SG.hu·

"A Disneynek fogalma sincs a játékokról"

Alig pár hete, hogy a Tron: Evolution és Turok fejlesztőcsapatát, a Propaganda Gamest bezárták, az általuk készített Pirates of the Caribbean: Armada of the Damned című játék fejlesztését pedig leállították.

Ennek körülményeiről fejtette ki véleményét az egyik egykori alkalmazott, Brian Provinciano, aki többek között a már említett Karib-tenger kalózai címen is dolgozott. "Személy szerint úgy éreztem, hogy az egész dolog már két évvel ezelőtt megpecsételődött" - árulta el Provinciano, aki nem most, hanem már jóval korábban elhagyta a csapatot. "Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni egykori társaimat, de törölték két projektjüket és a másik kettőt is támadták."



"De hozzátenném, hogy a Disney is komolyan hibás ebben. Szerintem mikor beszálltak az iparba arra gondoltak, hogy 'Hé, a játékok pénzt hoznak, szóval kezdjünk el gyártani párat és vegyünk meg pár fejlesztőt'. De közben fogalmuk sem volt a játékvilágról és ezért nem vettek észre két dolgot: a Proraganda Games nem végzett jó munkát és a Disney nem tudta, hogyan irányítson egy játékkiadót."

És akkor ide tartozik az a hír is, hogy a kiadó bejelentése szerint 700 munkatársuktól szabadulnak meg az elkövetkezendő időszakban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ffxi2011. 02. 11.. 10:32||#7
Split S yó game. És azt õk csinálták.
© Bogyi0072011. 02. 10.. 22:17||#6
A Split/Second címû játék is tõlük van,azzal szerintem például semmi baj sincsen.
© JeD2011. 02. 10.. 18:59||#5
Azért a Donald Duck's Playground vagy a Duck Tales elég jó kis játékok voltak annak idején...
© zola20002011. 02. 10.. 17:46||#4
Régebben jó rajzfilmeket csinált, ma már tényleg az (mint ez egész amcsibroáf filmipar), én már rég túlléptem rajta, komolyan mondom Magyarországra a filmekbõl is csak a gagyit hozzák be a forgalmazók mint mindenbõl.
© Jude6662011. 02. 10.. 16:02||#3
Pffffff. A dizni.
Jéééééééééééézusom.
Undorító, mocskos, czionista, egyszóval egy nagy kalap szar.
© Laza2011. 02. 10.. 11:11||#2
Az nem kifejezés 😊 a világban szereplõ karaktereken kívül szinte semmi köze nincs hozzá. Néha egy-egy részbe részt vett, mint társkiadó, de egyébként a Square fejleszti és adja ki.
© zola20002011. 02. 10.. 09:03||#1
Az egyetlen értelmes Disneyhez kapcsolható videojátéksorozat a kingdom hearts, de az eléggé külsõs...