Elég sokat kellett várni, mire a Sega végre kiadta az Aliens vs. Predator harmadik fajának bemutatkozó gameplay videóját, de szerencsére a mai napon megérkezett a jelenetsor.
Eddig láthattuk a tengerészgyalogosokat, majd a Ragadozót is mozgásban, most pedig az Alienek/Idegenek vannak soron. Aki már játszott valamelyik korábbi résszel, az tudja, hogy Alienként az árnyékok és szellőzők lesznek a legnagyobb barátaink. Szemtől szembe menni bárkivel - főleg egy Predatorral - maga az öngyilkosság.
A Rebellion játéka jövőre támadja be a boltokat és eme program sikerén múlik a Colonial Marines sorsa is, szóval remélhetőleg szépen fogy majd a program. Mindenesetre az eddigi előjelek bíztatóak, és már csak pár hetet kell aludni a megjelenésig (egész pontosan tizenhatot).
Ehehe, "tökéletes" lény, ami képtelen önmagában szaporodni, mindenképp szükséges neki egy gazdatest ami inkubátorként mûködik? Addig oké, hogy egy nagyon sikeres dög, de a tökéletestõl rettentõ távol áll.
Emellett nemtom mit kezdenek magukkal, ha egy bolygót totálisan letakarítanak... Letelepednek, és elkezdenek földmûveléssel foglalkozni? 😄
Jó, tudom, bennem van a hiba, hogy bele akarok gondolni...
Egyébként én az eddigi játék alapján és a filmekben elmondottak szerint a következõt várom az idegenektõl:
A filmben a tökéletes organizmusként jellemezték az idegent a következõ tulajdonságai alapján:
-gyorsan szaporodik(ok)
-Képes megállapítani az élõlények testi erejét(game-ben ilyen nem volt)
-Denevérekhez hasonló ultrahangos tájékozódással mm-es pontossággal meg tudja állapítani a célpont helyét.(ahhoz képest elég sokszor mellé lehet ugrani, amikor támadunk)
-érzékeli a testhõt(ez se volt sehol)
-a nyála minden földi anyagot átmar és minden ismert savtól erõsebb(ezt csak akkor láthattuk, ha bele trappancsoltunk egy döglött idegenbe.;jó lenne fröcskölni azt a nedût...😊
-borotva éles karmok(mondjuk,h ez ok)
-lát a sötétben(nem a legjobb látás, de mondjuk, h ok)
azon kívül kitalálhatnának vmit a falmászás könnytíésére, mert sztem az sem volt a legkönyebb.
Jó lenne, ha ezek a hiányosságok benne lennének az új játékban.
Amíg csak egyféle ellenfél van, addig elég nehezen megközelíthetõ a predator, de ha mindhárom faj jelen van a pályán, akkor már elég szar váltogatni a különbözõ nézetek közt...
Amúgy, Predátorral szemben egyáltalán számít az hogy sötétben bújkál az Alien vagy sem? Nekem úgy rémlik tökmindegy, tekintve a kismillió látásmódot a predi maszkban...
Singleben meg egyéb gondok vannak. Vagy észrevesz az AI akkor is ha a szénbányába sunnyogsz és miután észrevett 3 pályát visszaugathatsz akkor is tudja hol vagy és a fákon át lelõ, vagy akkor sem észre ha elõtte állsz (OPF2), hogy Pistikének is könnyû legyen.
Az a baj az ilyen lopakodásra és árnyékokra épülõ multis játékoknál, hogy kurvára használhatatlan online, mert mindenki az egekbe bassza a gammát meg a brightnesst. Aztán sok sikert a lopakodáshoz, ha a marínnál még az árnyék is fehér a monitoron...
Quake2höz volt egy mod Gloom címmel, nagyon király volt, LANon iszonyatnagy meccseket toltunk (miután régebbi pléjerek körbejártunk, és beszabályoztuk játszhatóra az újak monitorát), de mikor neten kipróbáltam, gyakorlatilag esélytelen volt "élien" oldalról.
És úgy látom, hogy ez ellen nem is nagyon lehet semmit sem tenni. Szal erõsen kételkedek benne, hogy jó lesz vele multizni...
Singleben persze érdekel, úgy nagyot ütöttek az elõzõ részek is.