SG.hu·

A Take-Two beperelte a Duke Nukem készítőit

A kiadó és a fejlesztő cég tovább vitatja az eredeti, valamint a második megállapodás részleteit, a perpatvar pedig a bíróságon folytatódik, így érdemes végigfutni az álláspontokon.

A múlt héten a Bloomberg által közölt összefoglalóból derült ki, hogy a soha el nem készülő Duke Nukem Forever kiadói jogait birtokló Take-Two beperelte a fejlesztő 3D Realms céget, mégpedig szándékos félrevezetés vádjával, amiért évekig hitegették magát a kiadót, valamint a játékosok közösségét. Időközben a 3D Realms háza táján felmerült a csőd lehetősége, ám ehelyett átszervezés és további munka következik.

A Take-Two egészen pontosan azt sérelmezi, hogy az eredeti, még 2000-ben kötött megállapodás értelmében 12 millió dollárt fizettek ki a kiadói jogok megszerzése érdekében. 2007-ben a most nyilvánosságra hozott információk szerint egy második megállapodás megkötésére is sor került, és ezalatt a 3D Realms több alkalommal biztosította a másik felet, hogy keményen dolgoznak a játékon. A részleteken most is megy a vita, így csak annyit tudunk, hogy a végeredményre hiába is várnánk, hiszen a 12 évig (állítólag) készülő játék végül mégsem készül el.

Az ügyben természetesen megszólalt a fejlesztőcsapat is, akiknek egészen más véleményük van a kérdésről. Válaszukban elmondták például, hogy a megállapodás ellenére 2008 júliusáig egy fityinget sem láttak partnerüktől, ekkor pedig összesen 2,5 millió dollárt nyújtottak át, azt is egy másik, eddig még be nem jelentett játékkal kapcsolatosan. Ez a teljes összeg, amely a másik cégtől érkezett, és bár az utolsó pillanatban a Take-Two felajánlotta, hogy átveszi a játékot és az azt készítő csapatot, ezt elutasították, mivel semmilyen garanciát nem vállaltak a minimális összeg kifizetésére, illetve a játék elkészítésére vonatkozóan.

A 3D Realms bejelentette, hogy átszervezik a céget, és bár jóval kisebb alakulatra támaszkodhatnak majd, nem adták fel a reményt a franchise folytatását, a kapcsolódó játékok elkészítését illetően.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sir Ny2009. 06. 02.. 19:58||#21
<#mf1><#mf2><#gunyos1><#kocsog><#action><#lama><#integet2>
© torcipepe2009. 06. 02.. 17:12||#20
biztos a DNF-bõl kijátszott pályák számával <#crazya>
© pasi29uk2009. 05. 26.. 14:16||#19
"...akkor még nem nagyon tudtam számítógépezni."

Mostmár tudsz? Miben méred a tudásod fokozatait? <#taps>
© Julius Caesar2009. 05. 25.. 23:14||#18
azért mert annyira szar viccc vol, hogy nem értettem.

a kis pojénzsák, a kis poénszütyimütyikécske.
© macseke2009. 05. 25.. 14:16||#17
Arról szól a dolog, hogy a címben nem szerepel a Forever szócska, csak annyi, hogy Duke Nukem, ami már rég elkészült. De attól még a Duke Nukem Forever és a Duke Nukem készítõi ugyanazok, szóval stimmel a cím.. Ezért nem kéne ilyen szar poénokat írni.. Hogy én meg minek magyarázom, azt sem értem.. :)
© Sir Ny2009. 05. 24.. 14:22||#16
jaj, azzal én is sokat szórakoztam, bár én nem tíz éve, akkor még nem nagyon tudtam számítógépezni.

csakhogy itt nem az elsõ részérõl van szó, hanem (valószínûleg) az utolsó részérõl.
© Julius Caesar2009. 05. 24.. 13:35||#15
<#confused>

ezt csak én nem értem vagy a többi olvasó se?
© Ferrer2009. 05. 23.. 20:04||#14
Ez a cikk egy nagy fake, a Duke Nukem már rég kijött, emlékszem, tesómmal mindig azt nyomtuk olyan 10 éve.
© Randal2009. 05. 23.. 17:15||#13
Azért nem kellene leírni a Take Two-t. Persze, hogy perelnek, hisz lehetõség van visszaszerezni a lóvét, vagy inkább lehet a DNF-nek felhajtást csinálni.
Ugyanmár, aki elhiszi, hogy 12 évig simán ölik a pénzt a semmibe az hülye.
© NEXUS62009. 05. 23.. 16:28||#12
Úgy hallottam, lassan jön a DN film is!
Ráadásul sorozat lesz, és azt a 10-20 évet mutatja be, ahogy a játék elkészül(t?).

JJ. Abrams rendezi és olyan lesz, mint a Lost, mikor pl. azt hinnéd láttál már egy részletet a játékból, akkor kiderül, hogy az nem is az! Meg ilyenek.

Hatalmas konfliktusok lesznek a fejlesztõk között is, van aki be akarja fejezni és van aki örökre ezt csinálná, ahonnan a cím is jön.
<#hehe>