SG.hu·

Már letöltés közben elindíthatjuk a játékot

Az Awomo nevű brit cég újfajta módszert kínál a játékok internetes vásárlására: miközben letöltjük a játékot, már játszhatunk is vele, tehát nem kell kivárni amíg befejeződik a letöltés. Ha már a játék 10%-a lejött a netről, már bele is kezdhetünk.

Mindenki utálja, ha feleslegesen sokáig kell várni valamire, legyen szó akár sorban állásról, a tömegközlekedésben eltöltött várakozásról, vagy jelen esetben arról, ha egy játék internetes vásárlása közben azt kell figyelnünk, hogy mikor éri már el a letöltés a 100%-ot. Éppen ezért az Awomo olyan technológiát eszelt ki, amelynek segítségével akár 10%-os letöltési állapotnál elkezdhetünk játszani. "Ez szupergyors módja a játékok disztribúciójának. Most először olyan rendszert dolgoztunk ki, amelynek segítségével pontosan ugyanazt tesszük, mint az iTunes a zenével" - állítja büszkén Roger Walkdon, az Awomo főnöke.

Az interneten való vásárlás egyik úttörője a Valve cég Steamje. A 2003-ban beindított szolgáltatás több mint 600 játékot kínál árusításra az interneten keresztül, és 20 milliós előfizetői bázisa van. Ugyanakkor a Steamről és a hozzá hasonló elven működő Direct2Drive-ról letöltött játékokat csak úgy indíthatjuk el, ha már a teljes játék lejött. Mivel ezek a programok több gigabájtos méretűek, ezért előfordul, hogy a letöltés akár napokat is igénybe vesz - különösen gyenge sávszélességnél.

Miközben a zene digitális disztribúciója már megszokott a médiapiacon, addig a legális videojáték-letöltés még annyira nincs benne a köztudatban, és ez az új módszer elősegítheti elterjedését. Az Awomo rendszere úgy működik, hogy először letölti a játék legfontosabb alap fájlrendszerét, amellyel már elindíthatjuk, a maradékot pedig a háttérben töltögeti, miközben mi már a főhőst irányítjuk.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gz82009. 03. 21.. 01:50||#6
Nem a böngészõt kell használni letöltésre, hanem letöltésvezérlõt <#vigyor2>
© joeperry2009. 03. 20.. 18:13||#5
Én a megabites, mikrós netemmel 10-12 órán át töltök egy DVD-t lefelé, szóval a méretesebb mai játékok nálam simán eltarthatnak akár több napig is (fõleg, h nem megy a kliens éjjel-nappal). Más kérdés, hogy eszembe nem jutna letölteni õket, viszonylag keveset játszom.

@Balage74: Felétek már biztos általános az a 4-8mbit, de elhiheted, hogy itt a szar Viharsarokban, faluvégen ezért a szarért is összeteszem a két kezem, hogy van😊 (És tejelek érte 6 rugót havonta, röhej...)
© Balage742009. 03. 20.. 17:49||#4
Hát igen a cikk írója legalább utánanézhetett volna a cég nevének.... Hozzáteszem a mai 4-8 mbitekkel (ezt látom általánosan használtnak) teljesen mindegy hogy 10% vagy 100 . Általában 1-2 órán belül tudsz játszani a játékkal, a steam rendszerével csak olyankor szokott probléma lenni amikor valamelyik játékot ingyenesen kinálják egy hétvégére kipróbálás erejéig.... Pl nemrég az ut3-at két hétvégére is ingyenessé tették egyrészt a siker miatt másrészt azért mert sokan nem tudták ugyan letölteni ennyi idõ alatt, de hát ha ingyenességrõl beszélünk akkor nem is csodálkozhatunk a nagy rohamon (és ezáltal a letöltési sebesség esésén...)Az awomo rendszere meg egyelõre kiforratlan, én próbáltam letölteni náluk ingyenesen a tomb raider legendet, de kb 1 hetembe került levarázsolni, mert hiába hagytam ott a böngészõt, hogy töltse a játékot, folyamatosan kiakadt a letöltés és újra be kellett jelentkezni a rendszerbe.... Na mindegy, remélem azért majd kiforrja magát a technológia egy idõ után.
© jeti002009. 03. 20.. 17:04||#3
kolisnál persze lentvan nagyon gyorsan de itthon a letöltési sebesség 220kb/s 😛 szal még nincs mindenhol hatalmas sávszél.!
© Szefmester2009. 03. 20.. 16:26||#2
tudna valaki példát említeni akkora játékról amit napokon át töltött lefelé? teszem azt 1M-s net tulajai..
© Noru2009. 03. 20.. 15:08||#1
www.awomo.com , az egész cikkben rosszul van írva 😊