SG.hu·

Deus Ex: Mankind Divided - 2016 legjobbja?

Deus Ex: Mankind Divided - 2016 legjobbja?
A Square Enix folytatja a Deus Ex történetét és nagyon úgy tűnik, hogy a Mankind Divided egyike lesz 2016 legjobbjainak.

2011-ben tért vissza Adam Jensen a Deus Ex: Human Revolution-ban és ezzel véget ért a nagyjából egy évtizedes várakozás. Szerencsére a Mankind Divided-ra már nem kellett ennyit várni és jövőre meg is jelenik. Az E3-on kint volt a projekt és a nagyjából 25 perces demóban nagyjában képet kaphattunk arról, milyen kaland is vár majd ránk. Tömören: pazar.

Az új fejezet 2 évvel az előző lezárása után játszódik és Adam szinte az összes, az ott tapasztalt képességét tudja majd használni, ám szerencsére kapunk rengeteg újat is. A nyitány egyébként nagyon hasonlít a Half-Life 2 kezdésére. City 17-ben is kapunk egy komolyabb felvezetést, majd rögtön belecsöppenünk egy terrorista-támadásba.



A vonatállomáson történt támadás kivizsgálása során belepillanthattunk a játékmenetbe, mely ezúttal is belső nézetben játszódik, ám a fedezékek közötti váltás során a kamera átvált külső nézetbe. Fontos szerepet kap a lopakodás, hiszen egy csendes Adam jóval hatékonyabb már a kezdetekkor is, mint egy Rambó-szerű harcos. Persze aki szeretné az nekiállhat lövöldözni, de a megfontolt stratégia ezúttal is több eredményre vezet.

Az új képességek közül a legérdekesebb az Icarus Dash, mely leginkább a Dishonored Blink és a Mass Effect Charge képességeinek ötvözete. Alkalmazásakor az ellenfelek lelassulnak, így jóval könnyebb leszedni őket illetve nagy távolságokat tudunk csendben megtenni. Ezen felül nanokéseket is lőhetünk majd, mely az Assassin's Creed-sorozatból ismerős módon rendkívül hasznos kis képesség.


Az Icarus Fall egyszerre több ellenfelet tud földre dönteni, míg a Titan Shield egy fekete védőmezőt von Adam köré és így bizonyos időre sebezhetetlenné teszi. A Mankind Divided során Adam számos alkalommal kerül döntési helyzetbe, melyek befolyásolják a történet végkimenetelét. Ilyen például az első boss-harc, mely során ki kell vallatnunk áldozatunkat (egy kemény csata után) és itt is lényeges, hogyan oldjuk meg ezt.

A Deus Ex új része sokat fejlődik és ez minden rajongónak jó hír. Adam következő kalandja remek lesz és reményeink szerint ismét rengeteg órát tehetünk bele a programba. A játék csak jövőre jelenik meg így van még idő a fejlesztésre de az a helyzet, hogy a Mankind Divided már most is nagyon jónak tűnik (érdemes megnézni a fenti videót) és bekerült a "Must Have"-kategóriába.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ragnaar2015. 06. 27.. 23:12||#5
Introja HL2-nek igen hasonló volt, vasútállomás, egyenruhás rendfenntartók.. egyébként valóban más stílus a 2 játék.
© Ender Wiggin2015. 06. 27.. 16:40||#4
Én semmi hasonlóságot nem látok a DE és a HL között. Soha nem is volt, hála az égnek. Azért remélem a hentelés mellett maradt a választható erőszakmentes lopakodás játékmód is...
© Ragnaar2015. 06. 26.. 19:49||#3
Ez igaz, Valve esetében nem is beszélve a Steam rendszerről és pl. greenlightról ami az indie PCs fejlesztőknek egy kiváló lehetőség, illetve a workshopok ahol ugye felhasználók is publikálhatnak conteteket. Abban is egyetértünk, hogy jelenleg a Valve nagyon jelentős tényezője a PC gamingnek.
Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.06.26. 19:52:36
© Sir Cryalot2015. 06. 26.. 13:40||#2
Nehéz , de a HL3-tól ha fél pillanatra is eltekint valaki, belátható hogy Valve nélkül már értelme sem lenne a pc gamingnek, mert más nem nagyon tűzött a zászlajára se valamirevaló motion controlt (lighthouse gen1 ) se haptic feedbacket (controller gen1 ) , csak a szokásos duma megy (egerészni meg kvázi stockhölm-szindróma ) . Meg állítólag abból a dota nevű moba-jukból is lesz source2-es kiadás, és ha valakin akkor rajtuk látszik hogy hosszútávúak a jól felfogott érdekeik, a mezei példányszámnövelőkkel és hiedelemterjesztőkkel szemben. Számomra a Valve a kellemes csalódás, a többiek meg unalmasak, és még ha ez a trendi VR-es push meg is szakadna , a fentebb említett két dolog jóval többet kell majd jelentsen szimpla add-on -oknál.

Remélem a Valve-os fps-ek reszponszivak lesznek és nem cinematic grafikájúak (amiben gyakorlatilag két dimenziós képek vannak sorba /blör-be/ rendezve) , hanem igazi 3D hatást keltenek majd.
© Ragnaar2015. 06. 26.. 13:01||#1
(Csak ki kellene vágni a főszereplőt, és remek fake HL3 videot lehetne csinálni ebből. Sajnálatos, hogy a Valve szoftvergyártó részlege nemigen fog HL3-at készíteni, amíg a DOTA2-ből befolyó összegeket lapátolják.) Valóban elég ígéretesnek tűnik, elődje is kiemelkedő volt a kategóriájában.