is több épület közül választhatunk és kapunk 60 hatalmas térképet. A készítők szerint a Cities XL 2012 lesz az eddigi legösszetettebb és legélvezetesebb város menedzselős játék. Október 30-án lesz elérhető a program.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vato loco #21
    A DA-ból az 1. rész fajin volt, a kieg már elég unalmas, a 2. rész meg komlytalan, fasznak ennek kieg?
  • zorrobomber #20
    lol
    Szerintem arra gondol hogy ezek októberi megjelenések, csak az nem esik le neki hogy igen, októberi megjelenések maradtak ki a cikkből.
  • Pretorian #19
    Ő se vágja. Nem vagy még familiar a zolivok phenomenonnal?
  • a.carkey #18
    BTW, a Payday: The Heist-ről sokminden info nincs itthon, legalábbis sehol nem találok róla hírt október 4-én.
  • a.carkey #17
    Nem vágom mit "írsz".
  • Zolivok #16
    aki hiányolja vért játékát és hiányosnak találja a listát az vessen egy pillantást a link bárjára a böngészője felső partiumában majd vissz a szövegdobozára és , argument fixed , problem solved
  • narumon #15
    Airline Tycoon 2, Stronghold3 és Fifa Manager 12 / Football Manager 12 ebből a hónapból talán....
  • sajtosnudli #14
    WRC 2 október 14-én jelenik meg ha jól tudom.
  • cateran #13
    "A DLC-ben egy olyan kincset kell begyűjtenünk, melyet különböző szörnyek és hasonló teremtmények védenek. "

    Csavaros questnek tunik....olyan korai 80-as evek D&D vagy AD&D kalandmodul szintunek...
  • Hornymut #12
    A Ghost Whisperer játékra kíváncsi leszek, remélem nem valami manapság divatos hidden object-es cucc lesz