SG.hu·
Valóra váltja az ígéreteit az Adrift?
Egy szimpla CGI-trailer alapján nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, főleg egy játék esetében. Ám a Gamescomon bemutatkozott Adrift nagyon ígéretesnek tűnik és mindenképpen érdemes lesz figyelemmel követni a játék alakulását.
Az Adrift 2084-ben játszódik, a helyszín pedig Párizs lesz. Ebben a világban a memória már árucikk lett. Minden egyes embernek be van ültetve egy agyi implantátum, mely a SensEn nevet viseli. A műszer minden egyes emléket rögzít és minden tapasztalatot elment. Az évek folyamán egy egész piac alakult ki ezen emlékek kereskedésére, így sokan élik meg mások élményeit.

"Sci-fit készítünk, de nem egy űroperát" - árulta el Aleksi Briclot, a művészeti vezető, aki korábban a Marvelnek dolgozott. "Nem lesznek 15 kilométer hosszú űrhajók vagy csápos teremtmények. Célunk, hogy olyan jövőt teremtsünk, mely akár meg is valósulhat." Épp ezért olyan képi világra és környezetre számíthatunk, mint amit a Szárnyas fejvadászban is láthattunk.
"Az ötletet egyébként a mai rohanó világunk adta" - folytatta Briclot. "Manapság ugyanis, az okos telefonok és az internet miatt szinte már csak a fejünkben található gondolatok a sajátjaink. Az Adrift világában viszont ezek sem a mieink és ez valóban jó ötletnek tűnt. De nem akarunk moralizálni. Nem fogjuk azt sugallni, hogy 'most azonnal dobjuk el a telefonjainkat és égessük el őket'. Nem ez a célunk."

Az persze továbbra is nagy kérdés, hogy pontosan hogyan is játsszuk majd a játékot. Erről még csak homályos utalásokat halhattunk, de a készítők szerint "egy kaland-akció játék lesz számos logikai kihívással, így lesz benne rengeteg akció, egy kevés felfedezés, ugrálós részek és logikai feladványok. De egyes kulcsmomentumokról nem beszélhetek - még."
Az Adrift a képek alapján érdekesnek tűnik és remélhetőleg hamarosan bővebb információkat is megtudhatunk az alkotásról. A játék csak valamikor 2012-ben jelenik meg.