SG.hu
Star Craft 2: Wings of Liberty
Kiadó: Activision Blizzard
Fejlesztő: Blizzard
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: 2,6 GHz Pentium 4 vagy egyenértékű AMD Athlon processzor, 1 GB RAM (1,5 GB Windows 7/Vista esetén, és 2 GB Mac felhasználók esetén), 128 MB memóriával rendelkező PCI-E videokártya (Nvidia Geforce 6600GT / ATI Radeon 9800 PRO, vagy jobb), DirectX 9.0c, 12 GB szabad lemezterület, Windows XP/Vista/7, 1024x720-as minimális felbontás, szélessávú internetkapcsolat
Ajánlott: Dual Core 2,4 GHz processzor, 2 GB RAM, 512 MB memóriával rendelkező videokártya (Nvidia Geforce 8800GTX/ATI Radeon HD3870, vagy jobb), DirectX 9.0c, Windows Vista/7, 12 GB szabad lemezterület, szélessávú internetkapcsolat
Hasonló játékok: StarCraft, StarCraft: Brood War
Kategória: valósidejű stratégia
Minden idők legsikeresebb valósidejű stratégiája, a StarCraft visszatért. A rajongók az első rész 1998-as megjelenése óta várják a folytatást, mely három felvonásban érkezik. Ezek közül az első a terrán faj történetét elmesélő Wings of Liberty. Nagysikerű játékok folytatásaival kapcsolatban mindig felmerülnek komoly kérdések. Vajon csupán az univerzum marad változatlan, s a készítők igyekeznek újítani, vagy inkább maradnak a már bevált formulánál, s a megjelenésen, illetve az apróbb részleteken csiszolnak valamennyit? S a legfontosabb, a folytatás vajon méltó lesz-e közkedvelt elődjéhez?
A StarCraft 2 esetében a második elgondolás érvényes, tehát a Blizzard a játék lényegi elemein nem változtatott, de erre igazából nem is volt szükség, hiszen az eredeti StarCraft is töretlen népszerűségnek örvend mind a mai napig. Ennyi alapján jogosan merülhet fel bárkiben, hogy a Blizzard csupán új bőrt húzott egy régi játékra, és ezzel el is intézte a dolgot, de szerencsénkre közel sem erről van szó. A fejlesztők rendesen kihasználták a rendelkezésükre álló időt, és elképesztően változatos küldetésekkel rukkoltak elő, melyeket gyönyörű, renderelt, illetve a játék motorjával készített videókkal kötöttek össze.
A hagyományos RTS-hez hozzáadtak egy kis kalandjátékos ízt, s mindehhez hozzácsaptak egy nagyon jól szervezett, alapvetően versenyorientált többjátékos módot. A másik oldalról ugyan lehet azon mérgelődni, hogy csak egy faj kampányát kapjuk meg, ráadásul azt is az átlagos játékáraktól magasabb összegért, de egészében nézve ezek apróságok amellett, hogy a Wings of Liberty egyszerre hű elődeihez, megőrzött mindent, ami azokat igazán naggyá tette, s még javított is ezeken az elemeken, ugyanakkor olyan újításokat tartalmaz, melyek hihetetlenül nagy újrajátszási faktort adnak neki, mind egy-, mind többjátékos módban.
A kampány, attól függetlenül, hogy csak az emberi frakció történetét meséli el, egyáltalán nem hagy hiányérzetet a játékosban. A küldetések olyan szinten változatosak, hogy ehhez foghatót nagyon régen nem láttunk az RTS műfaján belül, már ha egyáltalán volt rá példa korábban. Van, hogy egy maroknyi sereggel kell végigmasíroznunk az adott pályán, elzárva minden utánpótlástól, máskor az aktuális bolygó szélsőséges körülményei kényszerítenek folyamatos mozgásra, mint a vulkanikus világon, ahol adott időközönként a láva elönti az alacsonyabban fekvő területeket, de egy esetben egy pusztulófélben lévő csillag által okozott globális tűzviharok elől kell menekülnünk egész bázisunkkal.
Bizonyos küldetésekben fegyvertelen telepeseket kell megvédenünk a vad zerg hordáktól, máshol a felmentő sereg érkezéséig kell tartanunk apró helyőrségünket, de a manapság divatos zombis hangulat is előkerül egy misszió alkalmával, ahol a fertőzött civilek csak éjszaka mozognak, így nappal kell kitakarítanunk a pályát, éjjelente pedig védenünk központunkat.
