SG.hu·

World of WarCraft nélkül Kínában

Túlzás nélkül lehet állítani, hogy a Blizzard az egyetlen olyan nyugati fejlesztőbrigád, akik sikeresen vetették meg a lábukat Ázsiában.

Az RPG-kel és Marioval álmodó népcsoportok tárt karokkal fogadták a StarCraft egyáltalán nem ázsiai ízlés szerint kialakított világát, keblükre ölelték a World of WarCraft minden kiegészítőjét (tessék csak megnézni a lenti képet) - talán egyedül a Diablo világa nem fogta meg őket túlságosan.


World of WarCraft kóla - csak Kínában

Mindezt csak azért írjuk le, hogy mindenki tisztában legyen azzal, mégis mekkora bajban van a Blizzard. Történt ugyanis, hogy a fejlesztők egy új cégnek adták a Battle.net és az MMORPG üzemeltetését Kínában és a megállapodás értelmében az eddigi partner, a The9 június 7-én leállította a szervereit.

Igen ám, csak az új társ, a NetEase akkor még nem állt készen az indulásra és az azóta eltelt három hét alat sem sikerült beizzítani a rendszert. Vagyis immáron közel egy hónapja WoW és StarCraft nélkül maradt Kína több mint 3 milliós előfizetői tábora. Ráadásul a NetEase még nem is tudja, hogy pontosan mikor indulhatnak be a gépek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Narxis2009. 06. 28.. 08:59||#21
érted se
© Loverman2009. 06. 28.. 01:19||#20
bocs de ez nem így volt. A The9 nagyon is megsértõdött amiatt h a Blizzard otthagyta õket, és nem adta át a szerverparkot. Inkább indított egy weboldalt wofchina.com címen (ami csak az F betûvel tér el a kínai WoWos oldaltól) ahol elkezdett reklámozni WoW-os betûtípussal egy World Of Fight c. valamit. csak mondom.
© Loverman2009. 06. 28.. 01:17||#19
érted se
© Antiga2009. 06. 27.. 21:43||#18
de scért igen 😞 még jó hogy nem ott élek és itt nem áll le se az sc se dow ...
© amitakartok2009. 06. 27.. 19:13||#17
"immáron közel egy hónapja WoW és StarCraft nélkül maradt Kína több mint 3 milliós elõfizetõi tábora"

Na és? WoWért nem kár...
© Cat 022009. 06. 27.. 16:59||#16
Az a vicc, h a sok kínai átment taiwani szeróra és az meg tiszta lag lett emiatt 😄
© Aradebil22009. 06. 27.. 11:35||#15
délkoreaiak,de wow-klón: 4Story
© AzUs2009. 06. 27.. 10:13||#14
Asszed eddig nem volt? Suttyó kínaiak mindent lekoppintanak, náluk ez magától értetõdõ..
© Anakyn2009. 06. 27.. 03:14||#13
Még jó hogy itt nem állt le a WOW 😊 hú, szerintem simán 3 hét alatt csináltak egy kínai verziót World for Warkraft néven. Vagy valami ilyesmi. Vagy csak simán tört szerón nyomják.
© Hegi902009. 06. 26.. 23:46||#12
Hát biztos kurvasokan lettek munkanélküliek 😄