Ötvös Tibor

Yoda segít Starkillernek

A Star Wars: The Force Unleashed folytatása rendszeres visszatérő rovatunkban és ma is foglakoznunk kell vele, hiszen a LucasArts néhány újságírónak bemutatta a második rész szinte teljesen kész változatát, melyből újabb információkat tudhattunk meg.

Azt már korábban is tudtuk, hogy az eddigi legsikeresebb Star Wars játékban számos ismerős arc tér vissza és nem csak az első részből, hanem a messzi-messzi galaxisban játszódó filmeposzból is. Darth Vader jelenléte egyértelmű, hiszen ő "hozza" létre Starkillert, de nyomunkba ered a népszerű fejvadász, Boba Fett is. Az öreg mester, Yoda viszont segítségünkre lesz - legalábbis a frissen kikerült trailerből ez derült ki.



A sztori ott folytatódik, ahol az első befejeződött. Starkiller végül fellázadt mestere és a Császár ellen, ám elbukott. Vader azonban nem hagyhatja veszni egykori tanítványát és létrehozza a klónját ama nem titkolt szándékkal, hogy majd azzal több sikerrel jár. Ám egy idő után valamiért mégis úgy dönt, hogy nincs szüksége Starkillerre (itt már valószínű tud Lukeról) és utasítást ad a kivégzésére.

Hősünk azonban ezt nem tűri karba tett kézzel és - ahogy egy korábbi videóban is láthattuk - simán kitör a Kamino bolygón található börtönéből. Ettől kezdve Vader mindent megtesz azért, hogy elpusztítsa teremtményét és egy hatalmas, az egész galaxison átnyúló hajsza veszi kezdetét.


A most bemutatott helyszín a luxusbolygó, Cato Neimoidia, mely leginkább Las Vegasra hasonlít. Mindenfelé kaszinók, neonreklámok és luxusszállodák. Egy ilyenben kellett az újságíróknak megküzdeni a lépegetőkkel, amelyek rakétákat lövöldöztek Stakillerre, aki azonban az Erő segítségével elkapta a lövedékeket és egy gombnyomogatós (ismertebb nevén Quic Time Event) rész után visszaküldte azokat a feladónak.

Később rátalált Kota tábornokra, aki a Tarko báró tulajdonában lévő kaszinó foglya. És itt következett az elsőnek kiadott trailerben látott arénás rész, mely a demó egyértelmű fénypontja volt. Bossharc következett, melyben a trailerben látott hatalmas Gorog nevezetű szörnyeteggel kellett megküzdeni egy arénában. A csata leginkább a méltán klasszikus Shadow of the Colossusban látott harcokra hasonlított: a lény különböző testtájain megkapaszkodva kellett egyre feljebb jutni.



Miután legyőztük a Gorogot és elmenekültünk a bolygóról, újabb érdekességek derülnek ki. Először is Kota tábornok kétségbe vonja Vader történetét és elárulja, hogy mi nem lehetünk klónok és ezzel komoly kétségeket támaszt Starkillerben. Így jutunk el a Dagobah rendszerbe Yoda mesterhez, aki a fent látható jelenetben a Luke által is meglátogatott barlangba irányít minket - és eddig tartott a bemutató.

A beszámolók szerint a LucasArts látványosan javított a célzási rendszeren és amit befogtunk, az kéken világít majd. Bemutatkozott a legismertebb jedi-képesség, az agykontroll is, mellyel tűzvonalba sétáltathatjuk az ellenfeleinket vagy átvehetjük az irányításukat egy rövid ideig. Lesznek kivégzések is, melyek rendkívül látványosra sikeredetek és előcsalogatásukhoz ismét egy QTE végrehajtására lesz szükség.

A Star Wars: The Force Unleashed 2 október 29-én jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RoyalPredator #31
    Ugyan úgy egy vékony müanyag bot volt a markolatba építve, hogy normálisan vívhassanak, és azt színezték ki utólag digitálisan.
    Ez a technológia.
  • Julius Caesar #30
    Bane nagy arc volt. SZtem Nihilus, Bane meg Sidious a három legnagyobb Darth.

