Ötvös Tibor

Hat részes lesz a Bioshock?

Érdekes bejelentést tett a tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetésének, a BioShocknak a forgalmazója, a Take-Two. Az elnök, Christoph Hartmann szerint nem kizárt, hogy összesen hat részesre nyújtják a játék sztoriját.

Miközben a BioShock több milliós rajongótábora epekedve várja az idén esedékes folytatást - mely BioShock 2: Sea of Dreams címre hallgat majd -, addig a forgalmazó már a további részeken töri a fejét. A Take-Two elnöke elárulta, hogy folyamatosan zajlanak a tárgyalások a további részekről.



"A BioShock eléggé sztoriorientált, így a legfőbb kérdés a következő: Meddig lehet úgy húzni, hogy ne érjük el Mátrixot? Az első Mátrix remek volt, a folytatás már kissé furcsa, a harmadiknál pedig azt próbáltam kitalálni, hogy ki volt belőve a készítők közül. Ellenben ott a Star Wars-saga, melyben a jó és rossz összecsapása a fő téma. Pont, mint a BioShockban. Ha ügyesen csavarjuk meg a dolgokat, akkor mi is eljuthatunk a hatodik részig - pont, mint a Star Wars."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Atkamon #12
    Hát ezzel szerintem nagyon sokan nem értenek veled egyet, nekem nagyon tetszett végig a játék, szerintem egyátalán nem fogytak ki az ötleteből, már ha csak a pályákat is megnézed. Plussz akkor kezd kibontakozni a sztori is. Nekem nagyon tetszett végig.
  • Skyline #11
    6 rész...pfff...Már az első résznél kifogytak az 5letekből a játék felétől alig történik valami csak hentelni kell a bigdediket sorba egyre többet...
    Jobban örültem volna egy System shocknak,de vártam ezt,hát nekem egy csalódás volt,a játék felétől csakúgy minden élmény nélkül végigvittem és annyi,emlékek inkább a játék elejéből maradtak.
    A régi system shock játékot meg sem közelíti semmilyen téren.
  • Sance231 #10
    Na igen, a baj az, hogy így jön át, holott a készítők elvileg egy paráztatós kalandnak szánták. Így is van varázsa a dolognak, csak jóval kevesebb.
  • Cortex #9
    "Ellenben ott a Star Wars-saga" A Star Wars első három része (vagyis az új trilógia) egy nagy fos, még megközelíteni sem tudja a Mátrixot(még a 3. gyengébb részt sem).
    A Bioshock-ot remélem nem szúrják el, mert kár lenne érte... De majd meglátjuk. Én már nagyon várom a következő részt.
  • Derapo #8
    A Bioshock szerintem sem horror játék,inkább ilyen elvont,agybeteg,vagy csak BETEG játék.Pont az én világom:)Nekem nagyon tetszett.A második részt meg már tűkön fosva várom:)
  • narumon #7
    Nálam a Matrix 1-2-3 az bármikor ötször jobb mint a Star Wars 1-2-3. Nem is értem az ellenben példát. A zseniális 4-5-6 után nézve ugye az új részeket én pont azon gondolkodtam, hogy vajon a régieket is Lucas csinálta és az újakra elitta az eszét, vagy a régieket nem is ő csinálta, vagy azokat ő csinálta és a régieket nem. Mindenesetre nehéz elhinni, hogy mind a 6 rész ugyanannak az embernek a munkája, az 1-2 az konkrétan egy blődi gagyi... :(

    Node itt a Bioshock a téma, szerintem nagyon előreszaladtak, először legyen meg a 2 és nézzük az hogyan sikerült.

    Jah és Rambóból is a 2 volt a legjobb :D
  • PAtr0n #6
    Osztom Imyke véleményét. Szuper játék volt a Bio, de 6 rész nem kell belőle. 3-ra gondoltam én is, addig nyújthat olyan élményt ami még felcsigáz.
  • Librarian #5
    Korai most bármit mondani, bárkinek. Majd meglátjuk, meg majd a készítők is meglátják. Örülök, hogy úgy állnak hozzá, hogy -> Fölöslegesen nem csinálunk majd szar folytatást. :-)
  • IMYke2.0.0.0 #4
    Csakhogy a BioShock nem horror játék.
    [Ettől függetlenül - pedig nem vagyok mai gyerek és túl ijedős sem - néhányszor majdnem magam alá tettem a kakit.]

    Hat része ne legyen! 3 elég.
  • Sance231 #3
    A HL alatt a Half-Life-ra gondolsz? Csak mert akkor nem értelek: Az első résznek 2 kiegészítője volt, a 2.-nak 3. A HL2 meg sztem überelte az első részt, és ezt a minőséget az epizódok is tartják (sőt, szvsz az Ep2 a világ legjobb FPS-e, tehát még a HL2-n is túlmutat). Legendának meg egyértelműen legenda már a 2. rész is, már ha ezt arra lehet érteni, hogy kőkeményen megtartotta a rajongótáborát.

    Rambo meg egészen más részta, főleg az ütős 4. résszel, ami az első 2 után ismét nagyon jól sült el, bár egyértelműen önismétlő.

    Bioshock meg nagyon ütős, jó hangulata van, viszont szerintem horror-szempontból nem lett jó, nincsen benne elég rémisztő elem, ellentétben a System Shock 2-vel. A játékmenet viszonylag változatos, azonban szörnyen repetitív tud lenni a dolog kis idő elteltével. Tehát ha már HL, akkor a HL2 egyértelműen oda-vissza veri a Bioshock-ot majdnem minden tekintetben.