Ötvös Tibor

Hamarosan bemutatkozik az új Neverwinter Nights?

A Neverwinter Nights sorozat szép sikereket ért el, de ez nem meglepő, hiszen az első részt a BioWare, a másodikat pedig az RPG-k világában jártas Obsidian követte el.

Mindenesetre már közel két év telt el azóta, hogy a második epizódhoz megjelent az utolsó kiegészítő lemez és azóta semmi hír nem érkezett a program háza tájáról. Ma azonban végre mindez megváltozik, hiszen az Atari a hétvégén szép csendben bejegyeztetett számos domain nevet, melyek mindegyike a Neverwinter Nightshoz kapcsolódik.



Melyiknek örülnél jobban?
(Összesen 304 szavazat)
  • Neverwinter Nights 3
    74 % (224 szavazat)
  • Neverwinter Nights MMO
    15 % (45 szavazat)
  • Egyiknek sem
    8 % (24 szavazat)
Tehát a visitneverwinter.com, neverwinter-game.com, neverwintergame.com, neverwinter.com, playneverwinter.com, save-neverwinter.com, saveneverwinter.com címek valamelyike egy új részt takar. Ezt egyébként az Atari is megerősítette, de elmondásuk szerint jelen pillanatban nem árulhatnak el többet a projektről, de már nem kell sokat várnunk a bejelentésre.

Mindenesetre a rajongók szerint két eset lehetséges. Az első szerint a Neverwinter Nights trilógiává bővül, a második alapján azonban a már korábban pletykált MMO-t takarja valamelyik fenti cím.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Molnibalage #8
    Ez a fajta szemlélet a játékfejelsztés igazi gyilkosa. Lehet, hogy a wow pénzügyileg sikeres, de én büdös életbe nem játszok vele...
  • N1ggA #7
    Viszont a bevételek még így is nagyobbak lennének az mmo-val.
  • Ersiman #6
    Remélem nem MMO lesz, hanem jó singleplayer játék!
  • TommyGun #5
    Jó MMO sajnos egyáltalán nincs sok.
  • Skynet #4
    Nem ártana a Bioware-nek is csinálni egy felmérést, Kotor 3-ként minek örült volna jobban a nép. Szutyokszenny MMO-nak vagy Singpleplayer rpg folytatásnak....Kb ugyan így nézne ki a szavazás...
  • IMYke2.0.0.0 #3
    Még szép, hogy 3! MMO-val embert lehet kínozni.
  • Fenrir #2
    Ráadásul van már D&D mmo, minek még egy? Részemről is inkább 3 legyen mint valami gagyi mmo.
  • kissssss #1
    életemben nem játszottam még Neverwinter Nights játékkal de úgy vélem helyesen választottam mikor a 3 részre szavaztam, már millió mmmo van a világon +1 nem oszt nem szoroz.