Ötvös Tibor

Játszható Diablo III és StarCraft II a Gamescomon

A Blizzard eddig nem igazán adott pozitív hírt a két készülő klasszikusának legújabb részéről. A StarCraft II három részben jelenik meg, nem lesz benne LAN és a Wings of Liberty átcsúszott jövő évre. Ennek hatására a Diablo III is elképzelhető, hogy csúszik.

Mindenesetre a mai napon a fejlesztők hajlandók voltak kicsit részletesebben is nyilatkozni a két programról. Az első és legfontosabb hír, hogy mind a StarCraft II mind pedig a Diablo III kint lesz a szerdán kezdődő Gamescomon, ráadásul mindkettő játszható, kipróbálható állapotban. Vagyis hamarosan gameplay-videók ezrei lepik el a netet, melyből mi, itthon maradók lelkesen csemegézhetünk majd.


A kezdő képsorok

Természetesen szóba került a LAN-melletti petíció, melyet mostanra több, mint 100 ezren írtak alá. Ennek ellenére a Blizzard hajthatatlan és a helyi hálózatra már csak úgy gondolnak, mint a történelem egy darabkájára. Vagyis kizárt dolog, hogy a megjelenő Blizzard programok bármelyikében elérhető legyen ez a fajta multiplayer. Emellett megcáfolták a korábbi pletykát, miszerint a StarCraft folytatásában lenne co-op kampány. A Diablo harmadik részével kapcsolatban pedig úgy hírlik, hogy a Gamescomon újabb választható karakterosztály kerül bemutatásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • keeppy #24
    Még valami a legtöbb embernek a lan nem amiatt kéne szerintem, hogy neten kikerüljék a battle netet-(ez abszurdum) hanem, mert igazán jót starcraft-al lan partikon lehetett tolni. sc-ban egyszer sem mentem fel BN. és a II-részében sem mennék, minek?! hogy a nagyon jó játékosok elalázzanak kössz nem :-D, márpedig ha felmennék biztos összefutnék ilyen profi gyerekekkel, ha 1-1 barátom nem ér rá vagy fordítva..., én élvezni szeretem a játékot hozzám hasonló béna barátaimmal egy helységben ahol szentségelhetünk egymással dögivel :-D.
  • keeppy #23
    NoxImpera: voltál már lan partin?
    és loverman: támadnak...
    válaszolnék, ezek szerint te még nem voltál lanpartin :-D, nem vagy tisztába milyen egy hangulat ha 3 centire vannak tőled a barátok és úgy leüvöltöd amikor végre egyszer elkalapálod, aztán betolod a pizzád a söröd. Kicsit más a feelingje, mint annak, hogy a szobádban egyedül kuporogsz és akkor onnan beszélgetsz az ismikkel ventrin- vagy valamin... hát picit asszem ROHADTUL UTÁLNI FOGJUK EZÉRT NAGYON SOK SOK LAN TÁRSASÁG A NYOMI BLIZZÁRDOT!!!!!!!!!!!!!!!
    Am nagyvárosban ahol lakom és mégis 1mb netem van mee többre nem futtja.
    Megint a gazdag pénzt szóró fiatal faszoknak kedveznek, apuci majd kifizeti...
  • Pretorian #22
    Ezt miért olyan nehéz elképzelni...? Nem értelek...
    Egyébként meg, tegyük fel, hogy minden gamernek van netelérése...és akkor mi van?
    Ha nincs lan opció, és a játéknak tegyük fel szar a netkódja, meg vagy lőve.
  • MrPrise #21
    Nekem is. Főleg az első néhány rész. A többiben már egyre fogyatkoztak a lehetőségek.
  • xizor #20
    nincs lan = nincs esport. szerintem aki már komolyabban tolt akármilyen gamet tudja, hogy mekkora a különbség ha 50ms a ping vagy ha 0ms.
  • MerlinW #19
    Megjegyzem az ország nagy részében még mindig örülnek ha 1Megás netet kapnak. Nem csak nagyvárosokból áll a világ.
  • Rotcsa #18
    Jó lenne, ha folytatnák azt a sorozatot! :(
    Nem fejezték be. Kedvenc játékom volt!
  • MrPrise #17
    Persze ettől még nem rossz a video, sőt, nekem egyből a Soul Reaver jutott eszembe róla.
  • Rotcsa #16
    Ja a kezéből az a sugár meg a ruhája olyan mint Raizelen az a posztó.
    Amúgy az alakja nem olyan meg a feje is sokkal rusnyább.
  • cateran #15
    Ajanlom figyelmedbe a hivatalos wow forumokat,mennyire az en hibam....talan ha 1,5 eve vannak gondok a login serverrel,de oda se neki...millioan sirtak mar,1000x be lett bizonyitva hogy a ping a telia halozataban elakad es nem eri el a servert,de ugy tunik pont olyan majom vagy mint a supportosok:kerjuk installalja a legujabb alaplap,halokartya,videokartya,hangkartya drivereket,ha router mogul jatszik kerjuk ellenorizze a beallitasokat,stb..az hogy 1 napja meg vigan ment, valahogy mindig lepergett roluk,az hogy 3 ora alatt 12 oldalasra nott a topichozzaszolasok szama nem izgatott senkit.....csak ezt tudtak szajkozni...(ez olyan 6+ honapig bezarolag,akkor hagytam fel a blizz tamogatasaval a wowon keresztul.)

    Illetve:"(van hálókártyád LANhoz de nincs interneted? ugyanmár)" ez miota fugg ossze? A halokartya alap tartozek alaplapokon vagy 10 eve (ha nem tobb) es nem fogod elhinni,de nekem is van halokartyam,de ha elkoltozom akkor netem nem lesz..hoppa...