HENT hírlevél

Kalózoktól védi DS konzoljait a Nintendo

Sikerült megállapodást kötnie a Nintendónak az Ebayjel és az Amazonnal. A megegyezés szerint a két online kereskedelmi portál a jövőben tiltja azoknak az R4 kártyáknak az értékesítését, amely segítségével a Nintendo DS konzolok kalózszoftverekkel is használhatóvá válnak.

A nagyobb forgalmazók tavaly nyáron jelentették be, hogy az R4 eladási arányának növekedésével párhuzamosan látványosan visszaesett a Nintendo DS szoftverek forgalma. Ezek a kártyák ugyanis lehetővé teszik, hogy használóik az internetről letöltött DS játékokat a Nintendo konzolokon használni tudják. A Nintendo ennek hatására harcot hirdetett az R4 ellen, aminek eredményeként több független kiskereskedő is ígéretet tett arra, hogy megszünteti a kártya értékesítését. Az eBay és az Amazon mostanáig azonban engedte, hogy felhasználóik játékmásoló eszközöket, így többek között R4 kártyákat hirdessenek.

A világ két legnagyobb online kereskedelmi portáljával kötött megállapodást a japán Nintendo áttörésnek tekinti. A cég kalózkodás elleni részlegének vezetője, Jodie Daughtery elégedettségét fejezte ki a megegyezéssel kapcsolatban. Mint mondta a Nintendo az elmúlt évben meglehetősen agresszív politikát folytatott annak érdekében, hogy az R4 kártyák terjesztését megakadályozza. Daughtery elmondta, hogy ennek eredményeként több mint 410 ezer ilyen játékmásoló eszközt foglaltak le.

Az Amazon és az eBay szóvivői elmondták, hogy a kereskedelmi oldalak működési szabályzata nem engedélyezi a hamis és jogsértő termékek értékesítését, és lehetővé teszi a jogtulajdonosok számára, hogy ha visszaélést tapasztalnak, azt jelentsék az üzemeltetők felé. Az R4 kártyákkal kapcsolatban mindkét vállalkozás megerősítette, hogy a jogtulajdonos jelzése alapján eltávolítják honlapjaikról a vonatkozó hirdetéseket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #3
    Egyébként az sg-t lefizette az r4 vagy mi? Az tényleg egy ratyi kártya, bár persze lehet hogy nyugatabbra népszerűbb mint magyarországon...
  • zola2000 #2
    Eng.supercard.cn
  • Tinman #1
    "R4 ellen, aminek eredményeként több független kiskereskedő is ígéretet tett arra, hogy megszünteti a kártya értékesítését. "

    Nesze semmi fogd meg jól.
    Eleve, hogy képben levő user R4-nél JOBB okosító eszközt vásárol.

    Plusz a piacon vagy 5 féle megoldás létezik. Attól mi változik, hogy az r4-et tiltják és csak 2 portálon? Bah...