Ötvös Tibor

Gyenge felhozatal vár ránk decemberben

Az elmúlt pár hónapban folyamatosan azzal nyithattam eme rovatot, hogy "ebben a hónapban is temérdek játék lát majd napvilágot". Most azonban ezt nem lehet elmondani, hiszen a kiadók már korábban elsütötték a nagyobb ágyúikat, mostanra pedig csak pár, figyelemre méltó cím maradt.

Ebből magasan kiemelkedik (valószínű majd eladások terén is) a World of WarCraft: Cataclysm, mely december 7-én lát napvilágot. A legnépszerűbb MMO harmadik kiegészítője lesz az eddigi legnagyobb a játék történetében. A Blizzard ígérete szerint nem csak pár NPC-t és küldetést kapunk, hanem szinte minden átalakul a közel 6 éves világban. Ráadásul kapunk két új fajt is (Goblin és Worgen), melyhez új területek, képességek és más egyéb is jár.



Melyik érdekel a legjobban?
(Összesen 701 szavazat)
  • WoW: Cataclysm
    45 % (316 szavazat)
  • Tron: Evolution
    6 % (43 szavazat)
  • Bad Company 2 Vietnam
    13 % (93 szavazat)
  • Back to the Future
    11 % (78 szavazat)
  • Egyik sem
    23 % (160 szavazat)
Ugyanezen a napon lát majd napvilágot a Tron: Evolution, mely a mostanában mozikba kerülő Tron: Örökség előzményeit mutatja be. A játékban egy névtelen programot alakítunk, akit az első rész óta a rendszerben raboskodó Flynn készített és feladatunk "gazdánk" kiszabadítása lesz. A játékmenet sokban épít a Prince of Persia játékokban látott rendszerre, de a kultikus motorozás sem maradhat ki a programból. Az eddig látottak alapján legalább annyira megosztja majd a játékosokat, mint a Kane & Lynch sorozat.

December 21-én jelenik meg a Battlefield: Bad Company 2 - Vietnam, mely a sikeres FPS első nagyobb kiegészítője. A DLC-ben négy új térkép, új fegyverek (például lángszóró) és új díjak válnak elérhetővé. A csomag az előzetes bemutatók alapján megéri majd a pénzét és talán a valós harcokba beleunt játékosok élvezettel lépnek vissza egy-két korszakot.


Szintén ebben a hónapban jelenik meg a Telltale Games legújabb programja, a Back to the Future, melynek első része még nem rendelkezik hivatalos megjelenési dátummal, de ma megjelent az első trailer. A Vissza a jövőbe soha el nem készült negyedik részének történetét bemutató sorozat összesen öt részből áll majd, melyek havi lebontásban látnak majd napvilágot.

És ennyi lett volna. A helyzet az, hogy még konzolokra is igen szegényes az ünnepi felhozatal és reméljük, hogy januárra összeszedik magukat a kiadók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HENCIG #17
    Na ha jót és újat akartok látni!
    :D
    http://ghostrecon.uk.ubi.com/

    LOL:D
    A szánalmas az elég jó kifejezés!
  • sanyicks #16
    én láttam párat, játszottam is, mégse rohanok még csak a gépért sem...
  • Skynet #15
    Fingos sincs arról milyen exkluzívok vannak konzolra,minőségre tartalomra összetettségre már régesrég a pc elött járnak....
    Az hogy a nagy gyártók ráálltak a butított szarokra mert ezt jobban kajolja a nép,nem a konzolnak köszönhető,hanem a vásárlóközönségnek amibe a pc is beletartozna ha nem warezolna a pc-s játékostársadalom jelentősen nagyobb része..:)
  • lwb #14
    A címhez hozzátartozik, hogy konzolra (legalábbis boxra) se lesz nagyobb kínálat decemberben. Ez van, ez egy ilyen hónap, a nagy nevek már kijöttek, a többi meg majd jövőre.
  • Jimmyke #13
    Uncharted és Heavy Rain kimarad, hát istenem, azért nem fogok PS3at venni és 120%-os áron játékokat hozzá.
  • gabeone #12
    "BC 2 az év legszánalmasabb játék"

    Na ezen én is jót derültem. :)))
  • Zolivok #11
    na most aki itt konzolos, az mind hülyeséget írt jobbára , a pc sek is kb, nem is nagyon kéne összehasonlítani mert két teljesen más világ 423342 játékból 1-2 amit átkonvertálnak v alapból multiplatform és mindenki elégedett, 1et mondok én életemben nem tudnék joystickkel lőni.p vagy stratégiázni
  • Zsoltika 007 #10
    Szerintem vannak pár millióan akik szerint nagyon nincs így.
  • Zsoltika 007 #9
    Te se nagyon tudod miről beszélsz mert ekkora baromságot kitalálni sem lehetne...
  • RoyalPredator #8
    Bezony mind2 oldalon vannak nagyszerű játékok.
    Van amiben a konzol az erős, van amiben a PC.

    Red Dead Redemption pl Konzol exklúzív, pedig PC-n lazán elfutna.
    Megintcsak a GTA IV féle 1 évet szopatjuk a pc-seket marketingel nyomulnak.
    Ez azért szánalmas... Már rég megvettem volna a játék Collectors Editionját, ha olyan, vagy akármilyen verzió létezne PC-re. De így a frászt veszek konzolt!