MTI

Csökkentette az EU-bíróság a Nintendo büntetését

Mintegy 30 millió euróval csökkentette az Európai Unió Elsőfokú Bírósága a japán Nintendo videojáték-gyártó cégre a közösségi versenyszabályok megsértése miatt hét évvel ezelőtt kiszabott 149,1 millió eurós bírság összegét.

Csütörtökön kimondott ítéletében a luxemburgi székhelyű uniós bíróság azért döntött a büntetés csökkentése mellett, mivel a japán cég a versenyhatósági vizsgálat megkezdését követően ténylegesen együttműködött az Európai Bizottsággal az ügy körülményeinek feltárása érdekében.

Brüsszel 2002 őszén összesen csaknem 170 millió eurós bírsággal sújtotta a Nintendót és hét európai forgalmazóját (brit, portugál, olasz, svéd és görög cégeket), ugyanis a 90-es évek legnagyobb részében az unión belül rendkívül nagy és mesterségesen fenntartott különbségeket állapított meg a japán cég termékeinek árai között. Volt olyan év, amikor az ebből a szempontból legolcsóbb országban, Nagy-Britanniában 65 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak, mint Németországban vagy Hollandiában.

A korabeli vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy az árkülönbségeket a Nintendo és forgalmazói mesterségesen tartották fenn, ráadásul szankcionálták azokat a kereskedőket, akik az alacsonyabb árfekvésű országokból importáltak oda, ahol magasabbak az árak. A Nintendóra kiszabott bírság annak idején az egyik legmagasabb volt az unióban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!