Gyurkity Péter

Csődeljárást kért maga ellen a Midway

A több népszerű videojátékot fejlesztő cég nem tudja kifizetni tartozásait, ezért a csődeljárásba menekül, amivel némi időt nyernek soraik újrarendezéséhez - az illetékesek gondmentes további működést ígérnek.

A Midway Games hivatalos közleményben jelezte, hogy csődeljárást kértek maguk ellen, mivel a tavaly novemberben a tulajdonosi körben végbement változások miatt felmerült a meglévő hiteleik visszafizetésének felgyorsítása, amit semmiképpen nem tudnának teljesíteni. Emiatt időt szeretnének nyerni, amíg újraszervezik a céget.

Ezt szolgálja majd a csődeljárás, amely azonban ígéreteik szerint nem lesz komoly hatással a cég munkájára - a vezetés abban reménykedik, hogy komolyabb fennakadás nélkül folytatni tudják a meglévő projekteket, mindössze néhány, a fővonalból kimaradó alkotás munkálatait függesztik fel meghatározatlan időre. A fő gondot az jelenti számukra, hogy 150+90 millió dolláros tartozást halmoztak fel az utóbbi időben, és mivel a Sumner Redstone befektetőcég novemberben eladta 87 százalékos részesedését, ez megnyitotta az utat a kinnlévőségek gyorsított behajtása felé.

A közlemény szerint játékaik egyáltalán nem szerepeltek rosszul a piacon, mind a Mortal Kombat vs. DC Universe, mind pedig TNA iMPACT! egymillió feletti példányszámot ért el, így ezzel kapcsolatban nem érheti rossz szó a cég háza táját. A további költségmegtakarítás jegyében alkalmazottaik egynegyedétől megváltak, bezárták a texasi Austinban üzemeltetett részlegüket, decemberben pedig felfüggesztették néhány mellékágon lévő projektjüket. Ez azonban nyilván nem elég a hitelezők igényeinek kielégítéséhez, így mindenképpen időre van szükségük.

A csődeljárás első lépéseként a bíróság engedélyére várnak, hogy a megszokott mederben folytathassák a munkát - erre néhány napon belül minden bizonnyal sor kerül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • IMYke2.0.0.0 #7
    Az Unreal III Engine már rég be van mutatva kérlek, vagy tucatniy játék fut rajta.
  • L3zl13 #6
    Szerintem a franchise folytatódik. Ha másért nem akkor azért, hogy bemutassák vele az Unreal Engine-t.
  • Narxis #5
    A warez a hibás!!!!!!44444negyvennégy
  • SityiSXT #4
    És mi lesz az Unreal (Tournament) franchise-zal?
  • L3zl13 #3
    1. Attól, hogy nem fogyott rosszul, még lehet sz@r.
    2. Az hogy a cég saját közleményei szerint jól fogytak a játékaik még nem jelent semmit.

    Az MK vs DC szerintem is a hogyan készítsünk játékok zéró fantáziával elvet testesíti meg.
  • NiGhTM4R3 #2
    Ha elolvasnád a cikket, és tudnád értelmezni, akkor belátnád hogy nem szerepelt rosszul a MK vs. DCU
    Az, h neked nem tetszett, nem jelent semmit.
  • readswift #1
    látjátok Béláim ez történik az ilyen mortál kombájn meg meg codename:bullshit franchise - okkal, ahelyett hogy kitaláltak volna valami értelmeset... Pedig az MK vs DC-ben mégjuggernaut is volt , közönséges ,de legalább vicc.