SG.hu·
Júniusi ajánló - Hail to the King, baby
Júniusban lesz mivel múlatni az időt - már persze annak, aki nem a munkahelyén izzad vagy nem valamely vízparton lógatja a lábát. Ebben a hónapban ugyanis rengeteg olyan játék jelenik meg, melyekre már nagyon régóta várunk.
Jövő keddtől válik például elérhetővé a Red Faction: Armageddon, mely a meglepő sikereket aratott Guerilla után is képes volt váltani. A sorozat legújabb része ugyanis már nem egy FPS lesz, mint az első két epizód vagy külső nézetes akciójáték egy teljesen szabad világban, mint a Guerilla, hanem egy túlélő horror. Az eddig látottak alapján jónak tűnik az Armageddon és hamarosan ki is próbálhatjuk a játékot.

10-én, 13 éves vajúdás után napvilágot lát a Duke Nukem Forever is, mely vagy az egyik legjobb FPS lesz a játéktörténelemben vagy egy iszonyatos bukás és egyben elrettentő példa a fejlesztők számára. Mindenesetre az eddig látottak alapján a hangulat ütni fog és szerencsére holnap meg is jelenik a demója a játéknak, így még vásárlás előtt véleményt alkothatunk a 3D Realms-Appogee-T2-Gearbox alkotásáról.
17-én egy újabb ismerős tér vissza, aki egyenesen egy diliházból érkezik hozzánk. Ő Alice, aki a Madness Returns című darabban folytatja kalandjait az őrület erdeiben. Sajnos az első kritika nem volt túlságosan elragadtatva a programtól, ám amit mi eddig láttunk belőle, az alapján egy próbát legalább megér.

Melyiket várod?
RF: Armageddon1% (15)
Duke Nukem Forever67% (763)
Alice: Madness Returns4% (51)
Cars 20% (1)
Call of Juarez 33% (38)
Dungeon Siege III7% (78)
FEAR 36% (73)
Egyiket sem9% (104)
Összesen 1135 szavazat
Június 24-én visszatér Alma is, akinek ezúttal mindkét fiával szembe kell szállnia. A F.E.A.R. 3 remélhetőleg visszatér az első rész által letaposott ösvényre, mert a második epizóddal nem nagyon voltak megelégedve a rajongók. Mi azonban még bízunk a fejlesztőkben és remélhetőleg sikerrel zárják le a trilógiát.
Ugyancsak 17-én jön egy kultikus akció-RPG harmadik része. A Dungeon Siege III már többször szerepelt kiemelten is az oldalunkon, így most nem foglalkozunk vele. Azt azonban leszögeznénk, hogy az Obsidian játéka nagyon kellemesnek tűnik, így a Diablo III-ra váró rajongók étvágyát ideig-óráig biztosan csillapítja majd.
Nem rendelkezik pontos megjelenési dátummal, de biztosan ebben a hónapban jön a Cars 2 - The Video Game is, mellyel szintén foglalkoztunk már korábban. A végére maradt egy kakukktojás. A Call of Juarez: The Cartel ugyanis július 1-én jelenik meg, de mi most mégis ide vesszük, mert érdemes lesz rá készülni minden rajongónak - már akit nem zavar, hogy korszakot váltottak a fejlesztők.