    Jediől meg Yoda és Kenobi. Még bírom Jinnt meg Katarnt.

    És sztem is, ez a korlát miből volt téma túl van tárgyalva. Amúgy Fett keresett is egy kaminóit nem? Aki élt abban a korban és tudta mi a hézag (talán taun we)?

    Royal:
    Hogy lenne ugyan az a technológia? Ha megnézed, az eredeti fénykard effektet mások, mint az újak. Mivel az új filmekben digitálisan csinálták. Épp ezért sokkal teltebbek a színeik, szebben vibrálnak meg csattognak satöbbi. A régi filmekben a színeik nagyon haloványak, majdnem hogy fehérek.
  • kissssss #29
    akkor legyen baki, ettől függetlenül bármikor belemagyarázhatja Lucas hogy az a korlát mégis valamilyen fénykard álló anyagból volt.
    azok a SW rajongok aki játszottak és olvastak SW alkotásokat gondolom azonnal erre gondolnak majd hogy annál a bizonyos jelenetnél lehet hogy ilyen anyagból volt Vader bilije/pelenkája/járókeretije.
    mindegy túl van tárgyalva.
    most hirtelenjébe nem ugrik be az összes mandalori klán neve de úgy 5 vagy 6 darab van/volt eredetileg, viszont Boba vezető volt de mégsem ez az állás próbálta meg eltenni láb alól öreg fejvadászunkat hanem a saját sejtjeinek a degenerációja 70 éves korára nem sokon múlt hogy meg haljon állítólag úgy menekült meg hogy találtak a Kaminoiak egy 0 szériás klónkatonát ennek a klónnak még ép volt a sejt szerkezete, így sikeresen le másolták az ép sejtek működési folyamatát és ez alapján kezelték Bobát.

    nekem legjobban a nagy hiperűr háborútól egészen darth bane utolsó aljas eretnek árulásáig érdekes a régi köztársaság kora.

    hogy én mennyire gyűlölöm ezt a bane fickót.
  • RoyalPredator #28
    Tény az, amit a Lucas mond, és az eredeti trilógia produkált.
    Szerintem márpedig Vader páncélzata különleges, miért ne lenne az.
    Elvégre a legnagyobb feka az egész galaxisban.

    RoTJ jelenetben meg nem átszelik 1mást, hanem összeérnek keresztbe téve.
    Legalábbis pelenkás korom óta úgy látom és hiszem. Technológia azóta is ugyanaz hozzáteszem.
  • Julius Caesar #27
    A korlát nem-átvágása és a Vader váll nem-átvágása csupán filmes baki, hiszen a fénykardokat felvételnél akkoriban úgy tudom h szimpla rudakkal csinálták meg, és később rászínezték a fényeffekteket. Mint ahogy a RoTJ-ban is, amikor luke és vader kardjai X-ben állnak a császár előtt, látod, hogy a kettő átszeli egymást.
    Azok bakik, nem tények.

    Másrészről én is úgy tudom, hogy a Fettek mandlore-ok voltak, sőt, amennyire én tudom boba még a mandaloreok vezetője is lett. AZ hogy nem mandalore fajból vannak, így alakult. De javítsatok ki, EU-ban úgy a yuuzhan vong háború után már nem vagyok annyira tájékozott, csak a főbb elemeket vágom (darth caedus satöbbi). A legacy erat meg annyira nem szívlelem, (the one sith, fel empire). Nekem az nem jön vhogy be.

    A Sith-ek se a sith fajból voltak, mivel kihaltak, csak azok az emberek (és ember-sith hibridek) továbbvitték a kultúrájukat.

    Ha engem kérdeztem a legjobb korszak az úgy a ruusani reformációktól a yuuzhan vong háborúig tart.
  • kissssss #26
    ehh miért is elrugaszkodott? szerintem az emlékeid már nem száz százalékosak :-D szerintem nézd meg újra a birodalom vissza vág rész, a besppin fénykard párbajnál Luke megpróbálta levágni Vader karját de hoppon maradt mert csak egy szikraesőt sikerült elérnie vagy még ott van a végső összecsapás apa és fia között a halálcsillagon 4:11 jól látható hogy nem vágja át a korlátot.

    tehát egyáltalán nem elrugaszkodott minden fegyvernek meg van az lenneszere marha egyszerű a kardnak az íjak az íjaknak a pajzs a pajzsoknak a balták és így tovább.

    kotor2 meg inkább ne háborgassuk maradjunk annyiban hogy a játék egy félkész program legfőképpen a vége lett össze csapva igazi tróger nemtörődöm munka lett, persze mindez a kiadónak köszönhető ők sietették a játék befejezését.
    az meg hogy szerinted nem mandaloriai Boba csak annyit fűznék hozzá hogy a Star Wars nem az Endor holdnál ér véget :)
    tényleg vicces téged figyeli, úgy próbálsz hozzá szólni a témához hogy közben nem vagy tisztában néhány ténnyel vagy már nem emlékszel de ez nem baj én sem emlékszek már minden egyes SW jelenetre vagy játékra könyvre.
  • RoyalPredator #25
    Tudod nem a buta KOTORnak kell hinni, mert azt a programozók írták és nem Lucas meg Spielberg. Az eredeti trilógia szerint igenis Mandalore volt Boba.
    Talán Jango nem, csak a páncélzata, de valószínű, h őis.

    Mellesleg az új Clone Wars-os animációs sorozatban, 2. évad tizenxedik rész, ottis mandalornak van betudva, persze azt a kopcös és (Spoiler: áruló) politikus nem ismeri igazi mandalore harcosnak, MERT fejvadász, és az nem mandalore magyaros. Értitek.
  • NeoExDeath #24
    Csak hozzáteszem, hogy Boba Fettnek és az apjának nem sok közük volt a mandaloriakhoz attól eltekintve hogy a páncéljuk olyan, vagy hasonló volt mint az övék. Jól képzett dörzsölt fejvadászok voltak, de nem mandaloriak, ők már évezredekkel korábban kihaltak ha igaz. A KOTOR2 végén valami ilyesmi válasz hangzott el a mi történik a mandaloriakkal kérdésre: "They'll die a death that lasts a millennia. Only remains the shape of their armor too easily slain by Jedi". Az utolsó mondat nyilván Jango vs. Windu ra utal.

    Amúgy Boba tényleg egy érdekes karakter, sajnálatos ha szigorúan az eredeti trilógiát vesszük alapul kb. alig utal valami az őt övező hype ra. Az más kérdés hogy lelkes szerzők milyen háttársztorit kreáltak neki.

    Ez a fénykardálló fém sztem kicsit már nagyon elrugaszkodott. Emlékeim szerint egyik filmben sem szerepelt ilyen, már a kotor-ban is furcsálltam :) Az meg hogy arról beszélgettek, hogy hol lehet-nem lehet ilyet bányászni pedig tényleg vicces :)
  • kissssss #23
    akkor már inkább valamilyen energiapajzsot kell használni lehetőleg verpine technológiát.
  • kissssss #22
    váó szépen el tűnt a hozzászólásom kilencven százaléka.

    most már nem írom újra a lényeg annyi hogy tényleg nem nyújtanak 100% védelmet az előbb említett fémek, a fénykardok állandó intenzitású nagy energiát adnak le és ugye minden fémnek meg van az olvadási határa egy bizonyos hőmennyiség után.
    tehát ha még nem is olvad szét a páncélzat akkor is számítani kell az erősen megrongálódásra ja meg persze arra is hogy a páncél használó bele ne főjön a saját ruhájába. :-D