Ötvös Tibor

Hiba a Batman: Arkham Asylum warez-példányaiban

Konzolokra már közel három hete kapható az idei év egyik legjobb akciójátéka, a Batman: Arkham Asylum, számítógépekre pedig szeptember 15-én jelenik meg a program.

Ennek ellenére - szokás szerint - már a megjelenés előtt felkerült pár torrent- és letöltő oldalra a játék PC-s változata, mely elég szép letöltéseket produkált. Ám azért akadnak még igazi idióták, hiszen az egyik ilyen felhasználó, név szerint Chesirec_the_cat a játék hivatalos oldalának fórumán kezdett el panaszkodni egy jelenségről, ami játék közben jelentkezett nála.



Az egyik Poison Ivy-s résznél ugyanis csak úgy lehet továbbjutni, ha a mérgező gázok felett platformról platformra siklunk az úgynevezett "line launcher" (drótkötél) segítségével, ám az említett user folyamatos káromkodások közepette panaszolta el, hogy neki Batman nem siklik, hanem a kérdéses gomb megnyomása után még egyet ugorva leveti magát a mélybe.

A többi fórumozó felhívta a figyelmét a tényre, miszerint még meg sem jelent a PC-s változat, így jó lenne, ha csendben maradna, ám hősünk nem fogadott szót. Ekkor már felbukkant a Rocksteady egyik adminisztrátora is, aki megnyugtatta a srácot: ez a hiba csak és kizárólag a netre felkerült kalózverzióban bukkan fel, szóval jó lenne csendben maradni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csak77 #28
    Baromság az egész, virusmarketing ez a javából, semmi más. Én már elég régen nem veszek semmi olyan PC-s játékot, amit neten kell aktíválni, és soha, soha nem is fogok ilyesmit venni. Dead Space volt az utcsó, bár azt is csak a tescós hiba miatt vettem meg, de még mindig rajta van a fólia. Mellesleg a Reloaded crack tökéletes, nincs vele ilyen baj.
  • Indigo #27
    Ez nem az a topik...
  • Skyline #26
    stalker attól igen messze áll hogy megérdemelje hogy megvegyem.
  • koschwarz #24
    szép gondolat... gondolom a te házad körül már egy egész erdő van


    a golyómat teszem rá, hogy csak a szád nagy.
  • Narxis #23
  • morden #22
    Inkább 10 ezer forintból ültessetek 10 db fát sokkal de sokkal hasznosabb cselekvés lenne és valami értékeset is tennétek a környzetetekkel ...
  • zsottya #21
    Hát én csak azt veszem meg amivel játszok is (ami nem sokszor van mivel eddig 1 játék volt amit megvettem és játszottam is vele). A legtöbb játékot 1 max 2 nap és megunom vagy nincs idő folytatni és lefelejtem ezért meg nem adok ki tízezreket. Régen készítettek olyan játékot már amire azt mondanám hogy ezt igen megyek és megveszem mert le tud kötni és ahogy itt próbálgattam ezt a betment :) eléggé bejön lehet h meg is veszem (én sose merek a kritikákra alapozni mert minden ember más és lehet hogy jó pontot kapott valaki szerint de egyébként szerintem meg sz*r).
  • Vorpal #20
    Játékiparosként beszólni a kalóznak legalább akkora hülyeség, mint politikusként beszólni a médiának. Készüljön fel rá az az ember, hogy a civilek seggbe fogják k*ni.
  • Vorpal #19
    "miért is estek pofára?"

    Ez az egész cikk egy nagy flém.

    Lássuk be - a kalóz csak akkor egy szar alak, ha mindenki más megvette a játékot.
    Akkor amikor Flémmatyi itt ugrál, hogy az ipar igy meg az ipar úgy, semmi más mint olcsó demagógia, hisz Flémmatyi is warezol mint állat, csak mellesleg vett 3 eredeti játékot.

    Le kéne már szokni erről a warezolj meg newarezolj témáról. Azért irtam ide, hogy végig lehet vinni, hogy nem kell ilyen cikkekre azért ekkora súlyt helyezni, mert egyenlőre a kalózok röhögnek az iparon és az ipar meg tömi a zsebét rendesen, a felhasználó meg szop meg élvez nagyokat, tehát mindenkinek jut is meg marad is.

    Az hogy most Mr.Pride megveszi majd a Batmant és kielégíti a biciklinadrágos hősök iránt táplált fetisizmusát meg nem ok arra, hogy másokat Pistikézzünk, mert ő fog köpenyben ugrálni 3 napig és még pénzt is ad érte(vagy anyu).