Ötvös Tibor

Modern Warfare 2 infók

Újabb információk érkeztek a hivatalosan ismét Call of Duty címkével ellátott Modern Warfare folytatásából.

Az első és legfontosabb hír, hogy az első (vagy negyedik) részhez képest a játékidő jóval hosszabb lesz vagyis nem lehet majd mindössze két délután alatt végigrohanni rajta. A Modern Warfare legsikeresebb része minden kétséget kizáróan a csernobili mesterlövészes pálya volt. Az Infinity Ward ezúttal is készül valami hasonlóan emlékezetessel, ám többet erről nem árultak el.


Az első gameplay jelenetek

A játékban lesz pár havas pálya is, melyeken motoros szánkókkal közlekedhetünk. A fejlesztők javítanak a mesterséges intelligencián, újdonságként pedig megjelenik a lopakodás is, melyet bármikor bevethetünk és ezzel meglephetjük ellenfeleinket. Ráadásul a Game Informer magazin értesülései szerint a játékmenet elég nyitott lesz, ám GTA-szintű szabadságra azért ne számítsunk.

És ha már Call of Duty, akkor érdemes megemlíteni, hogy a hatodik résszel együtt elkezdődtek a korábban pletykált hetedik epizód munkálatai is, melyet ismét a Treyarch készít. A helyszín ezúttal Vietnám lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vodorfej #16
    cod2/4 4ever :D
  • Vodorfej #15
    Hát igen, a Treyarch féle codok gagyik :S A cod 5 még elment, de csak azért mert volt benne nazi zombies :D Sajnos a háromról nemtok véleményt mondani, mert nincs meg, van ps-em de nem láttam értelmét csak azért megvenni mert az összes cod megvan csak ez nem, de ez is a Treyarch hibája!!! :D (mert csak ez nem jelent meg pc-re, meg a cod 2 kiegészitője :D)
  • fft580 #14
    Igen én is utálom a Treyarch féle cod-okota :S 3-mat is kivitte, és az 5-t is, de túl sok minden van benne össze szkriptelve, míg a cod4-ben is vannak, de sokkal jobban, és annyira nem érezhető... Pl. Cod3-ban veterán, úgy van, hogy ha megadott útvonalon mész alig kapsz golyót, de ha lemész róla, egyből gépfegyverrel lőnek szét. és tényleg érezhető hol van az a kis útvonal... és nem nem a takarás miatt.. a semiből jönnek a golyók.
    Gondoltam majd a cod5... Hát ez meg túl könnyű volt, voltak jók benne, de annyira nem élveztem mint a cod4-t... Pl.: megyek egyik pályán, bunkerban olt 4-5 szint, mindenkit lemészárolok, és nézem megyen a checkpoin-ra, semmi... WTF?! Jó átszualadok az egészen még vagy 5x, hogy mindenkit kinyírtam-e... DE NEM JÖTT VOLNA MAGÁTÓL!!! Aztán látom hogy ott áll az én katonáim között hót nyugodtan... ők nem lőnek rá, ő sem rájuk, csak ott beakadt a katonáim közé én meg 3 órán keresztül futottam körbe a pályát... Ez kész volt....
  • Balumann #13
    Az 5 is jó lenne, csak odafigyelhetnének néhány dologra a játék készítésekor, meg tesztelhetnék. Azért amikor mennék előre, és a társak beszorítanak, és újra kell menni a checkpointtól eléggé eltudja rontani a játékélményt, nameg időnként olyan hülyén volt megcsinálva az AI.
  • Hoz_Hun #12
    Várom, bár Vietnámi témát nem szeretem.
  • Hornymut #11
    Teljesen egyet értek, bár a WW2-vel nincs nagyobb bajom, de a Modern Warfare nem jött be, csak a Csernobilos rész volt belőle egyedül értékelhető, na meg az amerikai kampány befejezése. A World at War meg szintúgy marha hangulatos volt, ha ugyanezt Vietnamban megkapjuk, az csak jó lehet
  • Fbn Lx #10
    ezen a videón sehol nincs olyan, hogy ez call of duty lenne.
    csak simán modern warfare 2

    vietnám nem jó, ha mindenkinek annyira bejött a csernobilos rész mint nekem, mért nem jönnek rá, hogy inkább egy olyat kéne csinálni?
  • dronkZero #9
    Mi van, nem bírod a dzsungelt? A vietnám korszak a legjátszhatóbb, hatékony fegyverek, de semmi hightech szarság. Szerintem meg a másodikvéhás megymaggköpködők, meg a modernkoros karácsonyfa-fegyverek (teleaggatva minden szarral) a szánalmasak...
  • Skyline #8
    Infinity-s cod6 jöhet a 4 is nagyjóság. Treyarch féle szemét köszi nem kell a 3 szar volt a world at war rakás fos a 7 is egy szar lesz...Infinity forever!
  • Tower Guard #7
    A gépen el fog férni az biztos! Jöhet! Meg a 7-i is természetesen. Vietnam codos környezetben, biztos jó lesz.