HENT hírlevél

Újabb támadást intéz a hamisítók ellen a Nintendo

A Nintendo ausztrál leányvállalata az elmúlt hónap harmadik győzelmét aratta a hamisítók felett, amikor egy importőrnél a hatóságok lefoglalták termékeinek hamisítványait, illetve a játékok másolására alkalmas berendezéseket.

Ez volt az első eset, hogy az ausztrál vámosok ilyen cikkeket koboztak el. A lépésre nem sokkal azután került sor, hogy a szövetségi bíróság februárban sikeres lépéseket tett az úgynevezett R4 kártyák illegális forgalmazói ellen. A GadgetGear importőr cég 620 ezer ausztrál dolláros jóvátételben állapodott meg a Nintendóval, továbbá belement, hogy megsemmisítésre átadja az összes játékmásoló eszközt. Szintén az elmúlt hónap eredménye, hogy másfél millió dolláros kártérítésről sikerült megállapodni azzal a queenslandi férfival, aki tavaly az interneten már azelőtt letölthetővé tette az új SuperMario Bros programot, mielőtt az megjelent volna.

A Nintendo közleményében azt írja, hogy az ausztrál hatóságokkal karöltve folytatja a komoly problémát jelentő kalózok elleni küzdelmet. "Kiállunk szellemi tulajdonjogainkért, hogy megvédhessük nagyra becsült vevőinket, saját magunk, illetve a játékipar többi szereplőinek érdekeit, beleértve a tartalomfejlesztő műhelyeket, a játékkiadókat és a Nintendo termékek forgalmazóit is - nyilatkozta a cég. A Nintendo 2008 óta több mint nyolcszáz esetben tett lépéseket (vámügyi lefoglalások, büntető- és polgári jogi perek kezdeményezése) a hamisítók ellen a világ tizenhat országában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Narxis #3
    Igen.
  • zola2000 #2
    Akkor itt az SGn is azért sokkal tilosabb a nintendos topicokban a warezről beszélni, mint a pc játékoknál?
  • Novell #1
    Dicséretes, tanulhatna a többi cég a Nintendo-tól... Többet ér ez, minthogy mindenféle idióta védelmeket fejlesztenek drága pénzekért a hamisítók ellen, de ezzel is csak a becsületes vevőket szívatják orrba-szájba...