Ötvös Tibor

Az első Rainbow Six képek

Megjelentek az első képek és az első információk a Ubisoft berkeiben készülő, de eddig hivatalosan be nem jelentett Rainbow Six játékból.

"A Rainbow Six sokkal inkább történetközpontú lesz, mint az eddigi Tom Clancy játékok voltak" - áll a magát megnevezni nem kívánó forrás közleményében. "A történet szerint egy belső, amerikai tagokból álló terrorista csoport szeretne támadást intézni hazája (egészen pontosan New York) ellen és az ő megállításuk lesz a játékos vezette kommandós csapat feladata. A csoportot azonban látszólag pár Wall Streeti mágnás és maga a kormány is mintha védené, így lesznek még meglepetések is."

Klikk ide! Klikk ide!

"A játék központi eleme lesz a morális rendszer, mely a kulcspillanatoknál kap döntő szerepet. Az itt meghozott döntéseink ugyanis komoly kihatással lesznek a későbbi történésekre. Ennek folyományaképpen a játék számos befejezéssel is bír majd. Van egy küldetés például, amikor egy ártatlan férfira tesznek fel bombát a terroristák és elindítják New York felé. Döntenünk kell: megöljük azt az embert vagy kockáztatjuk több ezer ember életét?"

Remélhetőleg ezek után hivatalos bejelentéssel is szolgál majd a kiadó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #11
    ja, a Splinter Cell nem volt történetközpontú? Mondjuk a Ghost Recon meg Rainbow 6 sorozatot a mai napig nem értem, nem is érdekel a sztorija, szóval, ha lesz valami történet a szokásos "izgága diktátor neon dildót kap a seggébe a szuperkommandótól", akkor hajrá!
  • Fenrir #10
    Én a karakterekre gondolok belőle.
  • tomcsa4 #9
    Jah, dilemma. Mindenképpen le kell lőni, különben mission failed. :)
  • IMYke2.0.0.0 #8
    "Van egy küldetés például, amikor egy ártatlan férfira tesznek fel bombát a terroristák és elindítják New York felé. Döntenünk kell: megöljük azt az embert vagy kockáztatjuk több ezer ember életét?""

    Ez most dilemma kell hogy legyen?! Beszarok, komolyan.
  • Carbine #7
    "A Rainbow Six sokkal inkább történetközpontú lesz, mint az eddigi Tom Clancy játékok voltak"

    Tom Clancy pont, hogy a történetet adja a programhoz. Most akkor vagy figyelnek is rá vagy csak nem félálomban fogja írni?!
  • tomcsa4 #6
    Csak ne olyan legyen, mint a ritka sz*r Vegas 1-2.
  • broman191 #5
    Elég pre-alfa szagú képek, ilyenek alapján felesleges ítélkezni, a végleges verzióhoz biztos hogy semmi köze nem lesz ennek a grafikai színvonalnak. :)
  • wraithLord #4
    A mai tendenciákból én is azt saccolom, hogy szar lesz. De ahogy mondani szokták: a reményhal megy utoljára.
  • davidka003 #3
    A Vegas már le van zárva.
  • mad363 #2
    2. kép valami ritka fos... már ebből megitélem hogy az egész hányadék lesz. persze ne legyen igazam :)