Ötvös Tibor

2011-ben jöhet a "törölt" Alien RPG

Az Obsidian egyik vezetője, név szerint Feargus Urquadt egy interjúban kijelentette, hogy a Sega által "leállított és törölt" Alien RPG-ről most nem mondhat semmit, de 2011-ben visszatérhetnek rá.

A Sega az utóbbi hónapokban alaposan magára haragította az Alien-rajongókat, de később kiderült, hogy az Aliens vs. Predator mégsem lesz olyan rossz, mint elsőre tűnt és a korábban leállított Colonial Marines munkálatai is folyamatosan zajlanak. A legnagyobb érvágást azonban talán az Alien RPG törlése jelentette. A hivatalos indok szerint a fejlesztő Obsidian most minden erejével a valóban ígéretes Alpha Protocolra koncentrál, az RPG-re pedig nem maradt idejük.



Akkor a dolgot a fejlesztők maguk is megerősítették, sőt a játék fórumát is lezárták. Ám a mai napon az Obsidian egyik vezetője, Feargus Urquadt egy interjúban elszólta magát az RPG-vel kapcsolatban. Az úriember elárulta, hogy a fejlesztések szépen haladtak, a játékot saját motorjuk hajtotta (ezt használja az Alpha Protocol és a Fallout: New Vegas is), ám a Sega végül nem tartott rá igényt. A jogok még mindig náluk vannak és a kérdésre, miszerint lesz-e valaha Alien RPG, Urquadt mindössze annyit felelt: "Térjünk erre vissza 2011. februárjában". Ezután elárulta, hogy 2010. elején egy nagy bejelentéssel készülnek, ám többet nem még nem mondott róla.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rgerg #5
    "...lehet hogy meg fog jelenni...de nem..de mégis...ja,de igen...de lehet hogy nem..már lefújták de még fejlesztik...tönkrement,de atvetták a céget egy az egyben..de már ők is tönkrementek...titokban..titokban nem..évek óta..évek múlva,...de mégsem...de mégis...már aranylemezen...de már nem ...na jó...majd ha kész lesz"
  • nessboth #4
    Ez kb ilyen hírértékkel bír: "Valami majd valamikor történni fog, lehet, hogy a közeljövőben, de nem tudjuk mi és hogyan..."
  • morden #3
    Jó kis "elszólás" :D
  • Librarian #2
    Igazad van, nálam is csak annyit értek el, hogy lényegesen kevesebb érdeklődéssel kattintok rá a hírekre. De persze azért rákattintok. :-)
  • dronkZero #1
    Asszem mostanában tökéletesen feleslegessé vált játékhíreket olvasni. Kb olyan 10% az igaz. Bejelentik, lefújják, demégis, nem jön PC-re/Xre/3-ra, dejöncsakkésőbb, demégsejön aztán mégis megjelenik titokban...

    Újabban azt a taktikát követem, hogy az a játék jelent meg, amit legalább egy ismerős már letorrentezett és kipróbált. :D :P