Ötvös Tibor

Az első Dragon Age 2 képek

A múlt héten már részletesebben is foglalkoztunk a BioWare által kicsit bővebben is bemutatott Dragon Age II-vel, ma pedig megérkeztek az első képek is a játékból.

Az már elsőre látszik, hogy a fejlesztők nem hazudtak: a folytatás egy teljesen megújult grafikai motorral jelentkezik, mely leginkább a Mass Effect 2-ben látott megoldásokat, nézőpontokat alkalmazza majd. De átveszi a dialógus rendszert is, ám ezúttal egyértelműen jelzi majd, hogy mely válaszunk lesz dühös, megértő stb.

Klikk ide! Klikk ide!

Ráadásul az első rész mentését is áthozhatjuk, ám mindenképpen új karaktert kell indítanunk. A régi mentés mindössze a Dragon Age világát, környezetünket változtatja meg. A harcrendszerben ismét különbségek lesznek a konzolos és PC-s változatok között. Számítógépen ismét lehetőség lesz a körökre osztott megoldás bekapcsolására, X360-on és PS3-on viszont egy kifejezetten a kontrollerre szabott megoldást készítenek.

A Dragon Age 2 2011 márciusában jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mecsoka #10
    aaaaaaajjjjjjjjj de ronda... remélem ez valami kalózkép, mert ha így fog kinézni, kirohanok a világból :S
  • Grodt #9
    Szerintem is nagyon csúnya... az ogár még el is megy, de a csorlákok nagyon gyengék. Nagyon remélem h azért jobb grtafikája lesz, meg nem tom ti h vagytok vele, de ha már egy karaktart megcsináltak akkor aon ne változtassanak, max az öltözékén
  • Hoz_Hun #8
    "Az már elsőre látszik, hogy a fejlesztők nem hazudtak: a folytatás egy teljesen megújult grafikai motorral jelentkezik,..."

    Hát lehet hogy a grafikai motor megújult, de hogy nem lett szebb az biztos. Őszintén, én nem látok változást.

  • RiSeForMuSiC #7
    Nem tom, de kinagyítottam 500%-ra és nem láttam semmi fejlődést. Szerintem nem véletlen, hogy ekkora hangyaf@xnyi képeket tettek közzé. Egyébként is ki kajálja meg, hogy az Origins 5 éves fejlesztése után 2 év alatt összedobnak a vadi új grafikus motort, miközben még a csapat dolgozik a DA:O letölthető kiegeken is. Szerintem EA beszólt BioWare-nek hogy gyorsan dobják össze a folytatást és húzzanak le egy újabb bőrt a DA fanokról: eredmény: kapkodás, az eredet sztorik kidobása, csak humán játszható kari. A bejelentés is síkbéna: ki a f...t érdekel, mit csinál az a Hawke, aki az első darkspawn látványára kirohant Fereldenből (mikor még a parasztokat is meg lehetett győzni, hogy próbáljanak szerencsét Denerimben). Na és egy DVD-nyi női/férfi beszédhang helyett szívesebben látnék egy DVD-nyi új területet, küldetés, sztorit.
  • Kindred Blades #6
    Egy: Nem hiszem, hogy ez a DA2 teljes pompájában.
    Kettő: Ha az is, akkor is valami alpha build, a BioWare nem grafikaribancokból áll, de azért ilyen kopár 'dolgot' sem jelentetnek meg. A képek üresek.
    Három: Ha mégis ez a végleges, akkor aki grafikáért játszik, rápacsált. De aki grafikáért játszik rpg-t, annak amúgy is komoly pszichológiai kezelésre van szüksége.
  • Nekrofil #5
    hát ez vmi okádmány..vajon a cikk írója nem lát vagy mi van vele?!
  • JackMeadow #4
    hát ez borzalom
  • IMYke2.0.0.0 #3
    Nekem is ez a meglátásom.
  • radical@work #2
    nem látom a fejlődést. Sőt mintha ez még rondább lenne mint az 1.
  • dronkZero #1
    "A régi mentés mindössze a Dragon Age világát, környezetünket változtatja meg."

    Mindössze..? Egy hangyányit több ez, mint egy szimpla karakter import...