Ötvös Tibor

Végtelen Fallout 4

Bár a Fallout 3 még mindig futja a jól megérdemelt köreit, a rajongók már a negyedik résszel kapcsolatban kérdezgetnek és találgatnak.

Persze a Bethesda Softworks sem hagyja "lenyugodni a kedélyeket", hiszen számos interjúban mintegy véletlenül megemlítik a lehetséges folytatást, majd nem nyilatkoznak. Ezúttal is így történt, hiszen maga a producer, Todd Howard árulta el az MTV-nek adott nyilatkozatában, hogy rengeteget tanultak a harmadik rész fogadtatásából és a negyedik epizódot úgy szeretnék megoldani, hogy se maximálisan elérhető szintje, sem pedig befejezése ne legyen a programnak.



Ide tartozik az is, miszerint a Fallout 3 első DLC-je, az Operation: Anchorage megjelenésekor elég sok hibával küzdött, melyet a Bethesda azóta sikeresen kijavított. De hamarosan érkezik a második DLC, a The Pit, melyben a Pittsburgh Polgárháborúban vehetünk részt. Márciusban válik elérhetővé a Broken Steel, melyben Washington megtisztítása lesz a célunk, méghozzá a Brotherhood of Steel oldalán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HeinzGuderian #13
    Hogy lehet csapatot összeszedni? 20 as szinten vagyok de nem voltam még csak rövid ideig társal(küldetés miatt)
  • Gascan #12
    Nekem nem stilusom a játék, de nagyon tetszik, ahogy menedzselik a programot.
  • Sir Quno Jedi #11
    Itt is összerakhatsz az NPC-kből egy helyes kis csapatot ám, fel is szerelheted őket, van akinek taktikai parancsokat is adhatsz, még kutyád is lehet (Dogmeat 4eva). Jobban oda kell figyelni! :D
  • macseke #10
    hát ja, nem volt egy rossz játék a Fallout: Tactics, de valahogy mégsem sorolom a Fallout-ok közé.. Eszembe sem jut általában..
  • Lordboxi #9
    Én mondjuk, pont azt szeretem benne, hogy nem csapat alapú. Hanem igazán bele lehet mgad élni a karakteredbe. Mert ha csapat lenne, akkor inkább a taktikán lenne a hangsúly nem a szerepjátékon.
  • nessboth #8
    A folytatást igazán megcsinálhatnák csapatalapúnak, maradna ugyanúgy minden, csak teszemaszt a TAB-al váltogathatnánk embereink között...
  • Sanyix #7
    egyébként pont az oblivion miatt használok 4 mentést.
  • Sanyix #6
    5 mentés nem mehet tönkre...
  • macseke #5
    ja, és nagy kár, hogy a Gauss-puskát így lebutították, viszont durva, hogy gyakorlatilag a játék elején meg lehet szerezni, és töltény is van bele elég..
  • koschwarz #4
    detto. semmi különösebb problémám nincs vele, igaz csak az első (komolyabb) peccstől kezdtel el tolni.

    sanyix, ha leszeded a kieget, akkor jók a mentések? (egyébként az oblivionban is hajlandó volt autosave-nél és quicksave-nél elromlani a mentés).