Összességében a kritikusabb játékosok még mindig mondhatják, hogy tulajdonképpen csak a műfaj különböző kliséit vonultatja fel a program, csak tekintélyes mennyiségben, de ez az ellenvetés sem igazán helytálló, mivel a Blizzard emberei a legapróbb rutinfeladatot is érdekessé teszik. Erre a legékesebb példa az első küldetés, ami a lehető legegyszerűbb oktatópálya, ahol pár katonával végigmasírozunk egy kis pályán, miközben minden ellenséges egységet megsemmisítünk. De bónuszfeladatként elpusztíthatjuk a diktátorrá avanzsált Arcturus Mengsk hologram kivetítőit, melyeken propagandabeszédeit sugározzák folyamatosan, s küldetés végén a bányászok éljenzése valamiféle plusz morális töltetet ad a dolognak, amitől a játékos érzi, hogy van értelme annak, amit csinál.
A történet középpontjában Jim Raynor áll, aki az első rész eseményeit követően egyfajta törvényen kívüli renegát szabadságharcosként küzd Mengsk újdonsült diktatúrája ellen. Itt fontos megemlíteni, hogy a fiatalabbak - illetve azok, akiknek valami más okból kifolyólag maradt ki életükből az első StarCraft - sincsenek hátrányban, egyrészt azért, mert a program telepítés közben elmeséli a dióhéjba foglalt történelmet, másrészt mert a kampány közben elejtett apróságokkal folyamatosan megismertet minket az előzményekkel a játék.
Nos, az utóbbi években a sors nem volt túl kegyes hősünkhöz, akit folyamatosan mardos az önvád szerelme, Sarah Kerrigan elvesztése miatt. S ha már érte nem tehet semmit, minden erejét arra fordítja, hogy megdöntse annak hatalmát, aki kvázi a halálba küldte a lányt. Mi akkor lépünk be a történetbe, amikor hosszú évek után először üti fel újra fejét a zerg veszedelem, és előkerül a Pengék Királynője is. Hamarosan kiderül, sokkal többről van szó, mint egy jöttment zsarnok legyőzéséről, s miután régi bajtársunk, Zeratul is tiszteletét teszi, világossá válik, hogy az egész univerzum sorsa a mi kezünkben van.
A történet nagy részét a már korában említett átvezetőkből tudjuk meg, de itt kerül előtérbe az egyik igazán fontos újítás. A küldetések közt ezúttal már nem csak megnézzük a videót, megkapjuk a feladatunkat, és indulunk utunkra, hanem bejárhatjuk Raynor zászlóshajóját, a Hyperiont, és közben a fontosabb mellékszereplőkkel beszélgetésbe elegyedhetünk. Persze azért nem Mass Effect-féle bonyolult beszélgetési rendszerre kell gondolni, pusztán előre megírt párbeszédekről van szó, melyek végighallgatása nem kötelező jellegű, de rengeteg háttér-információval szolgálnak, s nem mellékesen nagyban hozzájárulnak a hangulat megteremtéséhez. Ugyanakkor a Hyperion fedélzetén nem csak fölösleges időnket üthetjük el, vannak komoly funkcionális oldalai is itteni barangolásunknak. Összesen négy helyet látogathatunk meg: a hidat (Bridge), a fegyvertárat (Armory), a labort (Laboratory) és a kantint (Kantina). A hídon találjuk a hajó kapitányát és a holografikus térképet, amin eldönthetjük, hogy az elérhető küldetések közül melyiket választjuk, illetve a küldetésarchívumot, ahol a már teljesített küldetéseinket találjuk, s játszhatjuk újra.
Bár Jim és csapata elsősorban szabadságharcosok, nekik is élni kell valamiből, ezért zsoldosok módjára minden küldetést előre meghatározott mennyiségű kredit fejében teljesítenek, s az így szerzett bevételünket költhetjük el a fegyvertárban különféle hasznos és maradandó fejlesztésekre. Ezek fejében egységeink támadási hatékonyságát, illetve védelmüket fejleszthetjük, de találunk itt kiegészítőket bizonyos épületekhez is, mint a bunkerek tetejére szerelt duplacsövű ágyú. Amennyiben még maradt fölösleges kreditünk, érdemes meglátogatni a kantinban üldögélő zsoldosvezért, akinél elit katonákat bérelhetünk fel, akiket küldetéseink alatt szinte azonnal a csatatérre rendelhetünk.
A küldetések során folyamatosan kapunk mellékküldetéseket, bónusz feladatokat, amelyek rendszerint kutatási anyaggal jutalmaznak minket. Ezeket természetesen a laborban hasznosíthatjuk. A fejlesztéseknek két, egymástól független ága van, a zerg és a protoss. Ha valamelyikből összegyűjtöttünk egy szinthez elegendő mennyiséget, akkor két maradandó fejlesztés közül választhatunk, de a választásunk végleges, így ha kiválasztottunk az egyiket, akkor a másiktól elzártuk magunkat. Ez erősen növeli a kampány újrajátszhatósági értékét, mivel komoly taktikai előnyöket adó módosításokról van szó. Ugyanakkor nem ez az egyetlen döntéshelyzet a játékban. A történet folyamán párszor választanunk kell, kihez csatlakozunk. Ezek a lépések egyrészt befolyásolják a történet alakulását, másrészt azt, hogy meghozataluk után milyen speciális egységekhez juthatunk hozzá, illetve kikkel kell majd megütköznünk miattuk.
