MTI

Obama elnök nagy játékos

Barrack Obama, a nemrég megválasztott amerikai elnök nemcsak az eddigi legliberálisabb felfogást képviseli a számítógépes játékokkal kapcsolatban, hanem ő maga is nagy játékos - olvashatjuk a Jostiq online magazin hasábjain.

A számítógépes játék meglepően fontos téma az amerikai politikai életben. Míg Magyarországon elképzelhetetlen lenne, hogy bármelyik politikus egyáltalán szóba hozza ezt a médiumot, addig az USA-ban az elnökválasztás idején saját programjában mindegyik jelölt külön kitért arra, hogy a játékok besorolását miképpen kellene a jövőben megváltoztatni. Így például Hillary Clinton, aki közismert gyűlölője a Grand Theft Auto sorozatnak, és drákói szigorral kezelte volna a besorolás ügyét, még konkrétan - becsmérlő szavakkal - meg is említette a játékot saját programjában. Barack Obama kezelte a legliberálisabban ezt a kérdést, így talán nem is meglepő, hogy nemrég kiderült: ő maga is nagy játékos.

Az elnök nemrég a Fehér Házba vitt be egy Nintendo Wii játékkonzolt, ahol leginkább a Wii Sports programokat kedveli. Azt is bevallotta, hogy igazából a tekejátékokkal a valós életben sohasem volt túl sikeres, azonban a Wii konzolon - ahol a mozgást a játékosnak saját karmozgásával kell szimulálnia - már sokkal jobb eredményeket ért el. Mostanában arról hallani, hogy az elnök az okostelefonokra készült játékokért is rajong: két beszéd közben kedvenc foglalatossága a Faltörő, amellyel most döntötte meg a 15 000 pontos rekordot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Alfa Of NS #14
    Azért jó amerikai elnöknek lenni, mert lehet a való életben is Command and Conquerezni
  • Lyan Kyj #13
    Valóban játszik!
    :DD
  • Rexhawk #12
    ő előbb saját nemzetét teszi rabszolgává:
    http://ipon.hu/hir/riaa_sok_veszik_at_az_amerikai_igazsagugyet/5352
    és csak aztán a világ
  • Zoliz #11
    Persze egy Amerikai elnöknek soha nem kell sok ész, mert általában a szenátus bábja. Jó Amerikai elnöknek lenni, csak pofa kell hozzá.
  • gettoharcos2 #10
    még mindig jobb, mintha nemzeteket igázna le, fegyvereket gyártana a saját lobbyja érdekében mint ahogy nem egy elődje tette....
  • Bordapapa #9
    Bakker, a Blackberry-s Brickbreaker tényleg addiktív, rá lehet nagyon kattanni! :D
  • bermuda3 #8
    hajaj gyüjteni kell ám a támogatókat :D kutya már van, most a játékosok jönnek :D:D:D
  • JeD #7
    A cikkírónak meg senki sem szólt, hogy csak egy rosszul leírni egy elnök nevét mennyire gáz? Vagy ő nyáron is "barrackot" eszik?!
  • zola2000 #6
    Senki se szólt neki hogy megjelent wiire exkluzíve a house of dead: overkill? Meg a tenchu4?
  • rudymester #5
    Wii Sports meg faltörő és már egyből nagy játékos??? Ennyi erővel a passziánsz bajnok titkárnők meg hardcore gamerek...