Ötvös Tibor

Miért nem lesz Second Sight 2?

A Second Sight egy kellemes akciójáték volt, ám sajnos épp a nagyon hasonló témájú Psi-Ops-szal egy időben jelent meg és ez nem tett jót a címnek.

"Összességében nem igazán éreztünk késztetést arra, hogy nekifogjunk a folytatásnak" - árulta el egy friss interjúban Karl Hilton, a Crytek UK vezetője. "Volt pár érdekes ötletünk a második részhez, de végül úgy döntöttünk, hogy nem éri meg új franchiseként elindítani. Pedig az akkori kiadó, a Codemasters támogatta a játékot és végül elkészítettünk egy PC-s verziót is (ami nem volt az első megállapodás része)."



"Végül is a történelem alakulása szerint a Second Sight jobban teljesített, mint azt az első adatok alapján sejtettük. A végén ugyanis közel 1 millió példányt adtak el belőle, ami elfogadható, de nem kiemelkedő eredmény. Így lett a Second Sight egy 'sleeper hit', de ez sem volt elég a folytatáshoz."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lestyanrobi #2
    Nem értek egyet. Én többször is elkezdtem a Crysis mindegyik részét, de valahogy egyik sem kötött le, pedig szeretem az "agyatlan" shootereket, ezért is adtam neki több esélyt. Ezzel ellentétben a Second Sight-ot már többször végigjátszottam. Nagyon jó a történet, végig izgalmas, meg a harc is nagyon látványos és jó érzés, főleg, amikor már az összes erőnk megvan. A feladatok is jónak tűntek benne, a nehézségi szint meg pont megfelelő volt. Ami idegesítő: az irányítás amíg meg nem szokod, meg az, hogy van pár pálya, amin szinte biztos, hogy elakadsz. De még így is alig lehet letenni, főleg, miután az irányítás már megy. Egy folytatást megnéztem volna.
  • RoyalPredator #1
    Nem probléma.

    A rendelkezésre álló csapatokat értelmes brandek készítésére és gondozására fordítsák.

    A Crysis-t is illene értelmesre megcsinálni, mert a 2. rész nálam lebőgött. (unalmas, vontatott, macerás, logikátlan... de nem selejt azért, nem kell beugatni.)
    Sokkal jobb lenne, ha a város helyett megintcsak vmi egzotikus helyszínt kaptunk volna. Például egy frankó sivatagot. Kis Fallujah-ban keménykedhetnénk, és hüllőként beleolvadva a homokos sziklákba, osztanánk az "Amerikai Demokráciát". Vagy valami hasonló terepen, ami nem egy idegen megszálta modern város.