Ötvös Tibor

Eddig bírta a Ubisoft védelme

A Ubisoft új másolásvédelmi rendszerét nagyon sokan kritizálták és szerencsére eme, néha nem túl kedves véleményekre a kiadó végül hallgatott.

Ám elképzelhető, hogy már késő. A Ubisoft a mai napon ugyanis bejelentette, hogy a rendszere ellen felhozott legnagyobb hibát, miszerint kapcsolatszakadás esetén a mentett állásunkhoz dob vissza a játék, kijavították. Épp ezért a holnap megjelenő Assassin's Creed II-höz egy javítást adtak ki, mely telepítése után a játék pontosan onnan folytatja a játékot, ahol az megszakadt.



Ám a legújabb hírek szerint már elkéstek. A napokban megjelent Silent Hunter ötödik részéhez ugyanis már elkészült a törés - mindössze egy nappal a játék megjelenése után. A francia kiadó természetesen tagadja eme híresztelést, ám a torrent oldalakon látható hozzászólások épp ennek ellenkezőjét bizonyítják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kanduhr #22
    Értem, szóval te túl drágának tartod egyszeri végigjátszásra egy játékszoftvert, ezért ellopod. Egyébként neked is megjelent pár játék, csak épp nem a sokmillió dolláros cuccokat kellene letöltened, hanem megvenni boltban az egyszerűbbeket. Ja persze... Azok rondábbak, bugosabbak.
  • Sanyix #21
    és a a szép hogy eközben a maxi imaget daemon tools-ban mindig elsőre elfogadja, de az eredeti lemezt azt nem...
  • Sanyix #20
    én is, főleg mikor a secufos védelem kiírja 1 perc vizsgálgatás után az eredeti lemezemre hogy NEM EREDETI, majd 5. próbálkozásra végre elfogadja.
  • Skynet #19
    Nos a védelem még nincs feltörve...Az Assasins creed mindenféle mentett állásokkal működik csak,az SH5 perdig nem enged tovább a játékban.
    ha a turorial-t csinálod és kikötsz utánna akkor nem tudsz missziót vállalni,ha pedig a tutorial-t átugrod akkor misszió vállalás,teljesíted a missziót és az után nem tudsz újat felvenni.
  • n0k0m #18
    Nekem 3 eredeti jatekom sem indul el a vedelem miatt. Persze crack segit, de mi ez mar? Ezek utan mondjak nekem, hogy ha megvetted, akkor mit erdekel, hogy milyen a vedelem rajta? Raadasul meg en fizettem ki a jatek araba, hogy aztan amiatt ne fusson.
  • runny #17
    Azért milyen remek móka a programozó csapatoknak, hogy egy feltörhetetlennek vélt védelmet feltörnek, beleröhögve a fejlesztők arcába. Már csak a kihívás miatt is feltörik...
    Mert hát ugyebár nem mindenkit a játék köt le. :)
    Én pedig ennek felettébb örülök, bár a poén az, hogy már fél éve nem játszok. Nem köt le. Félek, kinőttem belőle. :(
  • DAK3 #16
    váááááááááááááááXDDD akkor tudtap valamit:D:D:D elégé kemény defens lehetet:D:D:D
  • opeca #15
    Jaaaj, hagyják már ezt a warez témát, komolyan mondom ezek már ezzel fekszenek, ezzel kelnek.

    Akkor majd le estem a székről röhögésemben, amikor A Splinter Cell valamelyik kiadásánál megrohamozták a játéktulajok az ubisfot hivatalos fórumát, mert annyire komoly védelmet csinált az Ubisoft a játéknak, hogy az eredeti sem akart elindulni :DDD
  • chase #14
    Én nyilván csak szubjektíven a magam szemszögéből tudok nyilatkozni.
    Egy játékprogram = néhány óra szórakozás. És teljesen életszerűtlen, hogy a 400 eurós fizetésemből 60 eurót költsek egy Modern Warfare 2-re, azért a néhány óra játékidőért.
    Nálam egy sikeres játékprogram így néz ki: letölt, végigjátszik egyszer, uninstall, töröl. (én nem szoktam multizni, annyi időm nincsen)
    És sokat megvásároltam Steam-en, amikor az ára 10 euró köré/alá ment, amelyiknek meg nem, ott marad a warez.
    Viszont nekem kell, hogy beépítsék az árba a DVD gyártási költségét, csomagolását, szállítását, árrését, miegyebet, legyenek a játékok legálisan letölthetők normális áron a gyártótól, én az utóbbi 10 évben egyetlen játékot sem írtam ki lemezre, mert minek, ha egyszer végigjátszom, akkor úgysem veszem elő többé, megy a kukába, ne foglalja a helyet a gépen és pláne ne foglalja a helyet és gyűjtse a port a polcon.
    És ezekért simán kifizettem volna azt a 10 euró körüli összeget, amennyit szerintem érnek, mint ahogy azt meg is tettem jópárszor Steam-en.
    Azon kellene elgondodniuk a gyártóknak, hogy kik vannak többen, kikre lehet építeni az üzletet, a hardcore gamerek, gyűjtők, akik napokat/heteket/hónapokat/éveket játszanak egy-egy játkkal, multiznak és igénylik a szép csomagolást+extrákat a polcra, vagy az átlagemberek, akik szeretnének néhány órát minőségi játékprogramokkal szórakozni és ezért hajlandók is fizetni egy reális árat. Persze tudom, azok vannak a legtöbben, akik szarnak bele és warezolnak.
    Ahelyett, hogy milliókért hiperszuper védelmeket fejlesztenek ki, amit úgyis feltörnek néhány nap alatt, el kellene kezdeni a helyükön kezelni a játékprogramokat és akkor mindenkinek jó lenne.
    Hangsúlyozom, ez a szigorúan szubjektív magánvéleményem, én az átlagot képviselem, szeretek játszani, de nem erről szól az életem.
  • Dzsimbao #13
    Az ubisoft a legutóbbi Prince of Persia-t védelem nélkül adta ki, de nem volt sikeres.
    Azt azért hozzá kell tenni, hogy az új képi világ(cell shaded) és a játékmenet (ugyanazokon a helyszíneken mászkáltunk, unalmas volt) miatt nem volt az igazi, de ebből ők csak azt szűrték le, hogy a warez miatt nem fogyott.