SG.hu·

Fiatal lányokra gyúrnak a játékkiadók

Az iskoláskorú lányok egyre fontosabb szerepet játszanak a játékkiadók döntéseiben - a nagy nevek mind készülnek olyan fejlesztéssel, amely ezt a szegmenst hivatott lefedni.

Az idők változására hívják fel a figyelmet az interneten azok az írások, amelyek elsősorban az idei E3 alatt, illetve a rendezvényt követően bejelentett játékok alapján számítanak a lányok szerepének megugrására, legalábbis a játékpiacon. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy a nagy játékkiadók már nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy figyelmen kívül hagyják a másik nembe tartozó potenciális játékosok létszámát és vásárlói erejét.

Ezen a területen belül kiemelt figyelmet szentelnek a 2-12 év közötti lányokra, akik a piackutató cégek és a kiadók vezetői szerint is egyre gyakrabban hajlandók időt szentelni a számítógépes játékokra. Szerintük egyre kevesebben gondolják, hogy ezen fejlesztések kizárólag a fanatikusok, a számítógépes geek-ek számára nyújthatnak egyedül szórakozási formát, és ez természetesen új bevételi forrást is jelent a fejlesztők és a kiadók számára. A két fő vonalnak a háziállatokkal, valamint a divattal kapcsolatban álló programok számítanak, a nagy nevek kivétel nélkül ezek mentén alakítanák ki saját vásárlói bázisukat.

Példaként említhető az UbiSoft, amely a Style Lab című játékkal, valamint a Girls Life márkanévvel készül a szegmens meghódítására, miközben az Electronic Arts a Charm Girls Club októberi megjelenésére gyúr, amely a Wii kontrollerére épít majd. Utóbbi kiadó a már most is kapható Littlest Pet Shop esetében is változásokat tervez, ezt a játékot például a DS konzolról portolnák Wii-re, illetve a személyi számítógépekre. A lényeg ezúttal is a közös játékon van, kiemelve az online, multi-player funkciókat.

Elemzők kiemelik, hogy maga a piac is változóban van, ma már nem lehet minden szemetet eladni, hiszen a potenciális vásárlói réteg is egyre jobban tudja, hogy mit várhat el a kiadóktól - ahogy az a felemelkedőben lévő piacoknál megszokott. A fejlesztők számára persze továbbra is megéri a fáradozást, hiszen jóval kisebb létszámmal és rövidebb idő alatt elkészíthetők ezen játékok, mint az érett piacra szánt akció/rpg/kaland fejlesztések.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Atkamon2009. 07. 27.. 20:41||#32
Amúgy szerintem nem muszály, hogy mindenképpen ilyen játkok legyenek, hogy öltöztetni meg trendizni kell, pl a Mirror's Edge is tökre tetszik nagyon sok lány ismerõsömnek, mert lány a fõszereplõ.
© dilofekete2009. 07. 01.. 21:49||#31
Nem baj :) Az erõ velem van.
© Sir Ny2009. 06. 30.. 14:40||#30
te beteg vagy.
© Gamecube862009. 06. 30.. 12:41||#29
"Én mindig is ki szerettem volna próbálni, hogy milyen lehet egy családias beállítottságú, átlagos, hétköznapi világban egy industrial/sci-fi railgunnal vérfelhõvé loccsantani a világ nem-cyberpunk lakóit"

Ha jól emlékszem a sims 1-ben csináltam azt hogy körbefalaztam a lakókat, majd beélesítettem néhány tûzijátékot. Nem egy Railgun de jó móka volt:D .
© kvp2009. 06. 30.. 01:37||#28
A belinkelt kisallatos jatek aranyos, ugy nez ki, hogy oda lehet adni egy kisiskolas kislanynak. A vicc az, hogy nekem a world of warcraft pet rendszere jutott rola eszembe. A railgun-os poenrol meg a neocron mmofpsrpg, ahol az npc-k (es a nem harcos jatekos karakterek) jo resze tenyleg fegyvertelen jarokelo volt es le lehetett oket loni. A fiatal lanyokat pedig jelenleg a babazgato jatekok tudjak lekotni, tehat barmi ami hasonlit egy amerikai tini szappanopera es egy sztar reality show vilagara. Erre jo pelda a sims sorozat.
© Sir Ny2009. 06. 28.. 20:19||#27
"Mi az, hogy "úgysem lesz új játék a piacon"? Kész, vége, felszámoltad a játékipart?"

nem, hanem a piacot számolta fel, mától kizárólag boltban szabad vásárolni. és még mielõtt az írnád rá, hogy rasszista, közlöm, hogy a feketepiacot nem számolta fel, az él és gyarapszik.
© dronkZero2009. 06. 28.. 19:34||#26
Nem tudom, milyen cuccot tolsz, de én is kérek belõle! Mi az, hogy "úgysem lesz új játék a piacon"? Kész, vége, felszámoltad a játékipart, mától nem adnak ki egyetlen új játékot sem? :P :D
© dilofekete2009. 06. 28.. 02:54||#25
Az a kocsi amire te gondolsz, ami mindenre jó, az a bevásárló kocsi, ami már a neten is fellelhetõ, igencsak nagy létszámban és bárki használhatja, legálisan, ha vannak papírok, amik meg nagyon kékek, itt nálunk Magyarországon. :)
© dilofekete2009. 06. 28.. 02:42||#24
Csinálnak eggy babázgatós játékot kislányoknak és a pedofil, perverz emberkék csak ezzel fognak játszani, mégis mi a célközönség? A szeméjgépkocsi vagy a nyerges? Nem véletlenül vannak osztályozva a jogostíványok, mert muszáj korlátot szabni, hogy az idióták ne öljenek meg mindenkit az utakon. A kislányok meg biztosan érzékeny természetûek, mint eggy bicikli gumibelsõ.
Elnézést a hasonlatért, de szerintem ez eggy erõszakos játék lenne, habár úgyis betiltják õket, nemde? Akkor meg mindeggy, hogy miket találnak ki, úgysem lesz új játék a piaicon.
© Lost Lont2009. 06. 27.. 21:24||#23
"Nem fér össze a 2 dolog"
Én mindig is ki szerettem volna próbálni, hogy milyen lehet egy családias beállítottságú, átlagos, hétköznapi világban egy industrial/sci-fi railgunnal vérfelhõvé loccsantani a világ nem-cyberpunk lakóit <#vigyor3>. (Tudjátok amolyan kössük hálózatba a Doomot a Sims-szel.) (És ne tessék vérengzõs, brutális gyilkosnak titulálni ezért, ez csak játék! :P )