Attól függetlenül, hogy a további két faj kampánya még várat magára, a Wings of Liberty nem kelti befejezetlen munka hatását. Igaz, sokan azzal támadták a Blizzardot, hogy így csupán a játék harmadát adják ki, de aki továbbra is tartja ezt a véleményt, az nyilvánvalóan nem próbálta még ki a játékot. A kampány önmagában legalább 15 óra játékidővel bír, de természetesen ez csak nőhet, ha nem rohanunk végig minden küldetésen, és a hajón sem csak a feltétlenül szükséges időt töltjük el, továbbá a választott nehézségi fokozat sem mellékes. Az újrajátszás mellett szól a manapság olyannyira divatos achievement-rendszer bevezetése is, viszont ezúttal nem csak az önmagunknak való gyűjtögetés öröméért vadászhatjuk a kis kitüntetéseket, ugyanis a Battle.neten közszemlére is tehetjük őket, így pedig barátok közt nem kizárt némi versengés sem.
A Battle.net egyébiránt maga a játék kezelőfelülete, s ahhoz, hogy játszhassunk, szükségünk van egy accountra is, ahol regisztráljuk a termékkulcsot. Ezután egyszemélyes módban játszhatunk éppen bejelentkezés nélkül is, de akkor nem szerezhetünk kitüntetéseket. A kezelőfelület egyfajta ötvözete a hagyományos játékszervező felületnek és az egyre nagyobb teret hódító közösségi oldalaknak. A közösségi vetületet erősíti a beépített Facebook-figyelő rendszer, aminek segítségével nyomon követhetjük, hogy az ottani ismerőseink online állapotban vannak-e, és ha szeretnénk, a program azonnal küld egy meghívót a Battle.net accounttal rendelkező ismerőseinknek.
A neten keresztül játszhatunk egyszerűen csak a barátainkkal, egymás ellen, esetleg csapatokra osztva, vagy együttesen gépi ellenfelekkel. A készítők az igazi hangsúlyt a versenyszellemre helyezték, ennek megfelelően léteznek különféle csoportok, melyek egyikébe besorolnak a kezdő teljesítményünk alapján, s innen indulhatunk, hogy a végén, ha elég jók vagyunk, a világ legjobbjaival mérhessük össze tudásunkat.
Többjátékos, illetve egyjátékos egyedi meccsek (skirmish) esetén természetesen mindhárom faj elérhető. Az új StarCraft-játékosoknak a zergek jelenthetnek némi nehézséget, ugyanis a kampány alatt akad pár küldetés, amelyeket a protossokkal kell teljesítenünk, így nagyjából az ő struktúrájukat is megismerhetjük, a zergek viszont csak itt játszhatók. Ugyanakkor meg kell említenünk a kihívásokat is (Challanges), melyek a további gyakorlást segítik elő. Ezekben ugyanis az összes frakció egységeivel gyakorlatozhatunk, s nem mellékesen segítenek beleszokni a gyorsbillentyűk rendszerébe is.
A játék önmagában is tekintélyes mennyiségű tartalommal érkezik, pályák tucatjain indulhatunk csatába, a legnagyobbakon akár tizenketten egyszerre, de a Blizzard mellékelt egy profi pályaszerkesztőt is. Ezzel kis gyakorlás után mindenki létrehozhatja saját csatatereit, amiket természetesen meg is oszthat a többi játékossal, így már jelenleg is egész szép számmal találhatóak házi készítésű térképek a neten.
Megvalósítás terén az első benyomásunk ha ránézünk a játékra, az lesz, hogy szinte egy az egyben ugyanaz, mint a klasszikus StarCraft, csak mai színvonalon. Tulajdonképpen ez a megállapítás egészen helytálló, mivel teljesen 3D-s lett ugyan a motor, a szabad kameraforgatást azonban nem engedélyezi, csak kis mértékben változtathatjuk a nézőpontot, hogy bizonyos tereptárgyak mögé belássunk. A modellek mind részletesek, a textúrák pedig tökéletesen élesek, ugyanakkor megmaradt az enyhén rajzfilmes, sci-fi látványvilág, amibe a rajongók annak idején beleszerettek.
Mindezt kellemes effektparádé kíséri, feltéve persze, ha magas beállítások mellett játszunk, ugyanis az igényekre való tekintettel a motort úgy alkották meg, hogy szinte minden mai gépen képes legyen élvezhető minőségben futni, természetesen a látvány rovására. Az egyetlen fájó pont a Wings of Liberty technikai oldalával kapcsolatban, hogy bár az összhatás kellemes, a látvány nem feltétlen támasztja alá azt az erőforrásigényt, amit maximális részletességi beállítások mellett támaszt a program. Grafika: A látványvilág egy az egyben a régi klasszikust idézi, csak mai színvonalra emelve. A 3D-s motor nagyon jól teljesít, a fizika jól működik, a modellek részletesek, a textúrák részletesek, a csatákat kísérő effektparádé szép, de nem hangulatrombolóan giccses, a napszakváltásokkal járó fényviszony-változások pedig gyönyörűek. A program gépigénye barátságos, kellően butított grafikával szinte bármin elfut, viszont a maximális részletességen nyújtott látvány, amellett, hogy voltaképpen szép, nem igazán indokolja az erőforrásigény ilyen mérvű növekedését.
Kezelőfelület, irányítás: Ezen a téren a StarCraft 2 tökéletesen igazodik a bevált formulához. A klasszikus kameraállás mellé társul a megszokott HUD, melyen láthatjuk a térképet, aktuálisan kijelölt egységeinket, továbbá egyikük portréját és a kiadható parancsokat is. A rendszert annyival javították, hogy ezúttal nincs létszámkorlát a kijelöléseknél, és ez nagyon jó ötletnek bizonyult. A menü a képernyő tetején helyezkedik el, de egyrészt nem takar ki semmit, másrészt a beállítások fül alatt eltüntethető, hogy a csata hevében ne kattintsunk rá véletlenül. Továbbá kikapcsolhatjuk a Windows gombot és az Alt+Tab kombinációt, hogy ne zavarjanak a gyorsbillentyűk használatánál. Összefoglalva: egyszerű, letisztult, tökéletesen működik, és még jól is néz ki.
Játszhatóság: A hadjárat fokozatosan építkezik, közben odafigyel arra, hogy az új stratégák ne vesszenek el a részletekben, a régi rajongókat pedig szükség esetén megismertesse a lényeges újdonságokkal, ugyanakkor, ez a funkció ki is kapcsolható, ha valakit zavarnak a gyorstippek. A küldetések nehézsége folyamatosan nő, de ha elakadnánk, minden küldetés elején változtathatjuk a szintet. A küldetések közti barangolás a Hyperion fedélzetén üdítően hat, a megvásárolható fejlesztések és kutatások rengeteg taktikai lehetőséget adnak, s nagyban hozzájárulnak a program újrajátszhatósági értékéhez is. Többjátékos, illetve skirmish módban a fajok továbbra is jól kiegyensúlyozottak, s rengeteg térképen mérhetjük össze tudásunkat a többi játékossal.
Intelligencia, nehézség: A mesterséges intelligencia erőssége kifejezetten széles skálán állítható, így mindenki megtalálhatja a tudásának és gyakorlatának megfelelő fokozatot. Magasabb szinten az AI figyeli a taktikánkat, és igyekszik ahhoz igazítani sajátját, de ha már a brutal fokozat sem jelent igazi kihívást, akkor irány az online bajnokság a Battle.net rendszeren.
Hangok, zene: Az eredeti játék is híres volt kiemelkedően jó szinkronjáról, és a Blizzard most sem adta alább. A visszatérő karakterek ugyanazon a hangon szólalnak meg, amivel megismertük őket, és az új karakterek szinkronszínészeinek is sikerült élettel megtölteniük karaktereiket. A játék zenéje tökéletesen illik a hangulathoz. Csaták közben nagyzenekari tételek, keményebb gitártémák és klasszikus StarCraft dallamok váltják egymást, a kantin zenegépe pedig zseniális ötlet. Ehhez csak ráadásként jönnek a Blizzardtól megszokott apró sziporkák az egységek szájából, melyek rendszerint sokadik kijelölésre kerülnek elő.
Összefoglalás: A StarCraft 2: Wings of Liberty szinte teljesen hű elődeihez, de a kellő pontokon nem fél újítani, javítani, csakis a szükséges mértékig. A történet grandiózus és magával ragadó, a grafikai megvalósítás ha nem is a legszebb a piacon, de tökéletesen megfelel a mostani elvárásoknak. A részletesség teljességgel testre szabható, így szinte minden mai gépen játszható a program. A kampány újrajátszhatósági értéke magas, és ehhez járul az egyszemélyes skirmish, illetve az online többjátékos mód, amihez rengeteg gyári térképet kapunk, plusz egy pályaszerkesztőt. Ez így együttesen garantálja, hogy a StarCraft 2 hosszú évekig friss marad.
Kapcsolódó letöltések: